Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért írok? 

szeretet_halo.gif

 
Nem sóvárgom babért, de írok ma még
mert férhetetlen fejemben a mondat -
szorít belül a Szó, nyomja a gallért
s fájna Tegnap, ha néma volna Holnap.
 
Csak annyira méltasson engem bárki
amennyire nyitom lelkemen a rést -
és ezen bámész helyet sem bezárni 
inkább kitárni szeretném balgaként.
 
Ahol az, kit érdekel dús mondandóm
leülhet mellém szellem-küszöbömre -
így egymást átkarolva, fényt óhajtón
minket tudatunk fennkölten böködne.
 
Gondokkal vegyes örömmel terhelten
vegyülhetünk el eszméink árjába' -
nekem ez a siker, erre termettem
...a koszorú eshet felőlem másra.
 
(2013. március)
 
~~~~~~~~~ 
 
Ne kövessél engem, nem tartok sehová
csak egyik lábamról állok a másikra -
mialatt forgószél tépi le rongy-ruhám
kővé vált testem sosem kerít pánikba.
 
Ha utánam jönnél, megbánnád, tudom én  
visszafordulnál hamar, oly nagyon hamar - 
nem árul már lelkem a közhely asztalán
elfogyott belőlem szavam, mi marasztal.
 
Ne csatlakozz hozzám, én másfelé megyek
megemelve fejem, délcegen, egyedül - 
avagy lógatva orrom, bávatag-sután...
lényemben a lényeg, megélve szerepül.
 
Ha tehetném egyszer, vinnélek ám téged
magamba, énbelém, hogy szétnézhess nálam -
génembe- vérembe láthasd belefolyva 
mint építem naponta lelki-test vázam.
 
(2012.november)
 
2014 január közepén készült az alábbi Montázs-magazin interjú,
melyért őszinte köszönettel tartozom többek között
Nagy L. Évának és Weninger Endrénének:
 
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a kedves érdeklődőket.
Az oldalakat folyamatosan töltöm fel, főképpen vers-félékkel
- 2012. év elejétől  - szinte napi szinten.
(Kizárólag saját gondolmányaim, hozzávetőlegesen 30 van egy kosárban.)
Az egységeket a bennük közölt egyik iromány címe fogja össze
- kronológiai sorrendben -, remélhetőleg fejlődést mutatva közben.;)
(Menüben fölülről lefelé haladva vissza az időben.)
 
2013 elejétől általában egy-két-há... hónap csúszással teszem föl a verseket, hogy addig is
hadd "érjenek össze az ízek" és ha észreveszek közben elírást, gondot, akkor
újragondolhassam. Ide úgy hoznám, hogy (szerintem) többé-kevésbé rendben
van. (A 2013 előtti oldalakat lezártam, némelyik elviselhetetlen...mostani szememmel nézve. És később úgyis meg lehet sokat találni, mert módosítottam. Inkább csak a gyűjtemény kedvéért maradtak itt, hogy egy helyen legyenek. :) )
Muszáj gyorsan "fejlődnöm", mert nekem már sokkal kevesebb időm van erre, mint egy huszonévesnek.
Az Írásaim: naplószerű bejegyzések halmaza a közelmúltból és azután.
Bár egy ideje már ritkán/egyáltalán nem fogalmazom prózában.
(Néhol nincs időrendiség.)
 
Régebbi kacatjaim címszó alatt eléggé vegyes tartalom húzódik meg,
s ez jellemző a Szerelem-sut-ra szintúgy.
(itt inkább általam kedvelt -mások, egykor és ma élők - verseit, cikkeit raktam csokorba)
Folytatva a sort, filmekkel kapcsolatos (szívemhez közelálló) ez + az következik.
2014 februárjában módosítottam a dizájnt, mert jelzéseket kaptam arról, hogy a
sötét alapon nehézkes a betűk átláthatósága, az olvasás. Remélem, hogy a
választott külalak alkalmasabb lesz kedves vendégeimnek.
(Másik honlapom a bloglap.hu-n egyelőre inaktív, adminisztrációs okok miatt.
Sajnálom, mert azt is éveken át szerkesztettem, gondoztam...de elég nehéz
olyan szolgáltatót találni, mely korrekt és tartós. Az eoldal-lal még nem volt probléma.)
 
A látogatásokat köszönöm szépen.
Örömmel tölt el, ha sikerül átadnom olyasmit, ami néhány embernek
mosolyt csal az arcára, netán hasonló
érzéseket-történéseket-gondolatokat tapasztal, él át, mint én.   

 

 Kellemes és (remélem) tartalmas, netán szórakoztató időtöltést kívánok.

 

Ha valami esetleg megtetszik, azt nem bánom, ha elviszed,  

csak kérlek szépen arra, hogy jelezd a létrehozóját.

Köszönöm, ha a fentiket szem előtt tartó vendégeim,
olvasóim vannak. Figyelmüket megtisztelőnek érzem.
Azért pedig elnézést és megértést kérek, hogy nincs 
hozzászólási lehetőség. (Ez az én döntésem.)
 
S néhány szívem-csücske ide a kirakatba:
 

Hagyaték

Rátok hagyom majd a sárgarigó dalát,     
a rózsalevélről gyöngyöző harmatom;  
nyárvégi tücsköket zenélő pamlagon...  
ahol most éjente koncertjük hallgatom.    

Forró zápor nyomát lábbelitek talpán...   
fagyott háztetőkön csillámló porhavat - 
egy kismókust, amint faágakon szalad, 
hogy emlékeztessen: ilyen, aki szabad. 

Rátok hagyom majd a szivárványút ívét,
hisz (csalogat, bűvöl) indulnátok rajta;
... kicsit rácsúsztatom akkor a házakra,
s tarka könnyem árka ki sosem száradna.

Aggódó szavaim, mint pillangók tánca...
megrebbennek olykor szerte elmétekben -
itt maradtam mégis, dolgom elvégeztem
... az örökség belül, bennetek létezzen.

(2017. augusztus-szeptember)

A Bősz Szél Monológja

Kiszakít a Bősz Szél egy fodros darabot
az égből és feléd nyújtja, kék halomba'...

"nézd, távlatot adok neked; legyen foltja
rongyos vágyaidnak, amiktől nem láttad
legszentebb álmaid a múlt-fergetegben;
mégis úgy álltál ott, a káosz közepén,
mint a zűrzavarból született jövevény,
eltökélt voltál és kemény. Irigyeltem.

.....

Vétkesnek hittelek. Ma azt kérem, vedd el, 
szelídítsd magadhoz vadóc reménységem -
Nap hajából téptem. Beteges, vérzékeny
a nyár... vörös bőrét éles karmom marta.

.....

Talán nem kell ez már? Sorsod leterített?
Megelégszel vaksi, pislákoló fénnyel? 
Ahogy a Hold mögé bújó csillag kémlel?
Hervadt lélekvirág, ez lettél, látom én.
Aki elültetett... nem jár már e kertben.
Alig van itt mozgás, csak szélforgó pörög -
meg-megfújom néha, hogyha erre jövök...
Bokrok közt hintaszék riadt szúja nyüszít."

Kiszakít a bősz szél egy fodros darabot
az égből, s  ... Holnapot vajúdik karodba.

(2017. július)

Szívügyek, s egyebek

Az Érzés szoknyájának korcán a múltidő,
(mint felhevült vasaló) kéjesen átnyomul -
a sűrűbb gyűrődésnél bronzos fohász tolul,
s ásítva les zsebéből két lyukas nyúlcipő.

Eme sikkes küllemhez sürgősen párt választ,
így nem figyel rendesen a csúf hozományra -
pedig többen fecsegik: bizony monodráma
lesz végül ebből, a férj nagy elvárást támaszt.

.....

Mezítláb fut tovább, a csenden csattan talpa;
satnya karja Hold mögé szellőtollal üzen:
"Kialudt, kialudt, jaj, szívügyem volt tüzem...
Hé, Napkovács, üllődből szikra pattanhatna."

(2017. június)

Ifjak maradtak

Gyermekarcok hatvannyolc tájáról...
szemünk izzott kamaszos bájától -
ott játszottunk, hol szüleink tették, 
gödörparton nem nőtt a betegség. 

......

Könnyharmat ült pilláimra minap,
tekintetem húzta, mint az iszap -
bukdácsoltam korhadt gátjaimban...
szomjam olt'ni állott kútból ittam.

Megidéztem pár régi barátot...
kikkel (te Úr) országodat járod -
olyan zsengén rendelted fel őket...
épp, hogy éltek valamit előtted.

Vittél komát, szerelmet magaddal,
mi maradtunk, míg a pillanat hal -
és ha már az sem él, időnk leáll...
békét lelünk, az érzés szerteszáll.

.....

Gyermekarcok hatvannyolc tájáról...
ösvény nyílt meg a Holnap házától -
némelyeknek elfogytak az utak...
Hol szárnyalhat most az ifjú tudat?

(2017. április-május)

Csak egy rigóért

Mily kicsiny az ember Időszemmel nézve,
s e szúrós tekintet ott csüng múlton, jövőn -
láthat gyermekként és pásztázza kikötőm,
ahová egyszer majd a végzet csempész be.

Irigylem tán ezért? Nem tudom, nem hiszem;
de ha megengedné, bámészkodnék vállán.
Sőt, ha sarcot kérne, azt is biztos állnám.
- Cserében kegyelmes íriszén őrizzen. -

Hogy évek teltével, nélkülem-napokon,
visszavarázsoljon a maradottakhoz...
Hadd ringasson rigót (sokatokban lakoz)
elmék erdejében jövevény fasorom.

(2017. április)

Áldás nélkül

Nevetve mesélted: a muskátlik fáznak,
reggel összesúgtak, rajtuk dér portyázgat -
...és a nárcisz szirma... kókadtan didereg,
... oly kikelettelen... s marnak a hidegek.

Mutattad a fákat, mindegyik virágzott.
De a hajnali fagy itt-ott még világlott -
megcsípett levelek barnultak az ágon...
ablakomat rájuk múlt-szélesre tárom.

Emlék-szemem nézi azt a régi kertet...
ahogy az elmúlást tenyeredbe vetted -
nem lesz ebből semmi, tartottad elibém,
bolonddá tett minket tavaszunk az idén.

Hasonló időket élünk most, anyukám;
reszket a rózsatő, április vadul ám -
ridegek az esték, kabát kell nappalra,
a tél bakancsának leszakadt a talpa.

Ráérek merengni bagatell dolgokon;
kinn az eső gyomlál, én agyam foltozom;
varrogatok belül, hímezek éveket...
hogy az üreset is tartalom töltse meg.

Tudom, türelmetlen voltam néha veled,
annyira bánom már, gyötör ez eleget -
éreztem magamban, mi volna a helyes;
rám-piríthatnál, ám... tekinteted jeges.

Utólag eszmélünk, mi a legfontosabb...
harmónia, szépség, leskődni dombokat -
szeretet-bimbókat meghittség talaján...
és amíg gondozzuk: áldás az, mindahány.

(2017. április közepén)

Pőre lélek

Nem kell takaró, jobb nekem, ha fázom,  
minden, amit adsz, metsző, jeges álom -
nem melegít fel, ha rám dobod nyarad,
hisz nyaradban is...  bőrömre hó tapad. 
.....

Nem kell a szó sem, hamisan őszinte,
inkább maradok csendes magányomban -
elhantolt hangom fejfáján szám koppan,
s mellézuhanok néma, álszent frigyre.

Nem kell szánalom, bocsánat és hűség;
bűnhődtem értük, magam feloldozom -
megváltóm leszek, átlépve dolgokon...
mellkasom üres, szívem messze űzték.
.....

Nem kell takaró, jobb nekem, ha fázom, 
minden, amit adsz, metsző, jeges álom -
nem melegít fel, ha rám dobod nyarad,
hisz nyaradban is...  bőrömre hó tapad. 

(2017. március)

Aranyhímzett éjszaka

Bontogatom adományát
az Újjászületésnek -      
(mikor a kert virágai    
már nyugovóra térnek)  

éjszalaggal átkötözve
itt hagyta a teraszon -
kóstolgatom jóízűen...
érzékimmel belakom.

Zöldparfümje illatárja
vérpezsdítő, belátom -
és ez oly friss, eredeti
... légfilterrel teázom.

Kaptam mellé csillagokat,
számolgatom, mennyit is -
duplaszálú arany hímzést
varr fölöttem április.

(2017. március/április)

Hajtások

Vértelen hónapok,
szürkés-fehér hetek -
intek egy utolsót...
messzire menjetek.

Amott, túl a sarkon,
hogyha befordultok -
mínuszok költöznek,
a morcosabb duzzog.

De megállni nem kell,
haladjatok tovább -
majd ők kiegyeznek,
s pirul a pipogyább.

Arrébb köt fülvédőt
dérmenyecske ángyom -
a pörgő motringgal
lábnyomotok játsszon.

Tempósan, tempósan,
vissza se nézzetek -
Tavasz irányából
zöld utak fénylenek.

(2017. február-március)

Anomáliák

Már számban keseredik az édes méz,
és hűs kezemben sasszét jár a pohár  -
majd (földre esve) huppan csuporhasa;
hm, ragacsos tollú, döglött üvegbogár.

Dohosan pang bennem a téli fűszer,
friss ízekért sóvárog húsom, vérem -
állott levegőt szusszant ki-be tüdőm,
míg rózsákról álmodom hajnalréten.

Túl hosszúnak érzem a hónapokat,
- bár a napok szaporán menetelnek -
oly titokzatos összhang lehet köztük,
hogy... aligha érthetem e szerelmet.

Ám még mindig nappalom az éjszaka,
és csak töltődéshez kell a sárga fény -
mert alkotni sötétben, némán tudok,

Virág nélkül viszont...?
Az összes szó koravén.

(2017. február)

Hattyúdallal fizetve

Szemem sarkaiból kicsordul a tegnap;
a piros asztalon reszketve imbolyog - 
boronálják arcom bánatos fintorok...
látod, a fájdalom mily kevésért megkap.

Egyéb sem jut neki, mint viseltes, tompa
lelkem holt darabja - aprópénz ez, tudom -
mégis megelégszik vele; ó, Krisztusom,
mikor lettem ilyen élettelen, csonka?

Valahol, magamban... néha összefutok
egy tetterős nővel, mosolygós szájúval -
aki bátran rámszól: minek e hattyúdal?
Kihullt tollaiddal írhatod himnuszod.

Szemem sarkaiból lecsordul a tegnap;
noteszom fedelén átfolyva imbolyog - 
foltokban nőnek ki múltliget birtokok;
... itatóssá fásult e gyűrött füzetlap.

(2017. január)

Verdesünk

A kicsi cinkéket... látod-e, anyukám?
Rémülten keresnek reggel és délután.
(Toporgásuk lüktet pőre gally tónusán.)
Minden vajasdoboz olyan üresen leng...
azon az udvaron még a szél is feszeng.

A kicsi cinkéket... hallod-e, anyukám?
Árva lett ott a ház, mint nyárfa a pusztán.
(Csak madárkák sírnak a gazdájuk után.)
Messzi mentél tőlük, éhesen röpködnek,
az etetőkbe - mag helyett - dér költözhet.

.....

És engem látsz-e itt, távol mindenektől?
Úgy rianok, mint ők, vérzek belső sebből.
Helyem keresem a régi helyem mellől....
Sem állni, sem ülni nem enged a lábam,
száz cinkével szállok január havában.

(2016-2017 fordulóján)

Szülőtlen

Félárvaságom helyett 
egészet kaptam - 
anyukám is itt hagyott,
magam maradtam.

Akik születésemtől
mellettem voltak...
- mint életem tanúi -
mindketten holtak.

(Ki emlékszik eztán a
szőke kislányra...
ki áhítattal nézett
a szomszéd srácra?

Ki emlegeti majd a 
porcelán babát...
a titokban hazavitt
tacskó kiskutyát?

Az örökké rohanást;
tűzpiros motort...
amivel a kamaszkor
árokba sodort?)

Amit csak gyermek láthat
gyermeki szemmel...
beszélném még velük, de
elkéstem ezzel.

Lettem hát e régi kor
emlék-őrzője...
viszem közös dolgaink
égi mezőkre.

(2016. december)

Korfesletten

Az öregségről nem tudtam semmit. 
Szembejött velem ócska ruhákban -
szakadt kardigán nyögte keservit,
lábán bakancs, sosem látott pertlit...
mi közöm hozzá? Nem én ruháztam.

Egy idő múlva megállt mellettem.
Később jött velem, árnyába bújtam.
Nadrágot adott, melyet felvettem,
úgy néztem ki, mint ő, korfesletten;
már nem akartam lenni az újban.

... az öregség tud rólam valamit.
Vigyáz rám hangja, óv barátsága -
értő mosollyal vezet haza, mint
olyan bölcs, kinek halljuk tanait...
nem baj, ha szegény, s nincs jóruhája.

(2016. november)

Gyászbetyárok
 
Oly fontossá válnak a holtak 
akkor, mikor már eltávoztak -
miért nem addig lobog a láng,
amíg mindőnknek ez a hazánk?
 
Hihetjük, néznek le magasról;
ránk, akik nem értünk szavakból -
dadogunk, hallgatunk, áldozunk, 
viaszfüsttel jattol ma sokunk.
 
Megbocsájt mindent a Teremtő,
ha imát súgsz most, te esendő -
mit számít, becsülted-e addig?
Kegyeleted Vég nélkül... alszik.

.....
 
De felébred rögvest a zajra...
hisz koporsó döccen; zavarja -
ott száll a szeretet kontúrja;
a szél fel is kapta, hogy fújja.

 (2013 augusztus / 2016. november)

Avarágyasok

Gesztenyefiúk, gesztenyelányok,
hassal a fűben semmit sem láttok...
szép-barna fényes kabátra lépek,
jaj, véletlen volt, elnézést kérek.

Gesztenyeliget, gesztenyeerdő,
ágytakarón csüng avar-esernyő...
csodás szunyálni alatta ősszel,
nincs is mit nézni, le a redőnnyel.

Gesztenyebébi, gesztenyebölcső,
október anya termést özönlő -
bújik a gyermek, szúrnak a burkok,
tél bácsi hátrébb, kissámlin pusmog.

(2016. október)

Süketelős

Minek a sükethez beszélni?
Úgysem hall meg semmit -
bár, alkalmi süketnek néz ki,
nem akar ő észlelni senkit.

Fülét a hang tette beteggé,
kagylóját becsukta -
a valósat inkább képzelné,
a Ma Szövegét régen unja.

Gondoltam, hátha segíthetnék
kinyitni a zárat -
betűim kopogtatnak: tessék
beengedni; Időm nem várhat.

(2016. szeptember)

Kallódás

Érteni szeretném ezt a világot,
átlátni ködön, fényen, szitán -
ám, mikor Isten az égből kirázott,
(szerintem)
fogta a karját egy-két zsivány.

Mit ér a tiszta, önzetlen teremtés,
a nyíltszívű, fennkölt alkotás,
ha a létrejött mű túl balszerencsés,
gonosz-körmöktől vájt karcolás?

Többen tarthatták lelkem az elején,
(kétkedők is az "atyaságban")
de végül lezajlott a nagy esemény:
az Úr engedett, haza(?)szálltam.

Így aztán mások keze sem szoríthat;
(eltöltött szánalom, csodálat)
talán e rögös földön meggyógyíttat,
reméltem értelmet, csodákat.

Átlátni szeretném ezt a világot,
olvasni ködből, fényből, térből -
ám, mikor Isten az égből kirázott,
(szerintem)
odébb lökték... a Mindenségtől.

(2016. szeptember)

Csillagének hárfahangra

Hárfa szól ma, bájol, hangja fényt nyalábol,
ölbe veszem védőn, mondja: legyél kérőm...
(csillámos szeretőm, utamon vezérlőm)
karolj, ne engedj el, akkor sem, ha fázol,

akkor sem, ha holnap más dallamra vágyol.

Sír a húr itt bennem, érzem, illik mennem;
látszik már a Hajnal, színekkel marasztal...
(ábrándos sóhajjal szülte meg egy angyal)
méhének gyötrelmén útravalóm zengem,

de

ma reggel pattant el legtündöklőbb terhem.

(2016. június)

Sorbontók

Szavak futószáron körbe-körbe járnak,
vakbuzgón, jelzőtlen, alázatos fejjel... -
közülük néhány még éjjelente versel,
de legtöbbjük fáradt, a csodákra már vak.

Ma reggel egy csapat kilógott a sorból,
szétrágták kötelük, szabadon nyargalnak -
annyira boldogok, lehetnek tartalmak...
nem helyben topogók a hazátlan zsoldtól.

Mert mi haszna annak, ha kimérik utunk,
ha arra kell menni, amerre mutatják... -
(az élet így is, úgy is kaszás-mulatság)
ítélhessünk magunk: állunk-e vagy bukunk.

Csapódni azokhoz, kik tűz mellett ülnek, s
így kegyet remélni, elegáns, nem mondom -
és mennyivel könnyebb osztozni a koncon,
mint zsákmányért futni, mi ellenszegülhet.

Szavak futószáron körbe-körbe járnak,
egyre erőtlenebb, fásultabb a banda... -
felcsillanó szemmel nézik, kik rohanva,
kötelük szaggatva növesztenek szárnyat.

(2016. május-június)

Legbensőbb dallamok

Boldog beszélgetés, önfeledt szókígyó,
ti, gombolyag-ágyas, lágy betűfonalak -
(Látod, mégis, mégis, nekünk sikerülhet!)
Éjjelben-nappalban magamban hordalak.

Szívjegyekkel írom édes dallamomat;
fenséges, felhőtlen, valódi énekem...
s az, akihez tőlem szökken át a nóta -
karomban alszik már derűsen, édesen.

.....
 
Örömnek ősapja, sugárzó Reménység,
sarkig nyitod kapud a koránkelőknek -
sajnos félig vakon és nagyot is hallón
torpanunk szélesre tárt ajtód előtt meg.
 
Elég néhány mosoly, szívélyes kézfogás
és döntő lépést szül a szent felismerés -
bemegyünk házadba tiszta üdvösséggel,
ahol minden részlet szerelemtől egész.
 
Jelenünkbe jött a hőn áhított élmény,
bekövetkezett hát, amiről álmodtunk -
csillagok szikráznak legbensőbb egünkön,
emlékeztetve, hogy mi lettünk a holdunk.

(átdolgozás: 2016. április)

Könnytócsák gyermekszemmel

Egyre többet sírnak az istenek.
Hull a könnyük márciusi őszben.
Mi szárazon maradna, nincs olyan -
a fák vízben tocsognak, cipőtlen.

Szétszakadt már az avar-harisnya;
darabjai, mint levél-fodrocskák...
felröppennek a zaklatott szélben -
s alászállva a hintát foltozzák.

A játszótér csendes, most este van.
Aludni tért a virgonc gyerekhad -
dehogy zavart közéjük tócsa, sár,
... istenek bánata rájuk nem hat.

(2016.március)

Elherdált színek

Korkorsóm kiürült, még több időt innék.
Cseppennek az évek, (néha nem őszinték) 
csodálkozom nagyon, mire e rövidség...
Cudar perc-fegyőrök - enyém ne őrizzék!

Még több időt innék. Órákat, kortyokban.
A kimért napokkal rosszul gazdálkodtam.
Sokat néztem (léha), ahogy a tűz lobban
és hevertem mélán magamra hagyottan;

ám milyen jó volt ez, így pihent az elme;
közben elfeledte: gyorsan itt az este...
újabb éjmadár szállt, szárnyával verdesve.
Halovány bőrömön nyugvást lelt a teste.

Elszendergett rajtam, én pedig hallgattam.
Szuszogását óvtam, Hold-színtől lankadtan.
Gyermekét őrzi így anya, hűs hajnalban, s
szeretné félni őt mind tovább, gyakrabban.

Innen fakadhatott a csuprom hiánya...
(félig csukott szemmel sötétet vigyázva) 
s kilöttyent a leve korom-szivárványra;
talán ez lesz neked... Jövőd talizmánja.

(2016. február)

Vándormókus
(Otthontalan)

Minden odú foglalt, eladva az erdő;
körbenéz a mókus (világjárt tekergő) -
adjatok egy zugot, ahol megbújhatok,
annyira fúj a szél, fülem bojtja vacog.

Kukucskál a bagoly, kerekedik szeme;
tollát borzolgatva rémísztőt zengene -
nincs nálam menedék, huhogja magában,
úgy tudom máshol sem, azaz... általában.

Szegény kicsi pára, didereg a fagyban,
maradt volna távol, házában, álmatlan -
ott a nyár dajkálta, szivárvány ringatta,
daloltak a lombok, rá-rákacsintgatva.

Ám ez mind hiába, hisz honvágy kínozta,
ezért visszaindult, mit neki színpompa -
kalandor lelkéből a tempó kihagyott,
sorsa nem lesz eztán annyira hányatott. 

Sosem hitte volna, hogy rég elfeledték,
idegenné váltak az új naplementék -
és idegen ő is, tikkadt, nyúzott vándor...
csak a szél tereli, mint jólelkű pásztor.

Emlékek hadával most a bokorban hál...
szitálni kezd a hó, a gallyakkal paktál -
barátunk malteroz a hófehér habbal...
mire hajnal virrad, kész lesz a falakkal.

(2016. január)

Sosem volt makulátlan

Nincs levegő, bennrekedt a szusz; 
fojtogat a bizonytalan káosz - 
nyugalom szól a távolból vissza: 
fizess még a biztonság árához. 

Nincs már pénz se', koppan a semmi; 
sok elköltött lélek-garas helyén
csillog néhány lepattogzott szilánk - 
többségében szúrósan hitszegény.

Nincs levegő, bennrekedt a szusz;
belső kertben pusztulnak a rózsák -
szirmuk hullik emésztetlen múltra,
... hulladékként vér-körüket róják.

(2016. január)

Szellemszomj
(Búzakék Szomjúság)

Mindig szomjúhoztam valamire.
Tudásra, gyerekre, szeretetre -
lassan úgy szólítanak: nénike, s
fejkendős nagyanyám jut eszembe.

.....

Amit felhalmoztam utam során...
kívülről nem látni, belső csodám -
így aztán Szürke vagyok, unalmas,
a Sorsom rejtett díjjal jutalmaz.

Mélyre ásta a Földben, valahol...
leljem meg, Ő ezzel nem vacakol -
s ha meghalok, mielőtt rálelek...
majd róla Isten velem elcseveg.

Tegyen hát boldoggá ez a tudat...
és nyugodtan várjam be az Urat -
Minek is itt lenn nekem jutalék?
Ha odafenn Minden Nap Búzakék.

.....

Mindig szomjúhoztam valamire.
Tudásra, gyerekre, szeretetre -
vénné vált lelkem összes kicsinye;
nincs semmim, miből bármi eredne.

(utolsó módosítás: 2015. december)

- a Szellemszomj valószínűleg leendő könyvem címadó verse -

A porral elvegyül

Pici lettem, oly csepp, mint egy bolha,
s ti, mintha tovább nőttetek volna -
magasak vagytok, terebélyesek...
közöttetek úgy érzem, elveszek.

Hangom fúlóban, gondolatom nincs,
ha voltam régen, az elásott kincs -
és sok föld került rám elevenen...
mibe az Érzést most belevetem.

Remélem kikel, ha nem ma, holnap,
a lényeg: énem, mely kapaszkodhat -
legyen támaszték lentről az égbe...
mielőtt sötét borul elmémre.

Hozzátok bújnék, kik rám nőttetek,
de vesztes lettem, ti meg győztesek -
s a győzőnek jár babér egyedül...
a legyőzött a porral elvegyül.

(2015. december)

Az én Angyalom

Szorít bennem hű Angyalom,
az, aki véd, vigyáz nagyon -
vajon miért maradt velem?
Áldom, ő lett a mindenem.

Óvom én is, míg bóbiskol,
s vágyat harap hit-dózisból -
hogy azután tovább töltse,
lélek-üdvön gyönyörködve.

Szegény Angyal, koldus párja;
együtt hozzuk a világra...
azt, amiből oly kevés van,
mint fényesség csigahéjban:

ragaszkodást, konok tavaszt,
ahol folyton zöldell malaszt -
nem feladást, sánta reményt,
közös sorsunk pór kincseként.

Repdes bennem hű Angyalom,
feslett, szakadt, vén szárnyakon -
sokat kell már pihennie...
többször nem is jönne ide.

(2015. november)

Jövőtlenül

Étvágytalan, sovány Jövő,
innen nézve rossz céllövő -
préda nélkül éhen marad...
elfogy a nyíl, elfogy a vad.

Mikor lesz itt gazdag Holnap?
Jelen szikkadt, kérge korhad -
tengődik benn ifjú, öreg...
alszanak, mint vízben kövek.

Felébredni nem érdemes,
nyelvük, agyuk harctól sebes -
csatát vívtak hittel, szóval...
Mára ajkuk meg sem szólal.

Fegyverük volt lelkes vágyuk,
rájuk kaput e Kor rácsuk -
étvágytalan, sovány Jövő...
hús-roncsoló, eszmét törő,

állhatatost kifütyölő,
idegölő...idegölő...

(2015. november)

Adom, ha kéred

Csurran a szónak perctelen hangja,
szökken az éjjel mélykék haragba. -
Csillagok jönnek csábos ruhában,
fényt terít hold-kéz rájuk busásan.

Kondul az éjfél szellem-harangja,
néznek az égből hegyre, patakra. -
Táncol az erdő hullámzón, lágyan,
fújja a szellő... álmomban láttam. 

.....

Érintett engem misztikus csókkal
árnyalak halkan játszott valómmal. -
Ágyamban ültem ébredést szítva,
csukva a szemem, vakság bénítja.

Vigyél magaddal, karodban innen,
bárhová tartasz, itt semmim sincsen. -
Jobb lehet máshol, sok volt az élet,
fáradt a lelkem... adom, ha kéred.

(2015. október)

Utólag

Mi lesz majd utánam? Mi lesz, ha nem leszek?
Fog még érni szőlő? Zsongnak fürtjén legyek? -
Kéz, amely szüretel, mondd, marad-e elég?
(Hisz enyém föld-falta, csúf kukac-eleség.)

Milyen lesz a liget? Nőnek tovább erdők?
(Remélem síromnál szarvashiba "felbőg".) -
Nyár torkán lecsúszik akkor is a hőség?
És ríttok ugyanúgy, hogy mikor jön bőség?

A barack - fenn a fán - hamvas lesz azután?
(Miközben senki sem hív már így: anyukám.) -
Valamint a folyók; folynak szakadatlan?
Kiapadhatnának, amikor meghaltam.

És a Nap az égről... gondolom, túl-gurul...
Mért sütne ott nektek? Lelököm huncutul. -
Ha semmivé váltam, ha lelkem kóborol,
maradhat-e könnyem, miből igyon pokol?

(De utólag ugye... egyszer feloldozol?)

(2015. augusztus)

Eszménylet

Messze jártam éjjel, a koromsötéttel
elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.

.....

Fejedbe vehetted, világod ismerjem,
akarom-e vagy sem, ennyivel tartozol -
álmommal vitáztam: akad elég terhem,
ne izzítson engem angyalzáras pokol.

Tehetetlen ember, ez lettem, semmi más;
szállt velem matracom, takaróm alvajárt -
Holdrézrokka-orsód időtlen technikás,
feltekert magára... megszőttük a halált.

Nem volt az rémisztő, inkább részegítő,
amint jelenések eszménylették lelkem... -
szellemtalpas nyommal fáradtfüst terítő
lengett körül reggel és unszolt fölkelnem.

Ásításon túlról rám-sóhajtott fényed
kereszteket rajzolt pihegős vánkosba -
én meg festettelek, festettelek téged...
múlt színű tintával tegnap-palástomra.

.....

Messze jártam éjjel, a koromsötéttel;
elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.

(2015. augusztus)

Hernyóból lepke
(Metamorfózis)

Újkor ez, láthatod, tobzódnak a zsenik,
internet-bolygónkat versekkel terhelik. -
Köztük élek én is, bár szerény a lakom;
seggen csúszik dicsfény a penészes falon.

Szomszédok hasonlók, örülhetek nekik,
sebaj, hogy nekünk csak villanásra telik. -
Elég, ha mi tudjuk: késztetésünk vagyon,
abból gazdálkodunk szegényen, szabadon.

Álom-szárnyunk röppen estétől reggelig,
tollunkból "kortárs-báj" valódit reppenik. -
Ránk kacsingat túlról más planéta-halom,
lájkoltam lelkünket; szavam szívvel adom.

És hogy mi az érték? Forrón azt sem eszik.
Majd hűlnek a betűk, öregszik mindegyik. -
S mikor kérgük vedlik sokadik tavaszon...
talán felragyognak tündöklőn, csupaszon.

(2015. augusztus)

Gitárszóló

Addig sosem sírt annyira gitár...
mint azon a tűnt, őrült hajnalon -
mikor kétséged pihent vállamon,
szinte sajgott a húr lelke is már.

Elvist hallgattunk, bőgött Santana;
és kölcsönadtad a szíved nekem -
mondtad, jó helye lesz neki velem,
te legyengültél, csak kifosztana.

Biztattál: óvjam, mindig vigyázzam,
így láthatom a tükörben arcod -
így marad erőm vívni a harcot,
(ha elfogy, kiben bízzak) szilárdan.

Könnyem se hulljon azért, mi történt,
ne búsuljon főm éjszaka-párnán -
szeressem szívem, aki nincs árván,
hisz párban dobog odabenn, önként.

Ígértem, persze, szentül ígértem...
bármit megtettem volna ott, akkor -
(bennem a Végzet hiába harcol,
porlok a Mennyig, hozzád ítélten)

De mit tagadjam, jólesett nagyon
hited, melyben én lettem az Isten -
s amit adtál, azt mindvégig hittem,
eszemben tartva dúdolom dalom.

Addig sosem sírt annyira gitár...
mint egy szomorkás, őszi hajnalon -
most már őszintén illik vallanom:
segélyed táplál, mert Sorsom sivár.

(2013. / 2015. július)

Engedem

Hogy várhatsz el bizalmat...
ha te nem adsz, csak hallgatsz?
S nem érted az egészet -
mégis szívem reméled.

Szavad sír, a hang vádol...
úgy érzem, ez túl távol;
minden percünk öregebb -
nem leszünk már közelebb.

Sercint múltunk, kinevet...
leköpi a szememet;
becsukom hát csendesen -
tedd te is ezt, engedem.

(2015. június)

Közel a távol

Mit számít már, hogy honnan és mért jöttem
...
játszótársak vagyunk egy ördögi körben -
pengetem még lantom, halkan, de érzéssel,
ha közel ülsz hozzám, tán Te is emlékszel.

Átsuhan elméden múltad szárnyas árnya;
hatalmas csapással rég-tintába mártva -
s holt-korod bőrére tetovált holnapok
sajogják jövődet: élek, míg borzadok.

Mit számít már, hogy honnan és mért jöttem
...
játszótársak lettünk, nem adom fel könnyen -
kezemben száz ostor, egyet sem csördítek,
csak állok fesztelen, vázaként, kördísznek.

(2015. június)

Összhang

Pipacspatak úszik méregzöld fűmederben...
langyos szellőtangót rop a nyári fuvallat, s -
iszákos rigónk kortyol mézszín napsugarat,
hogy fehéreper-fánkkal még többet pereljen.

Hallgatunk, kedves. Velünk hallgat a rét, hallgat
szánk játéka és csend-kabátot húz fel a ház -
de kilóg bélése, nézd...amott sün bogarász;
szöszmötöl, zörgeti a metszett, száraz gallyat.

Mintha filmszínházat néznénk az első sorból,
pár karnyújtásra tőlünk szélesvásznú pompa -
szemünk előtt nő földből a kíváncsi gomba,
éppen hogy magához tért e látványos sokktól.

Hintaágyunk mélyén összebújunk az esttel...
barát ő, velünk lustul gondtalan-boldogan -
sodor bennünket tovább a gondolatfolyam,
s majdan emlékünk minket e tájba keresztel.

(2015. május)

Hajnali hancúr
(Új Nap virrad)

Játékos vízmassza a hajnali Nap tükre.
Az égágyból kikelve nézi benne arcát;
vajon feltűnő-e szemén az álmatlanság
...és mit árul el róla kócos haja fürtje?

Sugárkezével mossa az éjszaka sminkjét.
A szürkés ráncok tapintatosan kegyesek;
letörli a cseppeket, majd kacsint feszeset,
törtarany-izzással horgol vállamra csipkét.

Pajkosan lődörög, a Földre fényét hintve.
Egyre magasabbra halad a kék lajtorján...
míg köszönti az ismerősök között orcám,
s csók-szikrákat dobál izgága felhő-tincsre.

(2013/2015. május, átdolgozás)

Riasztó

Minden olyan lapos, eltűntek a formák,
ez az egész világ egyetlen nagy pacni... -
mindennek ura lett a bóvli, a hakni,
agyakon lakatolt sekélyesség-fogság.

Hová lett a kerek, a szögletes másság?
Hol bujkál a tarka, különleges tartam? -
Színfolt, ami izzott önmagáért hajdan
és nem vegyült bele alattomos álság.

Jellemek kellenek. Sasok és Sirályok.
Szárnyaljon, cikázzon magasan az ember. -
S ne szégyellje magát odafönn, ha egyszer
azt kérdik majd tőle: érdemből mit látok?

Bár...számíthat-e az, hogy kérdi-e bárki?
Ha annak gyér volta hiány-fészket rakott -
miből a becsvágy, a küzdés már kipakolt,
hontalan rongy-alak, kinek bűn ezt fájni.

(2015. április-május)

Érzékcsalódások

Együtt

Hajnal szántott az égen, mikor jöttél
felém, s átlátszó harmat-barázdában
emlékfoszlányt görgetett a dühös szél.
Játszva öblítetted le hajam, vállam

az ébredő Nap hűs mosdó-vizével.
Sírt a pirkadat, együtt sírtunk vele.
Érezhettem volna, már nincs kivétel,
én sem leszek az, hát törődjek bele.

Összebújtunk. Ígéretesnek hittem
magam. Olyannak, akiért meghalnak,
majd ismét élnek; akin kuncog Isten,
mielőtt szól: zuhanj csak, én elkaplak.

Egyedül

Ténfergek csillám-káprázatok között,
kéretlen. Éles fény tépked fel bennem
résnyi keskeny, járhatatlanná szövött
utakat, s tudom, mostantól követnem

kell mindenáron, hogy elmém békéje
rám-találjon. (Ó, nyughatatlan álmom!)
Utas-társam az alkony csend-élménye,
a halkuló zsivaj...mind, mind óv, átfon.

Látom, ahogy pihenni indul egy szív...
szerény vackán igazít még, s feltekint;
suttog pár szót, rólad dobog; de elhív
onnan valós lényem higgadtan, megint.

(2015. április)

Csacskaságok

Már szót értek a fákkal, szót a virágokkal,
csacsogok a paddal, ha Nyár rá helyet foglal; -
szólok a madárhoz és szólok a szellőkhöz,
felhőn túl-beszélek, mert kergetőzve öntöz.

Asztalhoz suttogok, hogy girbe-gurba lába;
reccsen, míg felesel: a rücsköktől nő bája! -
Megesik ám, csevegek szendergő árnyakkal;
még elhiszik nekem, a Fény halódik nappal.

Titkomat motyogom arcom-csapta huzatban,
felhevült fejemmel, mi fortyogó, mint katlan; -
egy suhogó, szertelen ábránd-lány méreget...
majd fest ártatlan arccal megfakult képeket.

Látod...már szót értek a fákkal, virágokkal,
nem kórság ez rajtam, inkább: érek a korral. -
Egykor (ifjon) túl messzire állt tőlem Minden,
mára közelebb értem, bujkál bennem Isten.

Tán emiatt tűnik úgy...magammal trécselek,
és hihetik páran, hogy beteg vagyok, beteg; -
miközben én tudom: rám-szabódott a világ;
s felfogom azt is, ha ez szerinted, csacsiság.

(2015. március)

Zsémbelő

Már csak szemlélője vagyok a világnak.
Távolról, kispadról nézem a dolgokat.
A Remény halódva, sorvadtan fosztogat,
bajtárs'ival együtt ön-poklommá váltak.

Aszott, satnya képük felkiáltó (bűn)jel,
szemük szurok-szín lyuk a keserűségen;
becsaptak azzal, hogy hűségük tűnékeny
sosem lesz, míg égek derűvel, víg-tűzzel.
 
S derűm izzik, igen, boldog, mert lehetek;
levegőt kaphatok, vérem fűt, kanyarog.
Hálát a Menny felé, s minden-felé hagyok,
nyújtsd értem a Karod...Tejútnak eredek,

igaz, kedvem csügged, esélyem elfogyott.
(Ülj le inkább vándor Vég-re fordulóban,
siralmas kottádon hit-szegény a szólam;
csonka-dallamsorod foghíjasra kopott.)

Már csak gyönyörködöm mások erejében,
figyelem kispadról mért zajong a világ...
mint szakadnak gátak és ütköznek viták, s
azt, ahogy tántorog visszhang-nevetésem.

(2015. március végén)

Szólhatnál

A mellkasomból egy kismadár készül
felszállni, de csak verdes, egyre verdes
a szárnyaival...szánalmas toll-vesztes.
Fagyzoknis lába toporgásba szédül.

.....

Érdemelhet-e az ember "Jó-sorsot"?
A Bölcs szerint: kapod, ami érdemed.
Ám vérem dacol, éget benn, értheted;
várom válaszod, biztosan elmondod. -

Szólj! Isten vagy aki ehhez szólni tud;
csevegj velem, írhatsz gondolat-postát.
De ne olyat, miben önmagad mosnád
...abból, mi miattad itt nekem kijut. -

Elrontottam renomém gyermekkorban?
Így sodródtam "alkalmatlan" szerepbe?
Már zsengémben megláttad eltemetve
a Nap-Hold-faló, mértéktelen szomjam? -

Ez volt a baj? Már akkor eldőlt sorom?
Méltatlanná váltam könnyebb keresztre?
Mért nem bújtattál áldott tenyeredbe?
(Rongyos páros és páratlan napokon.) -

Hogyan találhatnám imádott kegyed?
(Tán adhatnék olyat, amin tapsolhatsz.)
S előbbre tapsolnál, hol sokat osztasz,
több a fogódzó, míg mászom a hegyet. -

Az emésztő gondolat-hullám megcsap,
buzog eremben, hogy nekem miért nem,
nekem miért igen; csak kérdem, kérdem;
vajon...hol és mit ronthattam el Tegnap, -

s miért forrt össze a zsákszáj hátamon?
Ezt érdemeltem? Tényleg ezt? Súlyokat?
A Bölcs most (valószínűleg) bólogat.
Túl későn. Múlt-időm lovát nógatom. -

Na elég. Egyet azért adj meg, rendben?
Hadd lássam még fiaim, s ifjabb lányom
gyermekét és nyerjünk együtt, nem bánom.
Akkor hiszem: megalkudtunk mindketten.

.....

A mellkasomból egy kismadár készül
felszállni, de csak verdes, egyre verdes
a szárnyaival...szánalmas toll-vesztes.
Fagyzoknis lába toporgásba szédül.

(2015. január)

VárandÓsság

Viselős lettem az Idővel,
de meglehet, Ő terhes velem; -
avas szagún dől leheletem,
s a hányinger is rossz előjel.

Hasamban ficánkol a drága,
olyan, mintha tíz lába volna -
és ugrál, szaltót gyakorolva,
...leginkább éjszaka izgága.

Szerveimet hálóval szőtte;
jó erőssel, hogy nehéz legyen, -
érezhessem összes léptemben;
no, biztosan lesz majd előnye.

Ha más nem, akkor a lassúság,
a fáradtsághegy strapás-csúcsa; -
ott rostokolva nincs, mi csúnya,
körbevesznek ráérős múzsák.

Naponta növekedik bennem,
dagadok kor-terebélyesre... -
vagyok a múlt és jelen verme,
jövő-gyermek sirat testemben.

.....

Ki akarlak szülni magamból,
valami markos gyógyszer kéne; -
hatékony, mitől tudnám: vége,
s időtlen szakadn