Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Esélyvadász

Hajtások

Vértelen hónapok,
szürkés-fehér hetek -
intek egy utolsót...
messzire menjetek.

Amott, túl a sarkon,
hogyha befordultok -
mínuszok költöznek,
a morcosabb duzzog.

De megállni nem kell,
haladjatok tovább -
majd ők kiegyeznek,
s pirul a pipogyább.

Arrébb köt fülvédőt
dérmenyecske ángyom -
a pörgő motringgal
lábnyomotok játsszon.

Tempósan, tempósan,
vissza se nézzetek -
Tavasz irányából
zöld utak fénylenek.

(2017. február-március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Támadunk, míg feltámadunk

Isten nevében csak öltek, csak öltek... 
azóta, hogy hittel bombázták a földet - 
ezer évek múltak, nőtt az elvakultság;  
jelenünk sem különb, békéink kurták. 

(Hinnem kéne abban, amit ennyi vér 
mos? És templomaikban imát enni kér
most eleven és holt és a "közvetítők"?
Küldhetne az Úr még több felderítőt.)

Mit ér ölni, ölni, mindet, ha mást hisz?
Eltorzított Nagy Könyv, esti mise grátisz.
Kiforgatott szavak, álszent látomások...
ragadós bordó méz... sóhajtsd fohászod:

"Hitetlen és hithű, számít ez bármit?
Milliók halála nem ér egy hajszálnyit.
Az áldozatokból gyilkosokká válnak...s
újfent tanok rendje feszül egymásnak.

Ágál még több oldal, istápol, nyomban.
Felajzott a tömeg, baltától csont roppan.
Elkezdte valaki, mindegy is talán, ki -
de
Isten nevében!... ideje leállni."

Feloldozás. 
Feltámadás.
Osztozás. 
Számadás.
Papolás.
Csapás.
Láss.

(2016. február)

testetlen-bubaj.jpg

Testetlen bűbáj
(Korfesletten c. versem utózengéje)

A szerelemről sem tudtam semmit.
Véremben lapult, tévelygett rajtam.
A kitörésben megrögzötten hitt:
a szenvedély minden titkot felnyit.
Szemérem hullik, abroncs lepattan.

Belém-bolondult és őbelé... én.
Lobogó tűzben a láng égig szállt;
csókmartalékunk izzott pernyéjén.
Hamar hamuvá vált a szív szélén.
Abban kutattam jövőm-talizmánt.

... a szerelem tud rólam valamit.
Pár pillanatot oszt, s korán elvesz,
mégis mámorral zengem dalait -
(remény) ritmusa hívhat valakit...
akit csábít egy kiégett jelmez.

(2017. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hóvirágsóhaj

Terasz mellett, garázs előtt...
hóvirágok ébredeznek.
Félszeg hangjuk intőn kérlel:
óvjál minket, ne sebezz meg.

Törékenyek, zsengék vagyunk...
épp olyanok, mint az élet.
Karunk gyenge, arcunk fehér,
de zöldünkkel tavasz éled.

Köszöntjük a kert lakóit...
utcán, erdőn minden növényt -
hagyjál minket itt a földben,
ne éreztess ember-fölényt.

Leszakítva, csokordíszül...
haldoklunk mi fájdalmunkban -
elhervadni nem szeretnénk...
gondolattól könnyünk buggyan.

Terasz mellett, garázs előtt...
hóvirágok ébredeznek.
Hallgasd kicsit mit mondanak,
s többé szirmuk sem remeghet.

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hivatalom

Sírontúli posta
(lélek-kézbesítő)
leveled megkaptam,
válaszom békítő;

üzenet feladva...
talán még nem késő,
rábíztam a szélre,
gyorsan jár, beér ő.

Súgtam neki, fújjon
le egy felhőt nekem -
ott majd megbeszéljük
ülve, kényelmesen.

Várjon hát keveset
az, aki ezt küldte -
tudom, türelmes lesz,
én meg inkább fürge.

Sietek, ha sorsom
véget ér e földön -
harangzúgás hangján
üdvömet üvöltöm.

Sírontúli posta
(lélek-kézbesítő)...
addig küldeményed:
hajam fehérítő.

(2017. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hányszor hét

Számoltam álmomban.
(Pedig betűfaló vagyok.
Kisbetű, nagybetű, 
nálam hosszú-életű.)
Katicákat olvastam.
Olyan, hétpöttyöseket.
Fogtam, rakosgattam 
magam elé, sorban.
Hajnalodni kezdett.
Siettem, valaki sürgetett.
Fel sem néztem, mert
féltem, netán hessent.
Harmincnégyig emlékszem.
Belecsörgött órám.
Rémülten szétszálltak,
hátrahagyva mementónak
a szárnyatlanokat.  

Azóta - évente egy éjjel -
több pöttyöm lesz héttel.

Úgy emlékszem...
még nagyon sok volt ott.

(2017. február)

anomaliak.jpg

Anomáliák

Már számban keseredik az édes méz,
és hűs kezemben sasszét jár a pohár  -
majd (földre esve) huppan csuporhasa;
hm, ragacsos tollú, döglött üvegbogár.

Dohosan pang bennem a téli fűszer,
friss ízekért sóvárog húsom, vérem -
állott levegőt szusszant ki-be tüdőm,
míg rózsákról álmodom hajnalréten.

Túl hosszúnak érzem a hónapokat,
- bár a napok szaporán menetelnek -
oly titokzatos összhang lehet köztük,
hogy... aligha érthetem e szerelmet.

Ám még mindig nappalom az éjszaka,
és csak töltődéshez kell a sárga fény -
mert alkotni sötétben, némán tudok,

Virág nélkül viszont...?
Az összes szó koravén.

(2017. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

M/elegendő

(Sugármelegben)

Lemosolygott Isten.
Elhúzta a függönyt,
azt a fodros szélűt...
hogy ide tekintsen.

Kivirágzott minden.
Hóvirágot leltem
jácintokkal, bennem.
Csodámat érintem.

Küldött vagy, egyikben.
Leszakítanálak.
Félek, hozzád halnék.
Szirmod belső ingem.

Lemosolygott Isten.
Sugarakat fényez.
Tanú kell tervéhez,
melegséggel átfog.
Napját áldva állok
itt, e fagyos szirten.

(2017. február)

szeress--mig-lehet.jpg

Szeress, míg lehet

Pillepárna, tollpaplan,
éjfélt üt a hold-dallam -
bújjál gyorsan ágyadba,
tél csöppen a házakra.

Takarózzál nyakadig,
örülj, hogy ez adatik -
rusnya erők háttérben
tervük szövik, másképpen.

.....

Szél süvít a tanyán át,
látni arra nagy drámát -
ember fekszik a havon,
arca dermedt fájdalom.

Megfagyott a hidegben,
pedig nem volt hitetlen -
agya mentén ér pattant,
gáncsolva az ártatlant.

Siralmas egy történet,
sajnos bármi történhet -
radírral a sors könyvét
(ha tehetnéd) törölnéd.

.....

Pillepárna, tollpaplan,
éjfélt ütő hold-dallam -
szólongat a szerelmed,
húzódj mellé, szeressed.

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hattyúdallal fizetve

Szemem sarkaiból kicsordul a tegnap;
a piros asztalon reszketve imbolyog - 
boronálják arcom bánatos fintorok...
látod, a fájdalom mily kevésért megkap.

Egyéb sem jut neki, mint viseltes, tompa
lelkem holt darabja - aprópénz ez, tudom -
mégis megelégszik vele; ó, Krisztusom,
mikor lettem ilyen élettelen, csonka?

Valahol, magamban... néha összefutok
egy tetterős nővel, mosolygós szájúval -
aki bátran rámszól: minek e hattyúdal?
Kihullt tollaiddal írhatod himnuszod.

Szemem sarkaiból lecsordul a tegnap;
noteszom fedelén átfolyva imbolyog - 
foltokban nőnek ki múltliget birtokok;
... itatóssá fásult e gyűrött füzetlap.

(2017. január)

zuzmaracsipkek.jpg

Zúzmaracsipkék

Fehér csizmáikban, egyenes derékkal
állnak a kerti fák; zúzmara-pizsamát
horgol rájuk ködből e marcona szélraj,
s néhány leheletig gyönyörködik saját-

ságos munkájában, büszkén, zseni-módra.
Nyomot kíván hagyni, biztat még remélni;
olyasmit sugallva, mintha nem halódna
minden itt e földön; pedig hiszem, érti...

szétfoszlik a csipke, elolvad a jég is,
évszakok őszülnek csillagok fényében -
s később, mikor megdől az utolsó tézis,
fehér hajú nyár jön, követve lépésem.

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Farigcsa-fricska

Mi zajlik itt? Nem is értem.
Forgószínpad, bohóc-érdem.
Hintában ül, ki nem szédül...
lám, ez jutott osztályrészül.

Kellékekkel csínján bánnak;
matt-ot adnak a polgárnak -
retroházban retrodívány...
retrolegény friss húst kíván.

Morgolódik, duhaj fajta...
nem is lak ez, inkább pajta -
új asszonynak új szoba kell,
fala legyen langy-karamell.

Fizetésem épp csipetnyi,
megyek gyorsan ki, tüntetni -
figyeljen rám Semjén, Orbán;
üvöltöm hát: fukar kormány.

Lógó orral térek haza,
szélben száll a nép panasza -
(Mással vannak elfoglalva...:
melyik meleg, melyik csalfa.)

Ettől kezdve szelet vetek...
nőtlen portán teszek-veszek.
Nyúzás nélkül hőn faragok
fagyott lábú korcs kamatot.

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Sejtközi pusztán 

Ó, te kapkodó, szertelen gondolat...
holnap könnyedén meg leszel verselve -
holnap fenséges grifinc jut kelmedre...
(ma kuszán szőttem az összes fontosat)

Ó, te csapodár, szállongó képzelet...
jövő héten jön majd el a te időd -
húzok rád fényes, csillagjáró cipőt...
(unom már, hogy itt a plafont kémleled)

.....

Imbolygó balansz sejtközötti térben,
vér kopott falán súlyzózó támaszték -
hagyd, hogy belőled erőnlét származzék,
add, hogy ez az agy ne maradjon tétlen.

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Ébresztő, lélegezz!

Megállt az idő egy szobában -
magába görnyedten révedez.
Reszkető lábakon, soványan...
Ácsorgó! Ne add fel, lélegezz!

(Odvában rozsdállik kakukkja,
felhúzó-láncára múlt ragadt -
lopkodna holnapot, ha tudna,
de napok szorulnak súly alatt.)

Indulni félszeg, hát ráhagyom;
javítom itt-ott, míg engedi -
már folyik a víz a hátamon, s
tornyosul lázálmom, egyheti.

Vigaszom hessinti, túl konok -
óránként tegnapért tik-takkol;
sötétben jövőmről suttogok...
míg időm a korral lefalcol.

(2017. január)

hatterzaj.jpg

Háttérzaj

Szánkón csúsznak a lapos reggelek
és vékony fénycsík borzong a tájon -
olyan a város, mint egy ködvászon,
s a háttérről csönd-felhők feslenek.

Elmém mereng a természet dolgán...
feltámadt szélben a fagy megölel -
csak a végzet volt nemrég ily közel
hozzám, karmolva színtelen orcám.

.....

Láttam, hogy bármit megtehet velünk;
rongybabák vagyunk, játékok csupán - 
meg sem szeppenünk kedve ritmusán...
tegnap még éltünk, mára nem kellünk.

.....

Ifjú volt egykor, mind, ki öreg lesz...
míg belül végig figyel egy gyermek -
nevetős, szilaj, soha nincs veszteg,
csak ha majd utóbb a sors fegyelmez.

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Csillámporzó

Törékeny, fehér az este; 
ha összeráznánk, talán 
felfakadna szennye... 
De most még világít az út, 
ahol láttam Aranyhajút...
A Holdat lovagolta -
mennylegelő haván. 

Látomást szántó hajnalom
eljött két álom között -
fejet kell hajtanom.
Fagyos ablakszemem nézi,
ahogy a dérpor csipkézi...
Fényösvény csillámteste
belém törölközött.

(2017. január)

spiritual_desperation_lrg.jpg

Éj szomja mardos

Lehetetlen rendet rakni más fejében;
nem működik az, sem bátran, sem szerényen -
El kéne engedni azt, ami keserít,
különben a bánat keményen leterít.

Szerethetsz te szívből, ha erre nincs igény;
tüdődből lassacskán elfogy az oxigén -
csak mérgező gázok maradnak hűséggel,
szád (tátogó halként) némán jajveszékel.

Hibáid keresed, s végül már azt látod...
egyetlen hiba vagy, születésed átok -
tán semmi sem akad, amit jól csináltál;
ó, lelkiismeret!... prédád bőven táplál.

(Szemembe süt az éj, az is vadat gyanít...
Mit tehetnék azzal, ki nem lát, de vakít?)

(2017. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Zárda

Lelked falai acélból vannak,
rajta ajtók talán, de nekem
sajnos
már nem nyílnak. 
Ütöm-verem, de annyira vastag...
hogy odabentre a csapások
nem is 
hallatszanak.

(2016. december végén)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Verdesünk

A kicsi cinkéket... látod-e, anyukám?
Rémülten keresnek reggel és délután.
(Toporgásuk lüktet pőre gally tónusán.)
Minden vajasdoboz olyan üresen leng...
azon az udvaron még a szél is feszeng.

A kicsi cinkéket... hallod-e, anyukám?
Árva lett ott a ház, mint nyárfa a pusztán.
(Csak madárkák sírnak a gazdájuk után.)
Messzi mentél tőlük, éhesen röpködnek,
az etetőkbe - mag helyett - dér költözhet.

.....

És engem látsz-e itt, távol mindenektől?
Úgy rianok, mint ők, vérzek belső sebből.
Helyem keresem a régi helyem mellől....
Sem állni, sem ülni nem enged a lábam,
száz cinkével szállok január havában.

(2016-2017 fordulóján)

mese-december-kertjerol.jpg

Mese december kertjéről

Decemberben virágzik a szeretet,
szirmait egy zöld fa alá teheted -
hervadozhat odakinn a természet,
idebenn él, fenséges a kertészet.

.....

Éjszaka egy kis tündér a földre lép,
mosolya és angyalszeme meseszép -
magasból jön, szárnyvonaton utazik,
csak álmokban juthat el a tudatig.

Aludj tehát, ez az éjjel megéri...
ő meg közben jótetteid bekéri -
összegyűjti felhőfonott kosárban,
eddig ilyet nem tehetett korábban.

Szorgoskodik díszíteni lelkedet...
ami ekkor sok ragyogót felvehet -
így, ha ébredsz, világíthatsz messzire;
köszönd neki, soha ne vedd semmibe.

Ne hidd el, ha tündéreket tagadnak,
mindig voltak, segítettek sokaknak -
testekbe is beköltöznek boldogan,
ők döntenek, hogy melyikbe és hogyan.

.....

Decemberben virágzik a szeretet,
szirmait egy zöld fa alá teheted -
s hervadozhat odakinn a természet,
angyalodból csodatévő kertész lett.

(2016. december 12 előtt)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Forradások

Örülni illene a zuhanó kőnek...
a szűnő tehernek, az életnek főleg -
annak, hogy lehet még jövője a mának
és halottaiból a jelen feltámad.

Kár áltatni magam, terveken dolgozni;
a múlt köteléből isten sem oldoz ki -
bár, ha hinnék jobban, talán megpróbálná,
éveim könnylével nem gyúrná mocsárrá.

Mert nehéz így lépni, süllyedek lefelé...
ahelyett, hogy lelkem feljebb repítené -
így fenyít biztosan, mint hitetlen formát,
pedig azt hallottam: nála nincsen korlát.

(Bábodból kolonc, szállj végre szabadon!
Úgy elengednélek, tokosodsz nyakamon -
sohasem kellettél; ördögin torz árnyék...
Gyilkolni, ha birnék... hóhéroddá válnék.)

Örülni kéne a megváltott időnek...
a szűnő tehernek, az életnek főleg -
annak, hogy kő nélkül indulhat a holnap,
s amit felsértett, seb, rútul, de beforrhat.

(2016. december)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Vámpírbecsület

Tekintetem kölcsön adom;
kérted egyszer, én tagadtam -
most éhezem, véred vágyom,
enyém leszel... bármi áron.

Hamis tükröm fogjad, nesze.
Ez végzeted kereszt-szeme.
Nézz csak vele, nem kell félni -
míg megérted, lehet tied...
minden század -ból hat tized. 

.....

Visszaveszem tekintetem;
cserben hagyott vándor legyél -
pokol és menny között lebegj,
bizalomról sosem fecsegj!

(2016. december)

na--sopres.jpg

"Na, söprés..."

Söpröget a szél-fi', rendezi a járdát;
mindenütt zörrögő, elszáradt levelek -
kupacokat épít, majd ismét irányt vált:
szétfújja, mit rakott, hátamba kevereg.

Játékosan kerge, lökdös, szinte borít...
kezdem lassan unni hideg kajánságát -
pedig a munkáján még kicsit finomít:
kendőm tetszik neki, kabátomon átvág.

Tépkedi vakbuzgón rólam le a gúnyát,
szorítom erősen és imbolygok hozzá -
szólok is hangosan: ugyan hová tudnád
kötni ezt a sálat? ... Mára túlhajszoltá'.

Egyensúlyt találok, s belépek a házba,
már csak ablakon át figyelem a bohót -
amott fut túloldalt, avart gyűjt cifrázva...
na, utca, nincs különb, kreatív alkotód.

(2016. december)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Nyakas-vadas 
(A  "nagyvadásznak")

Sosem öltem még tyúkot, 
sem őzet, kacsát, pulykát - 
s nem érdekel a puskád,
és a nyúl, ahogy nyúzod.

Különc fehérnép vagyok,
(késsel csak ujjam vágom)
heccelődhetsz barátom,
csirkeruhát nem szabok.

Sosem gyilkoltam vadat,
viszont céltáblát láttam -
irányzékom hibátlan...
Kapd nyakadba talpadat.

 (2016. november 26.)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Mustra 

Régen... 
kiült a kispadra falun az utca, 
ilyen késő őszi, napos délután - 
a cirmos is trónolt, ott, a kapufán;
emitt Bözsi néni, vele öt pulyka...

jártatták egymást a boltig és vissza;
minden nap sétáltak nagyot a fűben...
békésen, családként, lassan, derűsen.
Átellenben vita folyt, no meg tinta...

arról, mit ikszeljen totóban Pista;
úgy leteremtették a borzas fejét...
sok volt biz' a mester, lapult a segéd.
Hosszú-hosszú lenne még ez a lista,

emlékkertem buja, nő, mint a dudva;
inkább kapálgatok, ne legyek puhány,
átmozgatom magam a kor ritmusán...
petrezselymem alig, húzódom sutba',

míg végigstíröl rajtam
a mennybéli mustra.

(2016. november)

igazak-ideje.jpg

Igazak ideje

Látszat-emberke fakarddal a páston...
színváltós bőre szőrszálmentén feszül;
torkában szálkás, rekedt hang hegedül -
amit adni tud, csak külcsín, egyedül.

Kígyókabátján ködborzas mintázat...
szüntelen vedli rojtos, nyálkás hámját;
- amin egy jó szem sötétben is átlát -
nagy ívben kerüld, mielőtt sajnálnád.

.....

Látszat-emberke seregestül támad...
Haragos Való kél, vele szembe fordul - 
karakán, délceg és vasa sem csorbul;
hegyes pengéje lidércért bolondul.

(2016. november 23.)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Edzésben

Eladnám e méla búmat
léleksúlyban mérve -
attól tartok nem él ember,
ki megvenné végre.

Pedig be is csomagoltam,
mosolyszalag rajta -
engem nevet, míg árulom
... ritka csibész fajta.

Úgyis tudja, nálam marad,
kerülnek a vevők -
dohos szaga árulkodó...
vén portékám lebőg.

Múlt századi ódon termék,
nekünk befellegzett -
áthúzlak a túlvilágra...
az én karom edzett.

(2016. november)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Esélyvadász

Mérlegeltem, mit elértem, majd
következett, mi rajtam túltett -
révedésem meddő kaland; nincs,
mi feldobna, unszolna újfent.

Koloncok sátoroznak bennem,
...mihasznák és kevésbé azok -
az értelmetlen olykor roncsol,
bár én nélküle is kész vagyok.

Egóm (kifeküdt bajmatraccal)
minden nap távolabb költözik...
a lényeg, hogy tőlem messzire
jár, mustrálja a Hold köldökit.

Feszül a húr, égnek a gyertyák,
végletek csonkja ím, összeér -
pattan a szál és pislog a láng...
de Sors-mosott énem lelke: él.

Bízik abban, hogy békét lelhet
csatát viselt, álszent tanokkal;
aztán zűrös porondon szundít,
... életzsíros füle nagyothall.

Majd felrázza a közlés vágya,
keresve, az "enyém" fontos-e? 
Hiszen annyi, annyi a művész! 
Poéták gyorsmázsája nyom le.

Ha szabad, kérem, én maradnék.
Van itt elég hely, bő ez a Föld -
az Ég pedig fenn oly türelmes,
... reggelre másnappal újratölt.

(2013.11.09./2016. november - átdolgozás)