Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bakancsidők

Az Anyák dolga

Az Anyák élete örökös aggódás,
állandó törődés és sírig tartó láz... -
kétség fűti vérük, lelkük égő óhaj,
ajkukról gyakorta szakad fel a sóhaj.

Törpe marad a kor. A gyerek az gyerek.
(Szív-órájuk féltő szorongással ketyeg.) -
Szabadság alig jár, a megnyugvás ritka,
napjaik sors-rúdján röppen a gondhinta.

Az elején azért, hogy miért nem alszik?
(Folyton csak sírdogál, falakon áthallik.)
El-elcsukló hangján közölni szeretne,
szótár nélkül sajnos... nehéz ez a lecke. 

Későbben rohangál, vízben, porban ott van,
megnyílik a tér és gyorsan belécsobban -
eleven kamasz-kar új hullámon úszkál,
nincs idő pihenni tizenkettő húsznál.

Kicsordul a létvágy, lecseppenti magát,
harcol a kis ember, nyelni kell italát -
tüdeje túltágul, habzsol, harcol, hátrál... 
miközben épp felnő; szíve már egy társnál.

Na és hogy hol vannak ezalatt az Anyák?
pontosan azon-tájt, bármilyen furcsaság -
tán kevésbé testben, de lélekben igen,
a gyermek, ha hinné, "győzhetne" iziben.

Az Anyák élete mindvégig aggódás,
reszkető félelem - persze olykor mókás -
így jönnek világra boldogságos pírban;
ne bántsd őket ezért, ilyesmiről írtam.

(2016. augusztus, átdolgozás)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Emlék(h)arcok

Visszarepít néha a gyors-szárnyú hajnal,
mikor hinni vélem, hogy biztosan alszom -
ágyam mellett rajzolsz leheletnyi zajjal...
felnézek álmosan, s te lettél az arcom.

Botladok tükörhöz, oly régen láttalak,
(vonásod elveszett emlékem ködében) -
feszülten figyelem, ahogy épp átkacag
törött varázsával rajtam negyven évem.

Pityergő kamaszlány asztalára hajol...
falon páncélosok és Gömböc, a kutya -
sarokban szalagról Elvis Presley dalol;
(nyárizzadt hőjével kész lelki szauna.)

Majd hirtelen váltás, ülünk a moziban;
Bronsonnal unottan harmonikázgatunk -
reccsen a szék, amíg felkészítem nyilam,
hogy szívedbe lőjem rövidke holnapunk.

Visszarepít néha a gyors-szárnyú hajnal,
mikor hinni vélem: leszel minden rajzon; 
és tarka festményen, bevonva arannyal...
ám
fejem, vállad helyett, csak fejfádra hajtom.

(2016. augusztus)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Széllel szemezek

Megszólítottak a szelek, a messziről jöttek...
Kérdezték, hova vigyenek, merre fújhatnának...
mondtam: a tengerhez, nézni újra, ahogy a víz
a távolban felhőt ölel, s egybeforrnak tájak.

Később szeretnék oázis homok-tüzén állni,
hagyni, hadd csipkedje bőröm a sivatag-lidérc...
majd felidézhessem sebét itthon, ágyban fekve;
szakadatlan lenne bennem e zseniális férc.

Következő vágyam tán az oroszlánok földje;
tigrisekkel, párducokkal teli vad, nyers vidék -
kicsi finomkodást, apró gyengeséget sem tűr,
de bátran ad valós küzdést, neki ez semmiség.

Túl sok élményre éhezem, nincs annyi erős szél.
Ezért...utolsó kérésem, mely beteges, bizarr...
heverjen a lista alján tovább, még tovább, de...
ha elmúlok, vigyél... győzzél...
hordd lelkemet széjjel, vihar.

(átdolgozás, 2016. november)

amily-csendesen.jpg

Amily csendesen 

Amily csendesen esik kinn az eső,
éppúgy peregnek a szavak fejemben -
halkan, békésen, civakodás nélkül,
egymást bevárva, senki se' rendetlen.

Csobog az eresz, az árok fuldoklik,
víziszonyától nyelni sincs gusztusa -
megtelt már vele torkig a bendője...
köpködi vissza, telve lett zeg-zuga.
 
Cseppek kopognak az ablaküvegen,
zord hangulatot árasztva szaporán  -
belőlük fogant e durcás kedvem is,
hogy felszolgálja a mai vacsorám.

Ám asztalt bontok, nem kell beetetés;
lelkembe tűző napsütést rajzolok -
s kékebbik kékkel mázolok tavakat...
nyerhettek ott kinn, ti, égi bajnokok.

(2014./2016 november)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Ha bántanak...

arra gondolj, hogy Nap ragyog az égen
és ne arra, hogy megsértettek mélyen -
arra menj, ahol pázsit-tavak folynak;
öld abba búdat, laknak ott már holtak.

Rázd le a nyomort egy tisztáson hamar,
szökdeljél futva, míg senki sem zavar -
azzal se' törődj, ha emberek jönnek,
rokon a vágyunk... dehogyis különbek.

Arra gondolj... hogy madarak a fákon
sebezhetőbbek, mint hajnali álom -
figyelj... csicsergő szerenád az erdő,
lomb-hangjátékuk tekintélyt érdemlő.

Sok (vélt) apróság, mi örömmel tölthet,
zsebeket pont nem, ám lelkeket tömhet -
gazdagság bennünk vajon mennyit érhet?
S... járhat-e ezért vissza-élet bérlet?

Ma még van jelen, kaphatunk levegőt,
nézhetünk Napot, nyugaton lemenőt -
becses albumunk fényképén a tegnap
mások szemében filléres képeslap.

(2016. augusztus)

hianycikk.jpg

Hiánycikk

Elfogyott a türelem,
pult alól sem kapni -
kong az üzlet üresen,
csak a szó nem hal ki.

Ígéretünk mindig van,
padlás, pince telve -
poros polcról kivillan
Jelenünk kérelme.

Beadta azt sok éve,
(részletezve okát)
ezért, azért, mért kéne
békét tűrni, nohát.

Naponta jön azóta...
(ideje tömérdek) 
változik tán a nóta,
s igénye: közérdek.

Innen én most üzenem,
maradj Holnap otthon -
hiánycikk a türelem,
buktunk mi e bolton.

(2016. augusztus)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Esélyvadász

Mérlegeltem, mit elértem, majd
következett, mi rajtam túltett -
mélázásom meddő kaland, nincs,
mi buzdít'na, unszolna újfent.

Koloncok sátoroznak bennem,
...mihasznák és kevésbé azok -
az értelmetlen olykor roncsol,
bár én nélküle is kész vagyok.

Egóm (kifeküdt bajmatraccal)
minden nap távolabb költözik...
a lényeg, hogy tőlem messzire
jár, mustrálja a Hold köldökit.

Feszül a húr, égnek a gyertyák,
végletek csonkja ím, összeér -
pattan a szál és pislog a láng...
de Sors-mosott énem lelke: él.

Bízik néha, hogy békét lelhet
párbaj-viselt, álszent tanokkal;
aztán zűrös porondon szundít,
... életzsíros füle nagyothall.

Majd felrázza a közlés vágya,
keresve, az "enyém" fontos-e? 
Hiszen annyi, annyi a művész! 
Poéták gyorsmázsája nyom le.

Ha szabad, kérem, én maradnék.
Van itt elég hely, bő ez a Föld -
az Ég pedig fenn oly türelmes,
... reggelre másnappal újratölt.

(2013.11.09./2016. november - átdolgozás)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Gyászbetyárok
 
Oly fontossá válnak a holtak 
akkor, mikor már eltávoztak -
miért nem addig lobog a láng,
amíg mindőnknek ez a hazánk?
 
Hihetjük, néznek le magasról;
ránk, akik nem értünk szavakból -
dadogunk, hallgatunk, áldozunk, 
viaszfüsttel jattol ma sokunk.
 
Megbocsájt mindent a Teremtő,
hisz imát súgsz most, te esendő -
mit számít, becsülted-e addig?
Kegyeleted Vég nélkül... alszik.

.....
 
De felébred rögvest a zajra...
a koporsó döccen; zavarja -
ott száll a szeretet kontúrja;
a szél fel is kapta, hogy fújja.

 (2013 augusztus / 2016. november)

prod_576_16087_6-masolata.gif

"Bűnjelek"

Ragacsként őriznek,
mint filtert a csikkek -
sunnyogóak, nyeglék;
(simlis ál-szövetség).

Várnak sarkon, téren,
nappalon, morc éjen -
hibák, sors-galibák...
ronggyá feslett világ.

Lógnak levegőben...
nap, ha lemenőben -
a hajnal sem higgadt,
vétek-bölcsőt ringat.

Csak te maradj éber,
lehetsz fehér, néger -
mit számít a színed,
míg helyén a szíved,

s utad nem veszíted.

(2016. július-augusztus)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Betöretlenül

Magamra maradtam bennem. 
Kinn tétova lábak topognak; 
csizmák talpa reccsen.           

Nagyranőtt szemekkel nézek.
Pang íriszem páncélbogarán
fénynek látszó kéreg.

Lehámlott bőrömről múltam.
Fájok e feszes újdonsültben,
irha-szőrbe bújtan.

Szokatlant hordozok rajtam.
Adnám az idegent belőlem.

(Nem kellett volna.)

Látod, belém-haltam.

(2016. július)

firkasz-irtas.jpg

Firkász-irtás

Ki költő és ki nem költő,
kit érdekel, mire föl nő
ennyi író, ennyi költő...
ennyi agyas szófüstölgő.

Veteményes gazda hátrál,
sok neki a sor a háznál -
aztán: egy se' gebe nádszál;
gazolni kell a korlátnál.

Tépi-zúzza urambátyám,
minek ennyi kóró-bálvány?
Nekiesik, ösvényt vágván,
feltűnik a mű-vészpárkány.

Dühöng-morog önmagában,
mint kit csapott veszett áram.
"Nekem kopjon fel az állam?
Címeresként kaptam házam!

Én lettem e kertnek ura,
hogy nyomjalak a satuba! 
Én mondom meg, ki a fura,
ki mulya vagy fess figura."

Ki költő és ki nem költő,
kit érdekel, mire föl nő
ennyi író, ennyi költő...
ennyi firkász frázis-öntő.

(2016. július)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Csevegnünk kéne

Ó, nekem semmi se' jut ma eszembe,
pedig vissza-nézni épp ma illene -
fájni, halódni sok gondolat-sebben,
míg lélekvérem dűlt fejfákra cseppen.

Tűhegyes emlékek varratot tépnek,
nagyapámat látom - egykoron délceg -
ócska fényképekről úgy nézett reám,
mint egyenes beszéd mondat derekán.

Tizenhat lehettem, amikor elment...
ám Időnk néha oly fátylakat lebbent, -
amikre régebben nem is gondoltunk,
hiszen egyebekben láttuk a gondunk.

És drága nagyikám, aprócska mamám;
mennyit bolondoztunk Nálad, a tanyán!
Orgonák övezték kerted, s földutak...
hűlt helye sem volt ott a kiskapunak.

Nyitott térben futott lábam a dombra,
bennem érett meg az eperfa gombja -
fehérekre lilát, így szemezgettem...
néha zsenge-zöldet ért kezem tetten.

Édesapám... téged utóbb temettünk...
botladoz már szavam, fel kéne kelnünk.
Nekem a nagy sárból, neked álmodból;
ránk férne csevegni némely dolgokról.

(2014. november 1./ 2016.november 1. - módosított)

a-paramnezia-baja.jpg

A paramnézia bája

Milyen messze lehet az Óperenciás?
Miféle cipő kell, hogy addig eljussak?
Varrassak-e köpenyt, olyan bűvös-bájost?
Ki segíthet ebben? (Nekem bonyolultak.)

Kell-e vinnem rózsát Valaki sírjáról, s
lendíthet-e majd az jó-tündérségemen?
Lelkem átlényegül anélkül is vajon?
(Talán elég csupán, ha főm belevetem.)

Súlyos kérdéseim viccesen hathatnak...
De emlékszem, mikor ott álltam a parton.
Melyik életemben vagy holtamban tettem?
Nos, ezt bizony nehéz volna megmondanom.

Sípgyártók eltűntek, fütyölhetek számmal,
hétmérföldes léptet álmomban sem kapok -
hamu sincs, amiben pogácsám sülhetne...
Kihalt óriások közt járok most gyalog.

Győzőm lesz a medve, oroszlán és kígyó,
nézhetem üveges szemekkel a kaput....
ahonnan kikiált majd egy csengettyűhang:
- Mi nem vagyunk sehol, másé a Déja vu-d.

(2016. július)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Szélfútta táltosok
(Széllovas-sereg)

Fenséges rovarhad cikázik a tavon,
csillogó tüllszárnyú szitakötő-csapat...
rajtuk a napsugár csak lépésben halad,
bevárva látványtól mámoros zavarom.

Sikkesen siklanak sokszínű testükkel,
gyönyörűség nézni tarka sokadalmuk -
(főleg a vízen van számottevő hasznuk)
életalvadt vérem most tőlük pezsdül fel.

Szélfútta táltosok, úsznánk utánatok...
(kötetlen, gondtalan, mint parányi halak -
kecses fatestetek hab-síneken szalad...)
s lehetnénk hullámot gyaluló nyájatok.

Fenséges rovarhad cikázik a tavon,
csillogó tüllszárnyú szitakötő-csapat...
csiklandozza hátuk az alkony-árnyalat,
majd vitorlát ejtve csihad a buzgalom.

(2016. július)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Előzetesben

Napról-napra élni, hónapról-hónapra,
még egy hetet kérni, Isten tán megadja.
És akkor, ha az is elmúlik hirtelen...
pár óra hadd járjon, annak, ki hittelen.

És ha minden percet kiosztott Ő bölcsen,
felláthatok hozzá megkérdezni: földem?
- Feletted. - Eközben elnyel a rög mélye;
rusnya alakokkal leszek körül-véve.

Némelyik ismerős, sopánkodva sunnyog;
Azt hiszi rossz voltam, álhatatlan, undok -
Szerintem így igaz, de rájövök: lecke...
abból, hogy jeleket égettek kezemre.

Narancslik a bőröm... szűrve a sötétet,
átlényegült pokol, lélekfény-kötészet -
bámuló ördögök... szétszaladó árnyak...
(Gondolom kiűznek avagy üstbe zárnak.)

Némi tanakodás, aztán visszadobnak;
szarvaim nem nőttek, sem hátamon tollak -
szippantok hát nagyot a zord valóságból,
vélhetném, érdemlek ennyit a Jóságtól.

Napról-napra élni, hónapról-hónapra,
még egy hetet kérni, Isten tán megadja.
Eh, dehogy könyörgöm, esdeklem időért,
jár nekem - kiloptam - Holnapom intőjét.

(2016. július)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Az Igazságról

Mikor elérkezünk addig, hogy 
némileg megtudjuk kik vagyunk - 
akkorra oly messzire jutunk...
éppenséggel meg is halhatunk.

S...ezen egyenetlen sorsúton,
mely Igazság-kövekkel rakott -
az ember tétován meg-megáll...
látva: más is rálépett amott.

Pont azon rögre és ugyanott...
ha nem ma, tegnap, azaz holnap -
oly mindegy, hisz ahol körözünk
...önmagát koppintó vándorlap.

Rajta részelemek, szakaszok;
saját és egyéb vélt valókkal-
mikbe elszántan űrt toporgunk,
míg elménk a világból szót hall.

És...visszük magunkkal igazunk,
ahol erre tán szükség sincsen - 
majd bölcsülten lenézünk rátok,
mondván: legyen tiétek nincsem!

(2013. október 7. / 2016. október)

2016.-oktober-12.-telefonrol-033.png

Az Ember, aki nem éli túl

Olyanná lettünk, mint a fák;
kik évgyűrűik számát
szaporítják, és kivésni
belőlük egyet sem lehet,
mert hozzájuk tapadtak,
mint szívhez az erek.
Olyanná lettünk, mint a víz;
átlátszóan tiszták, néha
szürkén zavarosak...
Nap játszik velünk, míg
szivárványt szeppenten
a mennyben rekedünk.
Olyanná lettünk, mint a szél;
erőtől duzzadó, később
bágyadtan csihadó, föld
porával megbolydultan
keringőt járó. Sorsokkal
együtt szálló.

Olyanok vagyunk, mint a
hajnali harmat... súlytalanul
törékenyek, mégis holnap-termők.
És felszárítván önnön-könnyünk,
a teremtésben kell hősködnünk.

Alkalmazkodunk, mint az anyag,
meg a tér, ahová beágyazódtunk...
míg ki nem lök magából egyszer,
ha már túl sokat botlottunk,
egyetlen sóhajtással szétzúzva
agresszor mivoltunk.

(2016. július - átdolgozás)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Csillagének hárfahangra

Hárfa szól ma, bájol, hangja fényt nyalábol,
ölbe veszem védőn, mondja: legyél kérőm...
(csillámos szeretőm, utamon vezérlőm)
karolj, ne engedj el, akkor sem, ha fázol,

akkor sem, ha holnap más dallamra vágyol.

Sír a húr itt bennem, érzem, illik mennem;
látszik már a Hajnal, színekkel marasztal...
(ábrándos sóhajjal szülte meg egy angyal)
méhének gyötrelmén útravalóm zengem,

de

ma reggel pattant el legtündöklőbb terhem.

(2016. június-július)

es-akkor-csend-lesz.gif

És akkor csend lesz

Befagynak a nagy vizek,
felhők könnye rémhideg -
dér tapad a nyárfákra...
reszket águk átfázva.

Hallgatnak a dallamok,
csendszonáta sarjad ott,
hol a világ néma lett...
zenehagyott jégbalett.

Széthullnak az anyagok,
mállott örvény kanyarog -
...
százezernyi rezzenés...
éjpille-szárny rebbenés

ott nyüzsög a jelekben,
ős marad és egyetlen...
hatalmas tűz, földhalál;
míg az Isten ránk talál.

(2016. június)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Leszakadás

Annyira erősen markoltam a levegőt,
ami körülvette emléked auráját, hogy
kicsiny izzadságcseppek formájában
gördültél le gondolataim grádicsán,
eláztatva magad körül azt az egyetlen
érfalat, amely még úgy-ahogy tartotta
a benne csordogáló, téged hűen őrző
múltsejtek szedett-vedett vércsokrait.

Ám egyszer csak kibuggyantál azon a
meggyöngült gáton, amely a legutolsó
lehetséges út volt a felszínre jutáshoz.
Mégpedig szemem csücskének mély,
elvékonyodott  medréből törtél föl,
sodorva magaddal óvatos, tétova léptű
táncokat, tetem-érintéseket, sétákat,
melyek mozdulatlanná hűltek és nászt,
a plátói tengerbe fulladtat ....sorsot,

ami sorsára hagyta szilaj-hamar életed;
én meg könnyeket nyelek, sósan édeset.

(2016. június)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Vádak helyett

Szárnyakat kaptam. 
Szárnyalgattam. 
Napfényt akartam. 
Fénylett rajtam.

.....

Vihar tépázott.
Jaj, zuhantam.
Szél foga rágott.
Fogytam lassan.

Életre haltam.
Éltem minek?
Hitet faragtam.
Most már hiszek. 

.....

A szárnyakban. 
A fényben. 
A szélben.
Az életben. 

(2012. április/2016. június)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Sziluett

Szomjuhozó emlék-kútba sajgón belenézve,
szalmaszálért eseng Jövőnk
mélybe esett fészke -

sírva kéri segítségem, kesereg túl sűrűn,
jaj, nem tudok tovább jutni
e csúszós kútgyűrűn -

mintha én is ott ülnék a kiszáradt fenéken,
vaksi verébként magamat 
fentről jól lenézem - 

ismerősként üdvözlöm e telhetetlen torkot,
vele nyelek volt-nincs semmit,
meg kéne kóstolnod -

mélázásom közepette dülöngél a dohszag,
illatot szeretnék... vajon
milyen évet dobjak?

Bugyolál a penész selyme puha hókásába,
ím, a káva-koronázott
Múltidők Császára.

(2016. június)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Immature

Kérdezik: könyved?
- Gépemben görnyed.

(Útban. Válogat. 
Sminket, számosat.)

Kapukat dönget?
- Súlyos és könnyed.

(Lelket látogat. 
Érint másokat.)

Tán össze-köthet?
- Köztem él közted.

(Csábos ácsolat.
Álmom ráfogad.)

Mosta-e könnyed?
- Ejtettem, többet.

(Papír-tákolat.
Elme-másolat.)

Mondasz-e bölcset?
- Csöndcsengő csönget.

(Grimasz-rácsokat
Sorsra hányogat.)

Komolyan: könyved?
- Érik még csöppet.

(2016. május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Apró, gyenge

Apró, gyenge magvat földembe vetettél,
hogy tekintetvízzel szerelmet növesszél -
megfakadt, kipattant, hajtása benn kúszik,
kamrában, pitarban jeges szél nem búvik.

Nincs már szikes talaj, batyut kapott lazán;
az ér is dörömböl, mint eszement vagány -
betapasztott mindent burjánzó érzelem, 
víg szívzavar cseng-bong fejemben ércesen.

Gondoltam volna-e tegnap még erre én?
(Mára fényképezném, vásznakra festeném.)
És úgy tetszik nékem, soha ki sem vágom,
belém-nőtt erdő vagy, s ott ülök egy ágon.

(átdolgozás: 2016. augusztus)

bakancsidok.jpg

Bakancsidők

Öreg napok, öreg esték szélvészt zárnak.
Hétrét hajlott púpos hátuk, mégis fürgén
halad lábuk. Világ végén - fészkén ülvén -
bakancs idők, halott álmok meghitt társak.

Kopott öröm hókán koppan karma rácsnak.
Múltak talpa csattog hulló csillag füstjén.
Sóhaj árban lelkek áznak, egymást küldvén
partra vinni minden áldást, mindig másnak.

Öreg napok, öreg esték gyorsan járnak.
Sokszín őszök, nyurga nyarak emlék üszkén,
hamvuk salak. Tűzből, vízből faltak büszkén,
Holdat nyeltek. Attól voltak hajdan bátrak.

(2016. június)