Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állomások (2014-től - föl)

Napot nemzettem
 
Túlsúlyos gondolatok, agy-nehezékeim...
nagytestűek lettetek, elhízottak, hegynyik. -
Böjtöt kérnék ott, ahol e terebélyt jegyzik,
hadd tusoljon eszmém elmém könnyed képein.
 
Hozzátok képest a napi gond mind testvérem,
oly régen itt vagytok és hűségetek szívós. -
Szeretném, ha elhagynátok, nem kell mártírpóz!
Eszemben sincs siratni...sem alva, sem ébren.
 
Mily' sok hely maradna a felszabadult fejben,
mit pompás ötlet-pillangókkal tölthetnék ki. -
Légy hát szabad ártó sejt, mi nyűgöm vezényli,
nincsen ajtó, nincsen ablak: Fényt teremtettem!
 
...Napot nemzettem. 
 
(2014. február 8.)
 

yosemite_9_w800_h500.jpg 

Örökkön valóság 

Ernyedten dől fejem keskeny párnámra
sorvadt búmmal ringat tündérek tánca. -
Bölcsődalt sírok az éji vánkoson...
testemben az erő szorgos vándorom.
 
Nyughatatlan lelkem halkul az éjjel
párban szunnyad gondolatom a széllel. -
Messzi távolból kiáltás hallatszik
talán egy antik sikoltás ragadt itt.
 
Vagy beestem saját, bódult elmémbe?
s kísérget hit-tagadásom, megtérve? -
Félúton állok szellem, s való szélén
anélkül, hogy e világ-határt félném.
 
Oly mezsgyén nem-éri lábam a völgyet
min előttem hercegek voltak bölcsek. -
Őseim, s az ő előd'ik jártak itt...
zsákokba gyűjtve jövőknek magjait.
 
Tapintja lelkem századok árnyait...
öleljük egymást, mint vágyat vágyaik. -
Hangtalan szavunk vérfüzérnyi sebünk
enyvezett szánkkal oly sokat kérdezünk.
 
Hajnal ha virrad, eszmélünk mindnyájan
avultak-újak - egységet lelt nyájban. -
Bontjuk ki száját annak a puttonynak...
léggé-lett varázs ejt le néhány tollat.
 
Mit tehetnénk mást ezek után, reggel?
Nap felé futunk, ahogy egyből felkel. -
S futnak Ők, kikkel összeadott Sötét
hogy egyszer újból elérjük Fény ölét.
 
(átdolgozás, 2014. február)
   

villogos_csodak_3_1189924_1228.gif

 
A zenéről
 
A zene olyan, mint a legcsodásabb ruha -
melybe pőre lelked öltözhet, akár ünnep
akár hétköznap járja és mindig illik Rád
épp úgy, ahogy tűz hordja magában a szikrát.

(2014. április)

prod_576_16087_6.gif

 
Magasan delel

Vállamra hajtja fejét egy mély Érzés
feszülten figyeli lelkem ablakát -
hangokra rebben, míg mélán ballag át
szívem ajtaján, hol igézőn szétnéz.

A portól nehéz függöny meg-megremeg
fázósan áll huzatban a gondolat -
lúdbőrét vedli a lelki csontozat...
mert amíg Ő itt van, nem lehet beteg.

A hevült gyógyszergőzt vadul lehelem
kéj-kapszulák rogynak bele vérembe -
és törlik a matt színeket fényesre
...magasan delel bennem a szerelem.
 

prod_576_16087_6.gif

 
Gyöngy és gyökér
 
Őrizlek magamban, olyan nagyon mélyen...
mint kagyló a gyöngyét sóstenger fenéken -
szorítja makacsul, míg páncélja bírja...
szívós szándék feszül a megváltó kínba'.
 
Mert Messiás lesz az, ha kibuggyan terhe
üdvözítő szépség, gyönyöröknek kertje -
magasztosul tőle a petyhüdt, ráncos nyak
nem fakul úgy a szem, ha tükrében kophat.
 
Úgy őrizlek bennem, olyan nagyon mélyen
mint fa a gyökerét lenn, a föld méhében -
az lett neki kincse, egyetlen aranya...
halna bizony aznap, mikor kiszakadna.
 
Most akkor gyöngy, gyökér? illúzió volnál?
mit bánom én azt! csak Tőled meg ne fosszál -
kapaszkodj vérembe, s ne engedd el húsom
...így majd Halál terhe nehezül az úton.
 
De őrizlek ott is, kérhet bármily szépen
tőlem meg nem kaphat, ezt most megígérem -
el kell, hogy égessen, porrá kell zúznia
s én akkor sem adlak!...vigyen pokol fia.
 
 
prod_576_16087_6.gif
 
Megállapodás
(gúnyirat)
 
Dilemma Manci sokat gondolkodott
szavak köntösébe begombolkozott -
egyet ide tett, egyet meg amoda...
végül maga lett a: mondat-kaloda.
 
Akasztott fülére párban nagybetűt
hajába ragadva csüngtek ragtetűk -
szeme kidülledt a túl-dús elmétől 
néha fejét szúrta néhány esszétőr.
 
Teltek az évek, változott a leány
szerelmet hozott a fiú, ki trehány -
románcuk sikált szétáradt szellemet
oly sikerrel, hogy sejtjei vedlenek.
 
Azóta Mancink renyhébben komponál
agyában kevesebb tézist ondolál -
rokkant igékkel sétálnak szerényen
s avult rímvízzel öblítik beszédem.

 

prod_576_16087_6.gif

 
Határsávon
 
én nem akarok halhatatlan lenni 
nem akarom megcsalni a halálom - 
nem akarok ismét vissza születni
egyet szeretnék: állni a határon 
 
mozdulatlanul, eresztve gyökeret
öreg, kérges faként éghez ragadva -
kíváncsian gyönyörködni Bennetek
mint ütközik testetek sorsfalakba
 
majd másik oldalra fordulva látni
angyalok alakját bódult csapatban -
ahogy siklanak súlytalan, akár Ti...
míg köztetek leng örökké hatalmam
 

197714.gif

 
Nyitott ajtó előtt

Hallom, ahogy kacag a sunyi szoba
pedig senki sem nevetett itt soha! -
az a gyermek kuncogott volna talán
kit nem engedtek születni hajdanán.

Küszöbön állok...belépéstől tartva
vajon mit lelek itt?, ami még marna -
rájövök lassan: ez egy lélek-terem
melynek ajtaja kinyílik szüntelen.

A Kulcsot keresem, zörögve, hosszan
ez nem az, ez sem, agyamat átmostam -
meddig kutassak? Isten tőlem tér ki
esélyt mulasztottam kegyelmét kérni.

Bajban vagyok most lakatolás terén
várom az Ügyest, ki épp elég serény -
és gyorsabban tapaszt jövőt hézagba
minthogy az Emlék...onnan kiugrana.

 

prod_576_16087_6.gif

 
Dörgedelem
 
Görgetik a nagy-hordókat 
felettem az ég-pincében -
csapkodják a dobverőket
elbújhat a hőscincérem.
 
Süvít a szél házak között
felkap minden szemétséget -
megpörgetve röptetgeti
cirkáljanak szegénységek.
 
Itt egy halom, ott a másik
előttem száll ráncos táska -
hátam mögött papírfecni
trombitáló táncos-sáska.
 
Közben verik a tam-tamot
odafenn a magaslaton -
lövöldöz a magasságos...
nyilait most kapkodhatom.
 
Nyílik közben a plafon is
zuttyan rám a nedves áldás -
nincsen velem az ernyőm sem...
csak rémít'né a villámlás.
 
(átdolgozás)

prod_576_16087_6.gif

 
Zöld Ihlet
(Fenség és szemérem)
 
Ilyen zöld szemek biztosan nincsenek!
Kezdetben álmos ábrándnak hittelek. -
Fürdöm hófehér, tisztagyolcs vizében,
a fakó égből smaragd lesz, míg nézem.
 
Ártatlan-mély tekintet, mi ejt sebet!
Rólad mintázhattak, akik festenek. -
Sosem gondolnám, hogy cinkos igézet,
hisz tanult piktor művét jól idézed.
 
Csekély ragyogás ez életed során...
habár...Istenedtől kegyes adomány. - 
Míveset gyártott. Fenség és szemérem.
Ha szít'nám tüzét, lobognék hevében.
 
Szédül már fejem és arcom halovány
maradnék előtted csended vadonán. -
Ám folytatom utam, vénen, de vétlen
bocsánatért esdem...kissé letértem.

 

(átdolgozás)

prod_576_16087_6.gif

Karikatúrák

1.
(az álszent)
 
Bocsánat, hogy élek, de nagyon jó ember vagyok
csak jót gondolok és mindenkinek jót akarok -
elnézést kérek, ha olykor levegőt is veszek...
de anélkül furcsán, gyengén-bágyadva reszketek.
 
Segítek én bárkinek, bármikor, kérni sem kell
hozzád mézzel-mázzal szólni ajkam dehogy restell -
eszemben sincs magam többnek képzelni egy légynél
ám ha netán lecsapnál...szárnyamból istent tépjél.
 
2.
(a mulya)
 
Félszegségem pajzsom, dárdám, édes életbordám...
úgy teszek, mintha énemet engedném le torkán -
(már ha van neki torka, hiszen száját sem nyitja
és mikor nyitja, ó, mikor nyitja!: a szót irtja.)
 
Nem merek nevetni és nem merek szívvel látni...
gyorsan esnék át azon, mi épp három pipányi -
hogy múltnak fordulva öntsem belém a vakmerőt
félénkségből kiraktam már...két tucat temetőt.
 
3.
(a kivagyi vagy okostojás)
 
Mindenek tudója ím, eléd áll most, barátom!
huzatos szám széle folyton füstöl a parázson -
nincs olyan dolog, amihez én szólni nem bírnék
másokban ne, de bennem szíved örökké bízzék.
 
És ha mégis meggondolnád magad, mást kérdezve
majd rájössz, hogy járatlansága nagyon mérgezne -
mert én, csakis én vagyok az, ki tudja a választ
az összes kérdésre, mivel a csacska nép fáraszt.
 
4.
(a szó-zsoké)
 
Nyargalászó "lovasok" közt befutó a nevem
rólam mintát csakis egy betűdaráló vegyen -
kiforgatom mondandódat, a bélést átmosom 
lánggal égő arcod esdi: elég volt a pofon!
 
Onnantól meg bámulhatsz ám birkaként az égre
egyetlen szem felelettel sem maradok késve -
úgy jársz velem komám, miként az egyszeri varga
gubanc ugrált hosszú cérnán ki-be az ablakba.
 

bloghatter22.jpg

 
Karikatúra 4.
(a szó-zsoké)
 
Nyargalászó "lovasok" közt befutó a nevem
rólam mintát csakis egy betűdaráló vegyen -
kiforgatom mondandódat, a bélést átmosom 
lánggal égő arcod esdi: elég volt a pofon!
 
Onnantól meg bámulhatsz ám birkaként az égre
egyetlen szem felelettel sem maradok késve -
úgy jársz velem komám, miként az egyszeri varga
gubanc ugrált hosszú cérnán ki-be az ablakba.

 (2014. január)

prod_576_16087_6.gif

Büntető

Tüntet az Ünnep
szél szeme dülled -
büntet az Ünnep
Világunk süllyed.
 
(2014.03.15.)

prod_576_16087_6.gif

 
Áthallás
 
Nekem a Szabadság nem hófehér galamb 
kinek szárnya közé befekszik az élet -
ég felé röptében már nem láthat rétet
a fák összemennek, megszűnik az alant.
 
Nekem a Szabadság nem szavak sodrása
betűk kiáltása, hogy koptassam ajkam -
s ámuljon a tömeg, mily zajosat adtam
míg ezalatt a Csend...iszik a szomjára.
 
Nekem a Szabadság nem pusztán kísértet
ki éjfélkor riaszt, rohan fel és alá -
testtelen tudását ostorral hajtaná...
húzzon a jó szolga, kit vákum kísérget.
 
Nekem a Szabadság nem csapkodó zászlók
szélén rászáradva a múlt veszett nyála -
ahogy üvöltött rőt, lyukas posztószája
átengedve magán sok bakot lőtt gyártót.
 
Nekem a Szabadság...ha lélegzik lelkem
ha nem fojtogatják mondvacsinált okkal -
bizonygatva váltig: minden érted szólal
...közben a Világ túr e szellemi sebben.
 
(átdolgozás - 2014. március)
 
 
prod_576_16087_6.gif
 
Az Otthon

Az emberi Szív mint menedék, Otthon
birtokló csavargó vérszegény koszton -
vagy dúsgazdag polgár patinás házban
minket óvó nyughely, magunkba zártan.

.....

A külcsínt néző mit sem érthet abból
mi mélyen bujdokol a szerves gaztól -
vastag bőr, szőrök és bundák álcáján
a szent talán átlát...kísérje hálám.

Felszínes szemnek hasztalan mesélem
miként virul lelkünk intim kertjében -
és hogy buján nőtt, cirmos tulipánok
szerény feje közt lázrózsákat látok.

Mókás íriszekkel hajlongnak szárban
látványuk csábító, békésnek szántan -
és míg parkomban fekhelyem megvetem
nesztelen leng elmém belső tengeren.

Cikáz pár gondolat, s hajamba őszült
bosszantó, mily hamar közelít Őszünk - 
ám múltpatakba öntöm, ússzon gondom
maradvány időmön ez már ne rontson. 

.....

Az emberi Szív mint menedék, Otthon
birtokló csavargó vérszegény koszton -
vagy dúsgazdag polgár patinás házban
öltözve véle...nem leszünk ruhátlan.
 

kedves_752127_90466.jpg

 
Fagyharsonák
(Nyernek a Tavaszok)
 
Fagyharsonák szólnak havas hegyek felől
hóka-csúcsok hátán felhők lovagolnak -
róluk az éles hang szívekig hatolhat...
sövénytört visszhangok tűzfala összedől.
 
Csonttá dermedt télben jegesek az igék
fagyos kürtök fújnak deret a magasból -
aláhullva közénk (nyakunkban mindattól)
nézzük, hogy kanócuk Nap által végigég.
 
Szánon siklik tova megannyi Ridegség...
felpakolva billeg és szekérszám vacog -
jó így, suhanjon csak, fogyjanak a bajok
inkább, mint lelkünket angyalok cipeljék.
 
Harsonáktól enyhült szirtek ádáz tája
könnyüket az ormok patakokban ontják...
hasztalan itatva a föld kapzsi szomját -
Tavasz-páncéllal sújt az Élet csákánya.
 
(2014. január)

csodas_napot_1023029_6695.gif

Időhintában

Túlfeszített napok húrján 
gyorsan penget a torz Idő  -
orrom alá dörgöl folyton
néha azt sem tudom: ki ő.
 
Fitogtatja nagy tudását
azt, amivel engem bűvöl -
mikor lassú múlást érzek
átfordulva fürgén gyűlöl. 
 
Délelőttöm ím, vánszorog
órák épp, hogy andalognak - 
hű, de vártam! delet kondul
ekkor ragad tintát, tollat.
 
Suhannak a perc-pecsétek
pacát sem hagy maga után -
egyből megír fél napot is
nem agyal biz' a ritmusán.
 
Konzekvensnek alig hinném
hiszen máskor másképp teszi -
reggel hajrá! szaporázza
délután kezd tunyán menni.
 
Biztos velem szórakozik
alanyt talált mókájának -
tűröm, tűröm még keveset
s kattanhatnak Idő-zárak.
 

1240224117_30.jpg

 
Eufória
 
Elöntötte bensőm a lélekpír...
mitől vérem szívdallamot penget -
hallgatom a tündérléptű csended
melyben szerelmem általad felsír.
 
Engedd hát vágyad finoman hozzám
tapintsa ajkad nyakam könnyedén -
melled szenvedély-palástja hevén
hangtalan csússzam le a kéj torkán.
 
Tüzes kezedtől szikrázzon testem...
nyertest hirdessen bőröm zsűrije -
s tekintet-tájfununk négy írisze
úsztassa gyönyörünk érzelmekben.
 
(2013. december 29.// 2014.01.04.)

 prod_576_16087_6.gif

 
Később

Egyszer, mikor végre sok lesz az Időm
ha majd nem rohan el mellettem bután -
órám sem fújja el folyton perc-gyufám
cirógat inkább lángján, társhoz illőn

és lelkem engedi rossz szemem látni...
nem csak a napok görcsfeszes húrjait -
csupán rózsákat, mint nyitnak pírjaik
rőtszirmú pillét, mi bábjából száll ki

s kezemre röppenve örül, mert élhet
röpke lepkesors...gondolom tán akkor - 
éppen én...világ-fanyalgó kalandor...
míg ő kokettál egy csipetnyi létnek.

Később...sír felém számos levél búja
zölderektől fosztott foltos szenvedés -
mindinkább aláhull, s velem szembenéz
mintha tőlem várna batyut, búcsúba'.

Mit adhatnék én? Jó szót kísérőnek...?
Hisz mesélhetném, az Elmúlás szilárd -
ettől erősebb, mi legyen, az kizárt!
Innen osztják szét mind, a Kilépőket.

S...mivel továbbra is ráérek nagyon... 
szólongatnak kedvesen pompás színek -
melyekből innen-onnan kicsit csípek
az összhatást csodálón, félig vakon. 

Hiszem, mikor már többet ad az Időm
belőlem pont annyival lesz kevesebb -
korcsan réved szemem, amely nevetett
és fülem csendje kong sarkatlan cipőn.

(2014. január)

 prod_576_16087_6.gif

Az Utazás

 
Végtelent ölelünk egész életünkkel...
szerelmünk a Halál kocsiján utazik - 
kanyargós, vad tájon hajtja a lovait
míg karjaiból már sosem ébredünk fel.
 
Szemünk mélyrelát a tejsűrű homályban
de csak később értjük a létnek lényegét -
idő kell ahhoz, hogy rendeződve legyék
...tekintetünk bőre, érdesen, pillátlan.
 
Szétárad testünkben a Mindenség hangja:
"értetek vagyok, ne féljetek, kedvellek -
és viszlek magammal, hol Egek kedveznek
Védett Világomban nem gyűlnek vérszagra."
 
Végtelent ölelünk egész életünkkel...
szerelmünk a Halál kocsiján utazik - 
biztos kezű hajtó visz érett tudatig
gyeplőt fogó karja enyészetnek bűnjel.
 
 
(2014. február - átdolgozás)

prod_576_16087_6.gif

A Kisgyermek   
 
Egy Kisgyermek olyan erős
hogy megtartja a világot -
egy Kisgyermek mosolyából
csoda terem, ha vigyázod.
 
Bogárszeme mélységében
csilingelő csodálkozás -
annyi-annyi életremény...
rejtőzködő angyal-fohász. 
 
Belül érik felnőtt magja
sebezhető, de nem gyenge -
lelke tárva, nincs bezárva
szabadságra nyíl' értelme.
 
Romlatlanság keze rajta...
szíve egyben, még töretlen -
ártatlanul összegyűjti
mit az Élet tőlünk elcsen.
 
Maga köré nyerten ültet
boldogtalant, hűs-szomorút -
azt, akinek szava repdes
és azt is, aki nyomorult.
 
Áldás éri mindegyiket...
felolvadnak a jégtömbök -
rideg testük átmelegszik
ismét izzó vér hömpölyög.
 
Sugárzóvá válnak arcok...
a tegnaptól túlnyúzottak -
ölelésre kész a rendszer
szeretetre kacaj kongat.
 
Egy Kisgyermek arra képes
hogy kivarrja a világod -
tiéd, enyém, mindenkiét
...ha türelemmel kivárod.
 
(2012.11.24.)

prod_576_16087_6.gif

Szunyókáló éden

 
Szélfútta ágakon vacogó levelek...
kocsányokon lógó télidő hírnökök -
lábunk elé hullva a filmjük lepereg
zörgő zenéjükkel őszünk elfüstölög.
 
Lassul már életünk a hideg napokon
szívünk halkít ma a szerelem zenéjén -
pianoban motyog szemérmes dalnokom
nagyhangúra én őt sohasem cserélném.
 
Vadtáncos lélektó harcos-vize fáradt
csituló örvények a mélybe nem húznak -
bóbiskol a világ, de karöltve láttat 
tétova léptekkel...kitől is búcsúzhat?
 
Szundító testünkben a megannyi érzés
elteszi most magát tavaszváró szerbe -
majd felsír időben az elzsibbadt légzés
...lerázva a deret, mi sejtünk belepte.
 
(2012.12.05. átírva 2013.12.17.)

prod_576_16087_6.gif

 
Hová lettek a "papok"?
 
Ikreket szült a nagyhasú jelen
kibújt belőle múlt és a jövő -
jó anyaként mindkettőt táplálta
ne mondhassák: ő nem célratörő.
 
Immár, hogy így elvégezte dolgát
tennivalóból kifogyva zsörtöl -
mert érezni szeretné értelmét 
annak, mitől apadt keble böjtöl.
 
Végtelenséget látna a Voltban
mi tónusonként átfolyik Lesz-be -
és egyetértésben karolják őt
ki középen jár, ébren a neszre.
 
De csalódást gerjeszt ereiben 
a kuszán zavarodott csőcselék -
hisz beletört mérlegének nyelve
a harcba, mellyel vívta hitelét.
 
És most lehajtott fejjel áll búsan 
könnyei mossák, mossák napjaink -
csúszkálunk rajta tegnapból oda
hol gyóntatófelhőről..."papja" int.  

 prod_576_16087_6.gif

Utószavak
 
Hamvadóban a gyönyör parazsa...    
szikráit nem dobálja szerteszét -   
mint vértelen, színehagyott pecsét  
...napról napra kopik diadala.       
 
Ez itt a szerelem ravatala.
 
Ágyazni kezd lomhán a dermedés...
a magasból szikkadt vágy integet -
ősz felhő-hajban rendez tincseket
erős keze tegnap volt tettre kész.
 
Ez itt a szerelem-elengedés.
 
A boldogság ránk-járt és elszaladt.
Vidáman repdesett, majd tovább állt -
csöpp, nevető gödröcskéket táplált
ott, hol a száj szélén völgye haladt.
 
De...elapadt a szerelempatak.
 
Örömkönnyek nem locsolják útját...
kiszáradnak, s mélyülnek az árkok -
istenek! ti velünk mért így bántok?
múltjáért az arcot ráncok dúlják.
 
Idővel...
 
a szerelmek kürtjét máshol fújják.

(2013. december)

prod_576_16087_6.gif

Ébredő múzsa

 
Virágszirmokkal költött fel a Reggel
kialudott bájjal ásít ágyamon -
forgatja szemét, pilla alól leskel,
amint lágy ölére fejem ráhajtom.
 
Szippantom kényes parfümje szellőjét
sorra tűnnek fel eszmélő képeim -
igéz, hogy múzsám költhessen elsőként
bimbót a jelen nap ébredésein.
 
(átdolgozás)
 

 6e22dbe7b539460e1e779d7117b61f45.jpg

Mielőtt kiönteném

 
Gyönyörfelhőkön ülnek a vágyak
lábuk lóbálva dúdolnak Téged -
bódító dallam házalva vágtat
örömtől fűtött arcokba réved.
 
Szerelemfolyó kilép medréből
sodor magával útjában állót -
másfelé futsz el kéjes nedvétől
kerülöd messze a lázzal hálót.
 
Riadt ölelés lebzsel egyedül
keresve karod semmit markolón -
távolról lelkem sírva hegedül
felelet nélkül harcolom sorsom.
 
Kacagó szemem hunyorog vakon...
belül látlak, odakinn elvesztél -
hangoddal együtt közös a lakom
véremnek kedves zenészem lettél.
 
Gyönyörfellegek könnye lepereg
reménycseppek potyognak hevenyén -
tócsáit gyűjtve néked rebegek:
mosdjál meg, mielőtt kiönteném.
 
(módosított változat)

 prod_576_16087_6.gif

 Állomások

 Lent...

 
Kirándultam ma Gyermek országába. 
Velem jött a hitem, a hitem abban -
mit e bájos, angyali arctól kaptam
hogy ezután már sosem higgyek másba'
 
csak a romlatlan, derűs pillantásba
minek gazdája kevés szót kottázott -
ám torka gyümölcse hamvasan áldott...
kit nem nógatnak vétkes hazugságra
 
s rádöbbentem arra: a kisebb nagyobb!
hiszen semmit, semmit se ér a minden -
ha nem látod magad sehol...semmikben
mert termés híján jövőd éhen hagyott.
 
Feljebb...
 
szikkadt ürességek terjednek széjjel 
ölük kongását gyötrő kétség hallja-
mely viszály viharán eseng koplalva
az Éghez, hol a Lélek Istent képzel 
 
panasszal szaggatva bolyhos felhőket
gyomlálják szellemek a lét lényegét -
gyűlik Mennyország mezején a szemét
és nincs elég söprű, amennyi győzhet.
 
Azon is túl...
 
minek a szárnyam, minek a másvilág?
ha többé nem érint (súlytalan) kezem -
egy kisbabát...betűk fáznak nevemen
s rámfagynak vér-hiányt sikító imák 
 
miért a lebegés, a ködfoltos menny?
kell-e a szívmentes, légi szeretet? -
fest-e még egyszer pirossal ecseted?
csakis akkor
csókolhat szájon ajkatlan szerelem.
 
(2013. december)