Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyeplő nélkül

A Bagoly

Egy szó kéne még, mi imént itt volt nyelvem hegyén,
néha azt hiszem, mostanra már mindent elmondtam... -
azt is, amit ébren láttam, s azt is, mit álmomban
és döbbent csendemben a hangom félve jön felém,

mert képzeletem gyorsabb a bőbeszédű szélnél,
elébe vág kezemnek, s betűm potyára nyargal... -
nem tudja utolérni, mert csak fogy, fogy az asztal,
lecsorog szélén, míg rém-maszkban huhog rám Éjfél,

s harmatos szemekkel tekint az Új Hajnal felém,
hogy megint nem írtam semmi különlegest tegnap -
...egyébként is: a furcsaságom mindenkit becsap,
hát akkor mért, ugyan mért lengek pírja peremén?

Felelhetném azt, hogy jól érzem itt magam, azért,
meg azért is, mert hiszek bután a gondolatban, -
abban, mi ily'tájban egymással kerengve pattan
ki fejemből, s imát zeng szökött betűs szavakért.

(2014. szeptember 20.)

images--1-.jpg

Bú, öröm és a hiányzó zsákok

Szomorú Időkben, szomorú emberek
szomorúság-zsákból szomor-magot esznek. -

De lám csak! hirtelen mosolyognak szájak
s egyszerre derül fel jókedve a Mának. -

Vajon mit láthatnak, hogy fogsoruk villan?
Vajon mit figyelhet lelkük kíváncsibban?

Néznek fel mindnyájan a vajúdó égre,
hol lassan megnyílik a Szentek Ösvénye. -

Vakító fényúton egymás mögött jönnek
azok, kiket a Sors már sohasem tör meg. -

Tekintenek Földre, le, a sáros rögre
és tőlük erőt kap, az is, aki gyönge. -

És húznak magukkal Szivárványt, ékeset,
azért, hogy ne legyen szürke az életed. -

Miattad, miattam és miattunk lépdel
színes kavalkádjuk, ezredévnyi hévvel. -

Látomás, látomás, maradj még körünkben,
pusztulóban a szép és a fennkölt hűtlen. -

Éppúgy, ahogy eddig, letaglóz a kétség:
hol van Hit, Becsület?...elkótyavetyélték. -

Kaptak ám ebből, kik sosem érdemelték,
így veszett értéke, nincs is erre mentség. -

Mégis folyton keres, keresgél az Ember,
kibúvót, megmentőt, koronként ezerszer. -

Inkább belátná, hogy képessége véges...
arra gyúrna jobban, miben tehetséges. -

Bezárult a mennybolt, eltűntek a Szentek,
...ezen a vidéken túl sok gonosz hemzseg. -

Ismét visszatért a bánat a szemekbe,
s tovább-csörgedezve sújt le az erekre. -

Hiszen...

Szomorú Időkben, szomorú emberek
szomorúság-zsákból szomor-magot esznek. -

(2014. szeptember)

prod_576_16087_6.gif

Sosem felejtem el

Nem feledem sosem, hogy akiért éltem
ellenem fordult egy őszi napsütésben -
ellenem fordult, majd elárult bennünket
összetört szívemben ájult vérem lüktet.

Bocsátást próbálok gyakorolni régen
nehezen haladok, minden nap így vélem -
nehezen haladok, nagy munka ez nekem
hogy tüském ne kívül, csakis belül legyen.

Áldom az órákat, mikért megharcoltam
és torkom görcsei oldódtak foszlottan  -
oldódtak foszlottan, s fellélegzett lelkem...
kevés ilyen nap volt, de kevés, Istenem!

(2014. szeptember)

prod_576_16087_6.gif

Sín-patronált

Villamosra várok megint,
közben az ősz olykor beint -
de azért még pirít a Nap,
sugár-csókja számba harap.

Szeptember lett sajnos újból
szemem párás nyár-búcsútól -
én leginkább őt szeretem...
kijelentem így, kereken.

Leskelődöm, bámészkodom
nem veszi ezt senki zokon -
más is teszi, mit csináljon?
tekintetünk hadd tanyázzon.

Összegyűjtöm, amit látok
halmozódnak kép-raktárok -
bemutatót tartok mostan
néhány fotót nektek hoztam.

Nézd, egy leány lép a színre,
fejtől talpig rózsaszínbe' -
sajnálattal nézem szegényt
Barbi-álma gyümölcseként.

Mögötte leng harci köpeny
fekete, mint esti föveny... -
magas legény nyúlt termetén
felém jövő, fess képregény.

Amott szalad kicsi család
apa, s lánya tart kisbabát -
mért sietnek, vaj'h mi sürget?
piciny kobak fel-le csügged.

Megérkezett a "táskás" is
lakás, vagyon kéznél máris -
nem kell messzi nyúlni értük
bár...lecsúszott tekintélyük.

Mára legyen elég ennyi...
a járat jön, illik menni -
felszállok hát, vihet tovább
munka-morál sín-patronált.

(2014. szeptember 7.)

 14155137379431.jpg

(A fotón: unokám, a falevelek és gesztenyék "tudora". :) )

Ünnep után, Ünnep előtt
(avagy: Mondhatunk Csütörtököt?)

Vidámat kéne írni, fennköltet, ünnepit...
hisz úgy hallom, a kemény éveknek vége Itt. -
Vaj'h miért nem érzem a késztetést erre én?
Vaj'h miért, hogy ajkamról lecsorog a remény?

Ha látom a járdánkon az ismerős koldust...
ilyenkor gondolom: az élet jól kicsorbult! -
Oson velünk a részvét földre szeg'zett fejjel,
figyelj, ékes Szónok! Te milyen ágyba fekszel?

Persze úgy hisszük: gyászos sorsát ő kereste...
abban bízunk buta, vagy képzetlen a beste. -
De ha tanult volna! most örömmel tengődne.
Okos Magyar Polgárként külföldre szerződve.

Bánják is Ők, ha végül oktondik maradunk,
ha "tandíjunk" árából tartjuk fenn a lakunk. -
A birkák hajthatók ám erre, no meg arra...
csak a Juhász legyen bősz, talpraesett fajta.

Tovább-lépve...málhát húzó hajléktalanok.
Mellettük pláza-tömeg, mi folyton kavarog. -
Vásárol, vásárol, Átlag-Nép meg hüledez,
legtöbbje egy tízezressel napokig szemez.

Vagy, kérd'jük tán e serény élet-koldusokat?
(Rájuk becses Hatalmunk folytonost mutogat.) -
Vajon kapnak-e többet, mint eddig bármikor?
(Mérleg nyelvén csúszva intő, cinikus vigyor.)

Másfelől: szóba-jöhet a "henye" nyugdíjas.
Hm. Nyugalma rendezése felettébb foghíjas. -
Évtizedek "osztaléka" régen szétosztva...
Inkább díszes koporsóról hamar álmodna!

Vezessen az út néhány iskola-udvarba?...
Lassan kihal a beszéd, nincs, mi bezavarna. -
Telefont nyomkodnak és jelekkel üzennek,
e kurtított csevejtől mért fejlődne gyermek?

Esetlen, csonka szavak, tövig rágott körmök...
megérkeztél közibénk: köszöntünk Csütörtök! -
Bedugult a Holnap, kétséges, bizonytalan,
s annyira szúr, szúr tőle szívebbik oldalam.

(2014. augusztus-szeptember)

 

prod_576_16087_6.gif

 

franz_skarbina_allerseelentag_-hedwigskirchhof-_1896.jpg

Csevegnünk kéne

Ó, nekem semmi se' jut ma eszembe,
pedig vissza-nézni épp ma illene; -
fájni, halódni sok gondolat-sebben,
míg lelkemből a vérem is kiserken.

Tűhegyes emlékek varratot tépnek,
nagyapámat látom, ki egykor délceg; -
régi fényképekről úgy nézett reám,
mint egyenes beszéd mondat derekán.

Tizenhat lehettem, mikor ő elment...
ám Időnk néha oly fátylakat lebbent, -
mikről akkortájt alig gondolkodtunk,
hiszen egyebekben láttuk a gondunk.

Drága nagyikám pedig...apró mamám,
annyit bolondoztunk Nálad, a tanyán; -
orgonabokrok, szilvafák, földutak...
nem volt ott helye holmi kiskapunak!

Nyitott térben futott lábam a dombra,
bennem érett meg az eperfa gombja; -
fehérek, s lilák, sosem kegyelmeztem,
olykor zsenge-zöldet ért hasam tetten.

Édesapám, kit legutóbb temettünk...
botlik már szavam, fel kéne ébrednünk, -
nekem száz búból, Neked mélyálomból,
s csevegnünk kéne nagyot a Világról.

(2014. november 1.) 

prod_576_16087_6.gif

A Konok

Felnézett a lány az égre,
hol ragyogtak a csillagok -
én kedvesem, ott boldog vagy,
míg fényedtől itt szám vacog.

És állt a lány, sok éjszakán,
lábán súlyok, karján ólom -
tekintete szállt, szállt feljebb...
mint repkedő, büszke sólyom.

Így suhantak hosszú évek,
telek itták őszök mocskát -
tavasz-csengő harangozott,
s nyár szelével Időt gyomlált.

Múlt a Világ, hamvadt a Lét,
pusztult minden égen, vízben -
gonosz és rossz felszívódott,
ahogy a jók...mit szépítsem?

Csak a lány állt szomorúan,
sóhajból szőtt pelerinben -
ajka fehér, hangja meghalt,
tikkadt árnya földre-billent.

Kővé vált a virrasztásban,
pedig várt még ezer napot -
de a Végzet tengelyére...
küzdő szeme ma ráfagyott.

(2014. augusztus végén)

prod_576_16087_6.gif

 
Őrlődés, ocsú, korpa

Morzsolgatom lelkem markában a "bűnt"
ízlelgetem szív-számmal e fanyar ízt -
várok még arra, hogy életre javítsd
azt, amit a remény galacsinnak gyűrt.

Eldörzsölöm a haragot, a mocskot...
oly pállott, mint a múlt-század romjai -
mint ki-és bedőlt, bal meg jobb oldali
fal...s törmelék alá temetett szobrod.

Nyakas ez a dac, mit okád a szűk agy
nem is tudom én, hogy mitől változna -
elszomorít, úgy elszomorít, hogyha
látom: a világ hozzám képest túl nagy.

Tudásom sincs már segíteni neked.
Neked, kiben számtalan vérző seb van -
és nekem sem, bár egyazon a nyelvtan.
A szavak birkák...nézd, eléjük veted

szellemem, s legelik, míg csak engeded.
 
(2014. augusztus)
 

prod_576_16087_6.gif

 
Jó iránytű kell
 
És mondd, szereted Budapestet?
mindenütt por és füst, büdös van -
lennék inkább tán a kőkorban...
kacagott hangod, míg kérdezted.
 
Szám szélén néma válasz bujkált
de nyitották az ajkam rögvest -
nem hagyták, hogy poénod pörgesd
majd a szavaddal szavam kuszáld.
 
Széles levegőt vettem, s halld hát!
Pro és kontra...tisztelt barátom. -
Igen, kedvelem, mikor látom
az éjjel széjjel-szórt smaragdját,
 
mint ragyog, vakít a házakon...
Kicsiny, csillogó fény-cserepek. -
Képzeletben én ott lebegek...
szaporán hajt álom-járatom.
 
Vagy mikor sűrűn árad a nép
a lépcsők mentén, téren, utcán  -
jön, egyre jön az ember-hullám,
közben a magány sarkára lép.
 
S remélem, barátként fogad a
Duna-víz, ha lábam felé visz. -
Partja lépcsője nyugodt égisz,
hol megállhat lelkem vonata.
 
Persze akad, hogy elegem lesz,
csömört okoz a duzzadt tömeg -
vágynám, legyenek apró kövek,
s velük agyam kidobóst rendez.
 
Tetszik a csönd és szokom a zajt,
el tudok bújni, ha bánt a fény -
közöny is van, de sok érző lény,
csak iránytű kell, mi Jóra tart.
 
És mindegy hol laksz, 
ha így haladsz. 

prod_576_16087_6.gif 

Kései küldemény
 
Arany folyik a szádból, sugarában mosdom,
mindkét kezem és arcom beléje temetem -
beszélj még hozzám holnap is, édes Szerelem,
hogy erőre kapjon bennem porladó csontom.
 
Pillantok az ég felé, hol szállnak a sasok, s
közöttük repül szívem mennyek kapujáig -
hallom már tisztán, amint koccanak kupáik
az öröm-ünneplőknek, kikre a Nap ragyog.
 
Ahhoz az asztalhoz biz' kedvem támadt ülni,
abból a serlegből most innom muszáj volna - 
bűvölj be Boldogság, tűnékeny varázsodba,
e megkésett belépőt... maga Isten küldi.
 
(2014. augusztus)

prod_576_16087_6.gif

 Légy Igaz

 
Hamis-e a szó, mely ajkadon nyílik?
hiszen zamatát még most is érzem én, -
s hamis-e dallama a fénylő nyárnak?
...ha karod ölel át éjnek idején.
 
Igazabb szóvirág miképp nyílhatna
s igazabb nótát ki komponál nekünk? -
Sorvadt Időnk várja az újabb tavaszt,
...de talán ez lesz az utolsó telünk.
 

prod_576_16087_6.gif

 
Csani és a játszótér
 
"Gyere velem, gyere mami."
Szólít Csani, hív játszani. -
Perdülök én menten, nyomban,
kezemből a munkát dobtam.
 
Nem érdekel egyéb fontos...
szavaival szabályt bont most. -
Talicska, meg lapát kézbe, 
s battyogunk a játszótérre.
 
Ám a csapat tespedt-tunyul,
járdán árnyunk lassan gurul. -
Féket húzunk parókásnál...
ahol gyerkőc mindig hátrál,
 
hisz nem érti, hogyan lehet
teste nélkül kapni fejet. -
Mindemellett piros és zöld...
(Anya erre sohasem költ.)
 
Mikor aztán tovább lépünk,
kutyák között helyet kérünk. -
Egyik ugat, másik morog,
kergetőznek konok-dogok.
 
Végre! Kissrác a homokban.
Belezuttyan megszokottan; -
méricsgélve sütit készít...
szűrt homokkal mamit rémít.
 
Szaladok is egyből, odébb...
ő nyomomban, hasonlóképp; -
nincs menekvés, látom, ennyi,
megállok most, puszit csenni.
 
Hátha ezzel csitul kicsit...
- sajnos töpszli az a limit... -
Nevet egyet, mászókán zúz,
fel-le menet egyből százhúsz.
 
Szürkül a táj, veréb vacog,
ágyat vetnek piros padok; -
Csöppke Csani haza indul...
Otthon anya vár, már izgul.
 
(2014. október)
 

koala.jpg

 Kiszakadás 

Óh, mily fájdalmas az érzés, ha kiszakad 
belőled egy élet, mit táplált a méhed... -
vigyáztad hetekig, lábad óvón lépett;
százszor átgondoltad, mi az, amit szabad.
 
Isteni az áldás: benned magzat fakadt.
Örültél lelkesen, teremtő reménnyel; -
madár dala szárnyán imád égig ért fel,
boldog mosolyoddal a Nap estig szaladt.
 
Elhitted, ez most már biztos úton halad,
ringó álmaidba szőtted őt szerényen; -
babaarcot láttál a kék égen, fényben...
embert öleltél át, ki meghozta "nyarad".
 
Óh, mily gyötrelmes az érzés, hisz kiapadt
egy védtelen élet, mi sosem lett készen; -
sikoltva távozott...csöppnyi szája éhen...
és szív-veréséből halott-hajnal hasadt.

(módosított változat)

hydrangeas.jpg

Dédelgető

 Tovatűntél szívem nagyobbik felével
(azóta vívom én csatám sebesülten...) - 
Nem nőtt ki sohase' a letépett darab,
csonka sajgásába árván részegültem.
 
Hűn vitted messzire, rögökben, törötten,
húsod dédelget, bár érzem, Ő hiányol; -
Mint élhet valaki fél-dobbanásokkal?
Erem lüktetése gyengül, nem ficánkol.
 
Hozd ide helyére, nincs létem nélküle!
Pillantásom dermed fagyos félelemmé, -
vacogón múlok el, magunkért zokogva;
bensőm rideg jegén siklom pőre csenddé.
 
Ugye sietsz hamar? hisz eljutott szavam.
Érzem közeledni rég áhított kincsem. -
Gyere hozzám tüstént, legyen végre vége,
s cserébe véredbe vér-cseppemet hintem.
 
Keveredhet most már e kétféle folyam,
s moshatja gátját az áldott vörös arany; -
szerelmünk robogó, izzón-rőt lávatűz, 
szívem ismét enyém, tiéd sem hontalan.
 
(újragondolt változat)

tenger.jpg

Tengerség
 
Ott, ahol az Úr a Földnek karját nyújtja
és magához vonja, volt egyszer egy Tenger. 
Színt lehelt rá az Ég, mint kékfestő mester.
Nem kötötte testét gátfal, torlasz gúzsba,
nem kellett nap mint nap küzdenie dúlva.
 
Halakkal telt gyomra jóllakottan pihent,
ha időnként csuklott, gondot nem okozott, 
pár tengeri csillag más tájra vándorolt
és látvány-világát a pompás vízi-kert
folyton formázgatta, az újtól sem ijedt.
 
Ám változott a kép, jöttek az Emberek.
Hegynyi hajók báván hullámokat hágtak. 
Szántották a habot, lobogtak a vásznak,
kuszán fodrozódott a nyugodt rengeteg...
Felébredt a Tenger, megtorlásért remeg.
 
Nem ismer kegyelmet, nála nincs bocsánat.
Darabokban dől szét, az, mi bőrét nyúzza. 
Mereng most magában...Kötve lelke gúzsba,
hetykesége hátán puhány-nép vert házat,
őt meg sem kérdezve, ó, ez mily gyalázat!
 
Azóta haragszik Nagy Víz a gyarlóra...
szövetkezve széllel, eszement viharral. 
Besúgóvá lett itt cápa és a kardhal,
így tett a medve, ki jeges is, meg fóka,
vigyázz hát Kalandor, a Tenger csalóka.
 
(2014. július 29.)
 

prod_576_16087_6.gif

 
Minden évben, minden nyárban
 
Vízparton a napfényt kedveld,
főleg, ha épp melléd lejtett. -
Ne feledd, hogy köszönj néki,
s mosolyod se legyen régi.
 
Üdvözöld a szellőt, felhőt,
hadd érintsék kopott belsőd. -
Vigyenek színt únt lelkedbe,
nyájas hangzót morc nyelvedre.
 
Jöhet most már a zöld fűszál,
finom-selymű, vékony bűbáj. -
Hamvas-zsenge illat-matrac,
ráfeküdvén szűn' harag, dac.
 
És ha hattyúk feléd úsznak,
(öten lesznek, nem egy lúdnyak!) -
gondolj arra, én ott jártam
minden évben, minden nyárban. 
 
(2014. augusztus)
 

prod_576_16087_6.gif

 
Szívbéli könnyek
 
Fuldoklik a szívem, teli lett könnyekkel
rázkódnak a kamrák, sírás dúlja belül -
a burok is forró, magas láztól hevül...
kérlek óvj meg engem, ma még ne égess el!
 
Találjon már medret bennem e sós patak
pöffeteg, nagy-hasú, s az ereje úgy mar -
nyíljon számára út, netán kicsiny udvar...
ahol távozhat vagy duzzaszthat kék tavat.
 
Hogyha tóvá dagad, abban majd úszhatok.
Nyúzott lelkem fekhet a feldúlt habokon -
és hullámok haján tűnt nyugtom dalolom...
várva, mi idővel majd újból rám-ragyog.
 
Ám ha folyhatna, azt jobban szeretném.
Csordogálna szépen a szennylével alább -
egészen addig, hol elhagyná e hazát...
Bár eret vághatnék a fájdalom testén!
 
(2014. július)
 

prod_576_16087_6.gif

 
Repül a, repül a...
 
Aranyhalat kap ma Csani,
névnapjára lesz, ajándék. 
Együtt mennek választani:
anya, apa, lurkó, szándék.
 
.....
 
Állat-butik oly izgalmas,
mindenfelé "mozog" a bolt. 
A sarokban képen hat sas...
látottakra szárnyakat told.
 
Túl-repülve valóságon,
gyerek szeme kerekedik. 
Fantázia-hintaágyon
madár húzza fellegekig.
 
Kérdezi a felhő halkan:
- Miért jöttél szép fiúcska? 
Kicsike száj egyből csattan:
- Nem akartam, itt vagy útba'!
 
Mit tehetne ekkor kékség?
Behúzza a fodros szoknyát. 
Ha már egyszer erre kérték,
mordul hozzá: - Vigyed formád!
 
A kalandnak sajnos vége,
anya szólít: - Hallod, baba? 
Velünk jön az üzlet éke,
s üveg-háza, zöldség, kaja.
 
Pöttöm kéz tart kerek búrát,
miből meredt szem kandikál. 
Lesik egymást, a hal túl-lát, 
azt gondolja: - Ez mit csinál?
 
Nyaralni már voltam idén,
negyvenkilenc  emeletet
másztak velem tizedikén.
Elegem van, nem teheted!
 
Ők meguntak, visszahoztak,
kicseréltek két malacra.
Tériszonyom duplán forgat,
az üdülés nekem csapda.
 
.....
 
Fogja magát, nagyot ugrik,
a szökőkút pont mellettük.
Csani kacag, közben csuklik,
most magunkat jól megleptük!
 
(2014. július vége)

prod_576_16087_6.gif 

Angyal küldötte
(Életem múzsája)
 
Életem múzsája, szelíd-szép szerelmem,
jöjj ide énhozzám, érintsük a Napfényt -
szád buja titkokat szívemig leheljen, s
csókod kortyolhassam reggeli italként.
 
.....
 
Hajadnak lágyságát kezemben hordozom
minden egyes szála kedvencemül védett -
átfűzöm selymét a Sors-avult foltokon
erős lesz és tartós, sohasem kivénhedt.
 
Tekinteted szilaj és átütő szomját
bírja mindkét szemem boldog alázattal -
kifaragod véle hű, rajongó szolgád...
így műved ölében ébredsz a másnappal.
 
Lépteid mentében haladok ledéren...
ruháim eldobom, mert belül gyulladom -
megyek mögötted, mint fehér szemérem
csak bőröm világít, átlátva bún-bajon.
 
.....
 
Életem múzsája, szelíd-szép szerelmem
szállj ide énhozzám, Angyal küldötte vagy -
repülj a vállamra, ne engedj elvesznem
karmaid vájjanak! Ott Kinn üvöltve fagy.
 
(módosítva: 2014. július 21.-én, mert megérdemli)

prod_576_16087_6.gif

 
Pódium
(Fantasy)
 
A forgószínpad szusszanásra megállt,
alá-omlott a tüllszegélyes függöny -
a Jelen arra várt, hogy felkonferáld
soros műved és azon szemünk csüngjön.
 
De nézd csak! eltűnt a lármás narrátor,
a közönség tapssal buzdít, majd fütyöl; -
A Néző szól, mert csökönyös, tán bátor:
Napja jött hát. Most mindőnket kifüstöl.
 
Egymást taposva széled szét a tömeg,
kerge nyulakként szaladnak a Múltba... -
kerítés mentén kopik a rossz szöveg,
s lelkektől fullad a zsibbadt zsákutca.
 
Múl' lassan az éj, kukucskál a hajnal,
ballagnak többen vissza a porondhoz -
várják a Mestert, ki csoszog robajjal
zsinóron húzott, burkolt Jövőt hordoz.
 
Verődik Az jobbra, s balra egyaránt,
ahogy ráng a madzag, vesznek az évek -
el-elmarad pár, szidva a Sarlatánt...
No, ez már megint sokat ivott, részeg!
 
Ismét együtt a Nép és Szónok újfent,
a műsor él tovább...megúsztad komám -
álljál föl előre, s nyelvedet úgy fend
hogy ne légy vészmadár Korok nyomorán.

prod_576_16087_6.gif 

Az Anyákról
 
Az Anyák dolga mindig az aggódás
a reszkető félelem, a megóvás -
vérükben kétség küzd jóval, nem-jóval
ajkukról sűrűn szakad fel a sóhaj.
 
Mit számít a kor? A gyerek az Gyerek.
(szívük zaklatott szorongással remeg) -
szabadság sem jár, a megnyugvás ritka
évek sors-rúdján röppen a gond-hinta.
 
Először azért, hogy miért nem alszik
vajon mért sír folyton, lelke viharzik? -
tán túl sok az, mit közölni szeretne?
jól van, jól, de jobban tenné nevetve.
 
Később szalad Ő, vízben, porban ott van
kinyílik a tér, s ettől kedvre lobban -
csillogó kamasz-szem színekben dúskál
most futni kell, az Élet szaga húzgál.
 
Csordultig "illattal" kelleti magát
harcol a kis ember, nyerni kell Csatát -
szippantja az ízt, mit a világ kínál
eközben felnő, míg a Sors csak bírál.
 
És hogy hol vannak ezalatt az Anyák?
pontosan ott, hol zajlanak a csaták -
ha nem is testben, de lélekben igen
a gyermek ha tudná!...hinne Semmiben.
 
Az Anyák dolga mindig az aggódás
a reszkető félelem, a megóvás -
az Anyák Így Születnek, boldog kínban;
ne bántsd őket ezért, épp erről írtam.
 
(2014. július)
 

dsc_0178.jpg

 
Békülékeny Hold
 
elszunnyadt már a Nap amott a hegy mögött
langy-meleg tavaszi köntösbe öltözött -
itthagyta halovány bíborszín szalagját
éj-tündér kalapban zajok sem zavarják
 
korhadt csónak pihen a türkizkék vizen
árvult evezője csobban most irigyen -
durcásan mustrálja a szürkülő estet
ő bizony szeretne suhanni még egyet
 
sápatag Hold szemlél szerelmes párokat
lesüti szemét, míg csókol az alkonyat -
besárgul menten az érzéki látványtól, s
bús fejét fordítja ahhoz, ki hárfán szól
 
mennyei muzsika duruzsol fülébe...
szellőként simul rá az égbolt füvére -
zenélő ujjakból serkenve buggyan dal
éjszaka urával nótázik egy angyal
 
szelídség költözik Holdnak udvarába
mélységes érzelmet gyűjtöget magánya -
nem néz már morcosan az ölelkezőkre
fénylő ezüst-port szór fehér lepedőmre
 
(újragondolva: 2014. szeptember)

 images.jpg

A Forrásnál
(Égi foszlány)
 
Gyorsan futó patak sodrán
kavicsok közt égi foszlány -
úgy igyekszik, fürgén mozog
nincsen hínár, nincsen homok.
 
Nap sugara az, mi szalad
felkeres ő folyót, tavat -
átlátszó víz lett kedvence
tükrén csitul estelente.
 
Harmat-hozó hajnal hasad
Reggel Lánya mosolyt arat -
körbenéz a kék ér felett,
boldogsága napfényt repeszt.
 
(2014. július 9.)
 

prod_576_16087_6.gif

 
Lármás legyen
 
Kisimítasz egy kóbor hajszálat szememből
s gyengéd, éhező két kezedbe fogod arcom -
maradj még, súgod felém, Időnk ne zavarjon 
ha lejár, majd néma-létet bérlünk a csendtől.
 
Az lesz a nekünk való, hallgathatunk mindig
csak nézzük egymást, midőn vágyunk végtelent ír -
s a nem szűnő sor-láncokon szerelmünk felsír
mint világra jött gyermek, ki Fény felé siklik.
 
De mégsem lesz az nekünk való, tévedtem én
kevés már tekinteted, hangod nélkül félek -
oly zajos e világ, hamar elvész a lényeg...
üvöltsd hát túl az órákat Időnk versenyén.
 
(2014. július 13.)

prod_576_16087_6.gif 

Örökké Merész Tánc
 
Keresek egy hangot az éterben régen
mi legszebben súgta a nevemet nékem -
de nem hallom sehol, nézhetek bármerre
ez a lopkodós Sors útközben elcsente.
 
Mást is lopott tőlem: álmokat, vágyakat
számos derűs évet, mely múlton átszalad -
nem hagyott egyebet, mint Meztelen Hitet
gyorsan öltöztetem, mert a Jelen siet.
 
Adok rá egyszerű, sallang-mentes ruhát
ékszer-permet gyanánt illat-levendulát -
díszítem mosollyal, igaz, kényszeredett
de mit várjunk attól, aki reményvesztett?
 
Most már elegáns és megjelenhet bárhol
lelkierőm bátor, s Merészséggel táncol -
miért törődnénk a fanyalgókkal, kérem?
húzhatják szájukat, mi meg ropjuk, vénen.
 
(2014. július)

 

imadkozo_kez_galamb_konyv_feny.jpg

Gyeplő nélkül

 
Apró csengők, ritmus-erdők
szólnak benn a Vágycsillagon -
míg szundítok, nyitva hagyom
rozsdás kapum, hit-belengőt.
 
Porta buzdít: aludj gyorsan
hiszen amíg velem lazsálsz -
tűjét fűzi fals-éjszabász 
álmot varr és valód pottyan.
 
E táj olyan különleges...
ódon kastély ereklyékkel -
az ablakban fecske fészkel
éden-kertje tücsköt jelez.
 
Ábránd röptén apró kocsik,
bennük egy-egy tündér ölén -
sötét hollók ülnek körém,
s kolompot ráz az ózonlik.
 
Ily magasra fel sem látok
nyugvó énem játszik velem -
merre adtam le az eszem?
Ébredj, ébredj, léted tátog!
 
Apró csengőt, ritmus-erdőt
méltat itt benn a sóvárgás -
látomás-csősz máris számláz,
ám...leveszem szűk cipellőd.
 
(újragondolva: 2014. július)