Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csillagszekérbakról

megszokas.jpg

Megszokás

Kimondtunk már mindent.
Újságtalanságom
közömbösen mesél semmiséget néked;
változatlan tájban az emlék szétszéled - 
múlttal szövött jelen 
jövő-fénybe réved.

Vándorló évszakok, 
(mint rokon vendégek...)
elkorhadt ajtónkon nem is kopogtatnak -
kelletlen lépkedve megszokottan vannak;
ősszel olykor szólnak: 
vonulunk, mint darvak.

Ugyanaz az ösvény 
ismerős árnyakkal -
az út behálózza időtlen szellemünk...
csavargó sejtjeink nyomában elveszünk;
míg unott magunkon 
kifakult eszme csüng.

(2017. július)

prod_576_16087_6.gif

Ragyogó kő

A túl sok gondolat mérgezi az agyat;
jobb azoknak, akik keveset töprengnek -
kényelmesebb úgy, ha pilled az akarat,
földön kell maradni, nem űzve madarat.

Akik velük szállunk... tollaink kócosak...
álmoktól, tervektől hitünk is ragacsos - 
a Menedék sokszor csak profán jósolat...
vijjogó vércséknek elménk nem bólogat.

.....

Felhőkönny medence vize háborgóban...
megmártózik benne a tikkadt kalandor -
lelkében vágya ég egyre fullasztóbban, 
s alábukva mélyre... kővé vál' sós tóban.

(2017. június)

prod_576_16087_6.gif

(2017. június)

Erdei szeppenke

Mókust fogtam, aprócskát,
talán a nagy apródját.
Kissé bizony szeppenke,
könnyét nyelve esenge:

"Tegyél vissza, félek én,
hadd nőjek fák énekén.
Rigó dalol, csalogány -
lombok közt a palotám.

Szeretek ám ott lenni,
bár az étkem mákszemnyi -
kevés toboz, makk, dió...
látod, tudom azt, mi jó.

Puha szőröm, bojtfarkam,
ráértemben folt-varrtam -
simogasd hát két percet,
s írjál róla szép verset."

Jó van, huncut mókuska...
bajszot kérek bónuszba.
Kiegyezünk fél szálba'...
fuss, ágyban az éjpárna.

(2017. június)

szivugyek--s-egyebek.jpg

Szívügyek, s egyebek

Az Érzés szoknyájának korcán a múltidő,
(mint felhevült vasaló) kéjesen átnyomul -
a sűrűbb gyűrődésnél bronzos fohász tolul,
s ásítva les zsebéből két lyukas nyúlcipő.

Eme sikkes küllemhez sürgősen párt választ,
így nem figyel rendesen a csúf hozományra -
pedig többen fecsegik: bizony monodráma
lesz végül ebből, a férj nagy elvárást támaszt.

.....

Mezítláb fut tovább, a csenden csattan talpa;
satnya karja Hold mögé szellőtollal üzen:
"Kialudt, kialudt, jaj, szívügyem volt tüzem...
Hé, Napkovács, üllődből szikra pattanhatna."

(2017. június)

prod_576_16087_6.gif

Földek vonzásában

Elfogadni az elmúlást (nekem) rágós falat,
elengedni a fényeket, a színpompás nyarat -
a rögök közé bújt csírát, amiből lét fakad;
belenyugodni abba, hogy véges a végtelen,

s megérteni próbálni, bár tagad az értelem...
Mennyei füzetekből a vizsgám elégtelen.
Ti, többiek, jól feleltek, sohasem kérdeztek,
általában én nem vagyok továbbra sem veszteg;

bensőm háborog, mialatt kételyektől retteg;
a másoké tán közömbös, ám az enyém riaszt -
van-e értelme felkelni; nyújthat a nap vigaszt?
Érdemes-e arra sorsom, hogy (végül) elsirasd?

Na de mégis tovább megyek, holnap, meg utána...
Mindegyik reggelen frisset, élőt szimulálva -
a föld pedig remeg értem, keze már munkálna.

(2017. május)

prod_576_16087_6.gif

Permanens

Onnan érkeztem, ahol tombolnak a szelek,
ahol a jó és a rossz egymással enyeleg -
onnan, ahonnan jönni nem szoktak emberek...
de engem ide küldtek; kacagok, szenvedek.

Arrafelé a népek szótalanok, s vakok,
a lélekvirág hervad, az út nem kanyarog -
ott senki sem kéri, hogy holtért virrasszatok;
a gondolat lecsorog, ha a fény ráragyog.

várok

nincsenek velem mások -
én magammal vagyok.

(2017. május)

prod_576_16087_6.gif

nélküled

zúgó tenger lettem, mi habjába fullad;
örvények torkában vergődő hullámzás -
világítótorony, ahol nem ég lámpás...
emlékfényben sejlik, haza sosem juttat.

Otthont vesztett lélek, ki testében bujkál;
helyét nem találva csatangol, míg várja,
hogy egyszer majd újra kinőjön a szárnya,
hamarabb, mint mikor repülést hazudtál.

(2017. május)

prod_576_16087_6.gif

Éjvacsora

Tintakék köpenyét szerényen teríti,
igazgatja szépen, mondja: feküdj reá -
jólesik az álom, máshol sem különbül,
a test és a lélek napnyugtával gyöngül.

Égi vendéglátóm, köszönöm figyelmed;
hálás vagyok neked ezért és mindenért -
csillagokat kínálsz fényes ezüst-tálból,
meg szellőfelfújtat, a langy nyár urától.

Fekszem hát e posztón, falom ételedet,
az utolsó morzsát imént csippentettem -
tényleg andalító, pillednek tagjaim...
lassan alszom is már asztalod romjain.

(2017. május)

prod_576_16087_6.gif

Parketten

Körbe-körbe táncot lejt a Tudat;
ismeretlen lépéseket tanul -
jártassága napról-napra fakul,
de kíváncsi, folyton újat kutat.

Lélekparkett korhadt fája törik;
belebotlik, s csúnyán orra bukik -
lankad, ahogy vurstliban a lufik;
ha bölcs is volt, most az Évek ölik.

Tápászkodik, fel kell állni, tudja;
Víg Vonósok sebes polkát húznak -
továbbra már csodátlanul múlhat;
sokat látott szemén fátum-nyugta.

(2017. május)

szinlelo.jpg

Színlelő

               Gondolatok vöröslöttek bennem...               
rózsaszín, pink, püspöklila színnel -
és féltem, hogy e rőt csak úgy színlel,
ezért aztán még mélyebbre mentem.

Ásóm nyomán kifordult a barna...
mogorva volt, rögtön el is szaladt;
harsánysárga füst-útjára dagadt
számolatlan szürke koldus falka.

Vakot mímelt, s ténfergett a fehér...
nekiment a föld-fekete csendnek;
utána meg vékony hangja csengett:
- dicsekvően - ő milyen nagy vezér.

Észrevettem... színlelés az egész...
rejtély-tömött képzet képet képez -
láthatatlan karmazsinnal vérez
össze minden világtalan szemész.

(2017. május)

prod_576_16087_6.gif

Ifjak maradtak

Gyermekarcok hatvannyolc tájáról...
szemünk izzott kamaszos bájától -
ott játszottunk, hol szüleink tették, 
gödörparton nem nőtt a betegség. 

......

Könnyharmat ült pilláimra minap,
tekintetem húzta, mint az iszap -
bukdácsoltam korhadt gátjaimban...
szomjam olt'ni állott kútból ittam.

Megidéztem pár régi barátot...
kikkel (te Úr) országodat járod -
olyan zsengén rendelted fel őket...
épp, hogy éltek valamit előtted.

Vittél komát, szerelmet magaddal,
mi maradtunk, míg a pillanat hal -
és ha már az sem él, időnk leáll...
békét lelünk, az érzés szerteszáll.

.....

Gyermekarcok hatvannyolc tájáról...
ösvény nyílt meg a Holnap házától -
némelyeknek elfogytak az utak...
Hol szárnyalhat most az ifjú tudat?

(2017. április)

prod_576_16087_6.gif

Áldás nélkül

Nevetve mesélted: a muskátlik fáznak,
reggel összesúgtak, rajtuk dér portyázgat -
...és a nárcisz szirma... kókadtan didereg,
... oly kikelettelen... s marnak a hidegek.

Mutattad a fákat, mindegyik virágzott.
De a hajnali fagy itt-ott még világlott -
megcsípett levelek barnultak az ágon...
ablakomat rájuk múlt-szélesre tárom.

Emlék-szemem nézi azt a régi kertet...
ahogy az elmúlást tenyeredbe vetted -
nem lesz ebből semmi, tartottad elibém,
bolonddá tett minket tavaszunk az idén.

Hasonló időket élünk most, anyukám;
reszket a rózsatő, április vadul ám -
ridegek az esték, kabát kell nappalra,
a tél bakancsának leszakadt a talpa.

Ráérek merengni bagatell dolgokon;
kinn az eső gyomlál, én agyam foltozom;
varrogatok belül, hímezek éveket...
hogy az üreset is tartalom töltse meg.

Tudom, türelmetlen voltam néha veled,
annyira bánom már, gyötör ez eleget -
éreztem magamban, mi volna a helyes;
rám-piríthatnál, ám... tekinteted jeges.

Utólag eszmélünk, mi a legfontosabb...
harmónia, szépség, leskődni dombokat -
szeretet-bimbókat meghittség talaján...
és amíg gondozzuk: áldás az, mindahány.

(2017. április közepén)

prod_576_16087_6.gif

Ásd el, világ

Menjünk együtt Nap, vigyél el magadnak;
ahol nem lát senki, sütkérezem veled - 
karcolunk csillámló tavakat, hegyeket...
(Felhőmentéknek kék fodrán haladjak.)

Menjünk együtt Éj, nem kell a mától félj;
sötétséget űzünk, a Nap már enyém lett -
számtalan gonoszság szerte feketéllett,
csak a fény maradt; azt harsogja: élj, élj!

Jöjj velem Világ, megválthatjuk egymást;
egyikőnk sem angyal, éppen összeillünk -
hinni jószerével semmiben sem hiszünk...
s e kis bűnt holnap... ezt is mélyre elásd.

(2017. április)

az-iro.jpg

Az Író

Szemétkosárba dob az Élet...
mint egy elrontott fejezetet -
majd tovább ír törött meséket,
míg összeáll a nagy jelenet.

De nem tetszik az sem, gyűri már,
szanaszét hever sok galacsin -
mindegyik történet túl sivár...
és elakad folyton valamin.

Ez és ez kell bele, tudja ő...
boldogság, dicsőség, egészség -
tengernyi holdfény meg utcakő,
hadd andalogjon a remény még.

Ujjára száradt a kék tinta...
asztal sarkán homloka koppan -
papírra fröccsenő vérminta
jósolgat magára hagyottan.

(2017.április)

prod_576_16087_6.gif

Csak egy rigóért

Mily kicsiny az ember Időszemmel nézve,
s e szúrós tekintet ott csüng múlton, jövőn -
láthat gyermekként és pásztázza kikötőm,
ahová egyszer majd a végzet csempész be.

Irigylem tán ezért? Nem tudom, nem hiszem;
de ha megengedné, bámészkodnék vállán.
Sőt, ha sarcot kérne, azt is biztos állnám.
- Cserében kegyelmes íriszén őrizzen. -

Hogy évek teltével, nélkülem-napokon,
visszavarázsoljon a maradottakhoz...
Hadd ringasson rigót (sokatokban lakoz)
elmék erdejében jövevény fasorom.

(2017. április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Pőre lélek

Nem kell takaró, jobb nekem, ha fázom,  
minden, amit adsz, metsző, jeges álom -
nem melegít fel, ha rám dobod nyarad,
hisz nyaradban is...  bőrömre hó tapad. 
.....

Nem kell a szó sem, hamisan őszinte,
inkább maradok csendes magányomban -
elhantolt hangom fejfáján szám koppan,
s mellézuhanok néma, álszent frigyre.

Nem kell szánalom, bocsánat és hűség;
bűnhődtem értük, magam feloldozom -
megváltóm leszek, átlépve dolgokon...
mellkasom üres, szívem messze űzték.
.....

Nem kell takaró, jobb nekem, ha fázom, 
minden, amit adsz, metsző, jeges álom -
nem melegít fel, ha rám dobod nyarad,
hisz nyaradban is...  bőrömre hó tapad. 

(2017. március)

magassagos-melyseg.jpg

Magasságos mélység

Szellő fújja, eső veri,
riadt szeme megismeri,
azt az erdőt, azt a helyet,
ahol egykor sebe hegedt.

Sebe hegedt, mára beforrt,
hisz az idő bármit megold,
jöhet vihar, téphet fákat -
belehal az összes bánat.

.....

Összes bánat egybekötve,
feltámad és szerteszökne;
feszegetik lenn a deszkát,
tágabb résen néhány fellát.

Néhány fellát, vágyik túlra,
ám, de mély a halál kútja -
... ráadásul szél is fúj ma
... és az eső szakad újra...

kapaszkodnak sárba, múltba.

(2017. március végén)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Arany-hímzett éjszaka

Bontogatom adományát
az Újjászületésnek -      
(mikor a kert virágai    
már nyugovóra térnek)  

éjszalaggal átkötözve
itt hagyta a teraszon -
kóstolgatom jóízűen...
érzékimmel belakom.

Zöldparfümje illatárja
vérpezsdítő, belátom -
és ez oly friss, eredeti
... légfilterrel teázom.

Kaptam mellé csillagokat,
számolgatom, mennyit is -
duplaszálú arany hímzést
varr fölöttem április.

(2017. március/április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Meddőség

Üres a fej, gondolatkihalt,
nem érezni, csak a lüktetést -
tavasz van, de belül zord idő,
csírázatlan magvak szerteszét.

A termőföld hideg, szikkadt
és merészebb jövőt álmodik -
ahol nap süt, a hantokon kék
írisz röpköd, élet lakozik.

A kopárság fájó, lehangol...
a megrekedt dolog pusztító -
ám jobb néki mégis odabenn;
a remény e pusztán túl nyíló.

(2017. március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

A kincsesláda

Dohos, öreg láda kincse kámforrá vált,
ami benne maradt... semmitérő, vacak -
túl gyorsan tűntek el a nemesebb javak,
lemondón ringatja aranyrög morzsáját.

Aminek örülhet, vajmi csekély dolog...
ám amiket adott, nem hamis szókövek -
külsejük lélekfém, nem porladó köteg,
jó szemmel táplálva fényük soká lobog.

Ő pedig békén vár ott fenn, a padláson...
csillapítja éhét pár szerelmes szép kép -
rakoncátlan emlék, bár éjente fél még;
nehogy üres legyen, ha lakattal zárom.

(2017. március)

vagykerteszet.jpg

Vágykertészet

Időzik bennem egy komor gondolat... 
(céltalanul jár, közönyös, kedvetlen)
nincs kinek adnom orgona-bokromat,
május, ha eljő, nincs miért kedveljem.

Kinyílik lassan a törékeny jázmin,
meg mindenféle jácint, mosolyszirom;
s - bár mézillatuk bódítóan száll kinn -
itt benn savanykás bánatborom iszom.

Mert hát... borúsan jön ez a koranyár...
és könnyezik majd ősszel a sebes szél -
tavasz, vagy tél sem lesz olyan soha már,
mint rég, anyukám... ha velem nevettél.

(2017. március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

T.F.-nek

Tavaszi Fáradtság... vagy mi is a neved?
Lassító krémekkel kenegetsz te kezet -
szempilla-nehezék télben hizlalt hájad,
nyomasztó lényedre bamba nézés árad.

Bágyadtan billennek az érlustult nyakak;
mormota-homlokon vérgyűlést tartanak.
Miattad nem halljuk, ha madár csicsereg
és nem látjuk azt sem, ha virít Kikelet.

Rád-hangol naponta Budapest buszparkja;
kátyúk közt pilledőn kerülünk összhangba.
Amikor leszállunk... ólomrönk a testünk,
járdához tapadva nem enged ám mennünk.

Így tengődünk többen (bábok) mostanában;
talán szép lepkeként szállunk sorba' lágyan -
lelkünk felszabadul, tavasznedűt kortyol...
levedlett bőrünkből éhes múltunk kosztol.

(2017. március)

csillagszekerbakrol.jpg

Csillagszekérbakról

Halld csak, mit súg az Éj?
Ma hozzád szól, neked 
mesél. Mélykék felhők
visszhangján búgva kél.

Nem álom ez, rád néz;
csillaglesből kémlel -
koromszemű pásztor;
Göncölszekér-Bámész.

.....

Bakra kap hajnalban,
fénycsóvát pattintva -
ágyam szélén billeg;
esdekli: hallgassam.

(2017. március)