Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Írások

Mindig nagyon maghatódom, ha bármiféle formában gondolnak rám olyanok, akik tőlem messze élnek, akikkel talán én még sohasem találkoztam...akik (mit nem mondok!) kedvelnek engem, akár látatlanul is. Mert olvasgatják a verseimet, elmélyednek a gondolataimban, valahol közösek vagyunk a mindenségben. Az alábbi vers is egy hasonló kapcsolat szülötte, számomra dedikálva. Itt is megköszönöm és hálás vagyok Ilinek, őszintén. :) 

Szem-melengető! Pitypang
 
/45./
 
Patakparton pihéid
pitymallatkor
pillangóként
patronnal pattannak.
 
Pányváznád póniként
pazarló pompádat
pázsitszőnyeg 
pasztelljén pihenve.
 
Pingálnád palettád
pazar pettyekkel
pokrócodon
plátóin pilledve.
 
Patakparton pihenve
pihéid pompásan
plein-air-ben
patronnal pattannak.
 
Ajánlom É. L. -nek szeretettel !
 
Bakonyi Ferencné

2000.jpg 

Az alábbi írás nagyjából másfél éve született.(most 2012.nov.)

Aktualitása mit sem kopott az idők folyamán. Sajnos.

Nézem a külföldöt. Hmmm...

Értem? Nem értem? Mindegy is.
Nem ott élek, nem az a közegem, nem vagyok külföldi.
Belföldi vagyok.
Lennék.
Ha hagynák.
50 elmúltam. Láttam néhány dolgot.
Annyit bizonyára, hogy megállapítsam: nálunk nagyjából csakis az boldogul,
aki ideig-óráig közel bír ülni a tűzhöz. Akkor igyekszik minél hamarabb összeszedni/gatyába rázni a saját és rokonai családját...úgy anyagilag, mint erkölcsileg (?)...s utána...Utána jöhet az özönvíz. Röviden ennyi.
A többi a sallang, a mellébeszélés, a megértés (elméleti szinten!)...s a 
semmitmondó kivagyiság. Teljesen mindegy, hogy szocialista-nem szocialista, demokrata-nem demokrata, reformer-avagy nem reformer.
Mondja-mondja orrba-szájba... de a lényeg mindenképpen az, hogy fennmaradjon,
fenn tudjon maradni a rezsibefizetés/gyereknevelés-iskoláztatás-útnakengedés/
létminőség megtartása terén. Gyűlölöm ezt a végeláthatatlan képmutatást!
S a tömeg beveszi...Ez a legszomorúbb. Mint a kómába esett.
Elveszti ítélőképességét és igazságérzetét, mihelyst valami neki tetsző mézesmadzagot húz újfent valaki. Honnan is indultam?
Nos, talán az lenne a legéletrevalóbb ötlet, ha mi is kimennénk az utcára.
Úgy tömegesen, alanature...a nép. NEM az a bizonyos kossuth-téri. 
A valós nép.
S rákérdeznénk, miként fordulhat az elő egy uniós (?) országban, hogy 
legtöbbünknek többe kerül a leves, mint a hús?! Sokszorosan többe.
Hogyan tartsuk fenn magunkat és családunkat akkor, amikor (szerintük!)
ötvenezer-nyolcvanezer forint elég kell legyen egy ember fizetésének?!
Amiből hatvanezer pl. a lakás/ház költsége.
Ki az az eszement, aki elhiszi, hogy lesz ez még így se?...
Ezt hallom, mióta kétágú vagyok!
S a földi léte (nagyjából) mindenkinek behatárolt. 
Közelítően hatvan-nyolcvan év.
Tehát: két dologban bízhatok -
 
1. - háromszáz évig fogok élni, s az utolsó ötvenet jólétben
 
2. - tényleg van Isten, s eltakarít a földről minden szemetet...még az én-időmben, ami szennyezi a légkört
  

0012.gif

 
Az a fránya...
 
Lánykám nézi kerek boci-szemeivel a kicsiny darab
csokit. A bátyja hozta neki. Ő kérte. Olvassa a
bolhapöcsnyi betűket, aztán kifakad:
- Hűűűű! Ebben 225 kalória van.
Én nem habozom a válasszal:
- Egyél meg belőle 25-öt, a többit add nekem!
 
(2012.03.08.)

263455_211310758906475_159666184070933_561504_82338_n.jpg

 
A nyitott kertkapu esete
 
Ha nyitvahagyom kertem kapuját, vagy házamon
az ablak nincs becsukva, akkor az nem azt 
jelenti, hogy bárki besétálhat hozzám vagy
bemászhat a szobámba kéretlenül és hívatlanul,
hogy úgy viselkedjen, mint aki hazatért.
Ha nem védem szögesdróttal, vérebekkel és
rácsokkal az otthonom, a jóérzésű ember akkoris
tisztában van azzal, amit az illem, az erkölcs
diktál. Invitálás nélkül nem tör be másokhoz, s
legfőképp: ha már ott van, nem rondít a szoba
közepére. Talán eszébe juthat a fordított helyzet
is: vajon ő mit szólna ahhoz, amikor ezt tennék a
saját életterében. Biztosan tiltakozna és fellépne 
az őt alázó behatolókkal szemben. Ebből következően
joga van mindenkinek ahhoz, hogy megválogathassa
azokat, akiket szívesen lát, s ne fogadja azokat,
akiket nem lát szívesen. 
Ha kitárom gondolataim némely szegmensét a külvilág felé,
az nem azt jelenti, hogy gátlástalanul lehet a
lelkemben kotorászni és öncélúan belémtuszakolni
olyan mozaikokat, amelyek nem illenek a nagy egészembe.
Ezek a puzzle-darabok csak a saját (általam jól ismert)
környezetükben képesek megalkotni az egységet. Ha 
kiragadnak egyet-kettőt a halmazból, és összeraknák
valamivé, az sosem volna ugyanaz. Lebegne valahol
akármi, amibe bármit bele lehet pumpálni, hisz mások
számára sosem fog passzolni a részlet semmihez.
Lehet, hogy kicsorbult és megkopott a többségük, de
az enyémek. Lehet, hogy idegen az idegenek szemében, 
nekem a legintimebb ismerősöm. Lehet, hogy gyerekesen
naív, hogy fennkölten magasztos, hogy alávalóan 
értéktelen egy másik ember világában. Lehet.
De az az ő világa, ez pedig az enyém. S ezzel 
eljutottam az elejéhez a soroknak. Hogy is kezdődött?

Ha nyitvahagyom...

(2012.03.04.) 

surrealism-painting-568-2.jpg 

Mosolyhetek
 
Annyira, annyira, annyira boldog vagyok. :)
Nagylányommal találkoztam, s úgy hiszem, hogy
már alig van két hétnél több ideje vinni a kis
szeretet-csomagját. Olyan aranyos és imádnivaló!
Már most három kiló felett van a baba, azt mondták neki ma.
Jól van és semmi különösebb gond nincs, a természetesen kívül.
Egészen más már így látni és szinte kézzelfogható közelségbe
tudni azt, ami persze eddig is tudott volt, ám amíg a látvány
"kisebb", addig másképp érzékeli az ember az egészet.
Csak néztem, csak néztem...és csak hallgattam, csak hallgattam őt.
Utána meg egyfolytában mosolyogtam egész nap. Sokszor azon kapom
magam, hogy tényleg nem jár a fejemben semmi...és mégis fülemig
ér a szám. Nagyon várjuk mindnyájan, hogy előjöjjön, ez biztos.
Itthon az állat megint hülye, mégsem múlt el róla az, amire
számítottunk. Állandóan simogatni köll, meg babusgatni, meg vele
lenni; mondtam is, hogy épp olyan, mint egy kisbaba. Ha egyedül marad,
akkor őrületes hangokat bocsát ki, sír-rí. A gazdáját sem hagyja 
aludni, pedig most két műszakot visz megint, aludna nappal.
Tehát a menet: T. hazaér, addig vele van, míg én beesem az ajtón, utána
cserélünk...majd viszont. S ez így működik mostanában. 
Fogjuk-hozzuk-hurcoljuk-cipeljük. Akkor (nagyjából) csend lesz.
Hmmm. Ezek mennek.
 
(2012.02.22.)

1180_lion-at-sunset-posters.jpg

 
Csalamádé (ez is, az is)
 
Hójelentés. Fagyveszély. Behúzódzkodós. Babavárós.
Gyógyulós. Tanítgatós. Nyugis és nyughatatlan.
Nagyjából ezek a szavak jutnak eszembe, ha röviden
kéne összefoglani az utóbbi napokat. Igencsak
elegem van a hidegből, amivel (gondolom) nem állok
egyedül, de felfogom, hogy tél van és ezzel (aszongyák)
járhat ilyesmi. Emlékszem olyan télre, amikor 
- néhány éve - a félcipőmben vészeltem át ezen
hónapokat. Nem volt szükség hótaposóra, de még csizmára
sem. Nekem az tökéletesen elegendő mennyiségű zimának
tűnt, azzal még kibékültem. Ezzel hadilábon mozgok.
Hétvégente sehová nincs hangulatom elindulni, esetleg
egy-egy rövid sétára, ha kisüt a nap. De legalább gyógyul
a lábam, pihentetem és kezelem folyamatosan. Biztató, hogy
mióta megint drasztikusan, következetesen és módszeresen
ugyanazokat a dolgokat elvégzem vele, azóta javuló 
tendenciát mutat. Ennyit számít az akarat és a fegyelem és
a kitartás. Mondjuk... ezt (alapból) nem most tanultam meg.
Fél napnyi kihagyást sem engedek meg ennek a szemét kórságnak
arra, hogy ismét eluralkodjon rajtam. Kényelmetlen macera, de
hosszú távon semmi egyéb nem célravezető. Nyárára valószínűleg
túlesem rajta. Bízom benne. És - nem utolsósorban - dolgozom érte.
 
Benn sok változás nincs, a kolleginám elég lassan halad előre
a tudományok elsajátítása terén. Néha tökmeglepődöm, mert abszolute
egyszerű és alapvető hiányosságai vannak, amik egy olyan embernek,
aki effélét dolgozott (állítása szerint!), nem lehetnének.
Pl. egér-kezelés, doksik előállítása és szerkesztése, másolás meg
ilyesmik. S ekkor még nem is arról beszéltünk, ami a konkrét feladat
Feladatok tömkelege. Pénteken kezdett kiakadni, idegessé válni,
mert elszálltak tartalmak a programból. Ez bizony gyakran megesett
régebben is. Nekem néha több hetes munkám ment az égbe. Aztán kezded
elölről, vagy...próbálod kikutatni, hogy merre csavaroghat és vissza
irányítod a helyére. Esetleg sikerül, ám lehet, hogy nem. Az utóbbi
a gyakoribb. Most az övét elő bírtam csalogatni, nem köllött megint
megírnia. Mutattam, hogy miképpen, de (szerintem) hiába.
A másik hiba az, hogy eléggé figyelmetlen. Kihagy dolgokat, máshová
gépel adatokat, s ez nagyon kellemetlen és kínos bír lenni a mi
esetünkben. (emberek cuccairól beszélünk)
Szóval...remélhetőleg azért lesz majd belőle valami.
 
Lányommal az imént dumáltam, jól van, nagyon szeretnék már, ha
kibújna az a kis emberke. Pár hete lehet hátra, de nincs gond,
nagyjából minden a helyén. Szívesen besegítek majd nekik, ha
szeretnék, ezt felajánlottam, de nem akarnék erőszakoskodni.
Gondolom megértette, s örült neki, bár erről ez előtt is esett szó.
Nagyon vágyom arra, hogy ismét kicsikét dajkálhassak.
Ám nem mindenáron. Ha ők ezt máshogy látják, akkor (bár biztosan
fájni fog) csinálják úgy, ahogy nekik tetszik. Az ő sorsuk, ő
gyerekük. A beleszólás -többnyire- műfajilag távol áll tőlem.
 
Macska talán lenyugszik végre, mert az utóbbi napok-hetek
totálisan fel lettek fordulva az "ösztöne" miatt.
Huhhh. Azért olyan szívmelengető látni, hogy ez a két felnőtt
pasi mennyire tud szeretni egy ilyen kis dögöt. Még akkoris, ha
az lépten-nyomon keresztbe tesz nekik.
 
(2012.02.12.) 

166os.jpg

 
Bebugyolált jelentés
 
Helyzetkép? A konyhában farkasok kergetik egymást (ott nincs fűtésünk), 
az utcán hólapátolók kardoznak a fehér égi tömeg alászállt seregével,
a fejem fáj, a kedvem picinyét letargikus, épp az előzőek miatt.
Az imént olvastam, hogy meghalt Csurka István. Isten nyugosztalja. 
No comment.
Szerintem ki sem fogok hétfőig mozdulni itthonról. Lehet, hogy akkor
sem jutok majd messzire...ha nem lesz mivel. A lábam még a helyén
van, de biztosan kihagyom a több kilométeres gyaloglást a dolgozóba.
Mondjuk...a metrónak nincs köze a fenti világhoz, ám az (ahogy hallom)
folyton kigyullad meg füstöl meg műszaki hibás. Úgy, mint általában
a legtöbb dolog ebben az országban. Hűen tükrözi a helyzetet.
Bebugyoláltam magam két takaróba, így járok-kelek itthon. Valójában
eléggé kényelmetlen, de legalább kevésbé fázom. Anyukámat hívtam
többször a napokban, hogy mi ujság van arrafelé. Ma azt válaszolta,
hogy félóránként dúrja a havat. Hmmm. Mondtam, hogy erre (talán)
semmi szükség, hisz egyfolytában potyog. Elég naponta kétszer-háromszor.
Más sem hiányzik, minthogy felbukjon és ott kínlódjon a kupacok hátán.
 
P. tegnap meglátogatott benn, abban bízva, hogy az általam magasztalt
gyönyörűséget megnézze, kézbe vehesse. Ebből az előbbi bejött, az
utóbbi nem. Utána kijelentette, hogy úgyis lesz neki is nemsoká, akkor
aztán annyit fogdoshat gyereket, amennyit csak jólesik. Hurrá.
Nagylányom idejéből olyan öt hét lehet hátra, egyre közeledik a "vég".
Remélem, hogy ő megengedi a "nyomorgatást", nem csak a bámészkodást.
Bár...amilyen aggódós mostanában, elképzelhető, hogy koppanunk
egy nagyot mindnyájan. No, ennek még előtte állunk, majd forr valamerre.
 
(2012.02.04.) 

budai.jpg 

Kollegina és egyebek
 
Van kolleginám. Én-pótlóm, vagy ilyesmi. Már régebben aktuális
volt (nagyon) a bővítés ezen a téren. Ma jött először. Eléggé 
húzós napok futnak, úgyhogy nem egyszerű a betanítgatás, de...
megoldjuk valahogy. Értelmesnek mutatkozik. Csak még a legfontosabb
dolgok lefixálása maradt el. Hol lesz a helye konkrétan, az alapvető
feladat-megosztások konkrétan...stb. Szerintem rám fog hárulni ama
felemelő dicsőség, hogy kiötöljem. Hárítanám az illetékesebbre, ám
látom: visszadobják a labdát. Tovább voltam ma is benn, fárasztóan
halmozódnak a csinálnivalók. Ezzel az okítgatással pedig méginkább
elmaradok. Máshogy azonban ő sem fog ebbe belejönni, tehát ismét
koncentrálhatok egyszerre tízfelé és az sem ártana, ha közben
nem hibáznék. 
Lánykámmal este öszebújás, megdumálás, csivitelés, hülyéskedés.
Egymás aksijai vagyunk néha, úgy érzem. 
 
Bagóügyben az állapotok változatlanok. Még megérjük, hogy a 
boszorkányégetés és felnégyelés időszaka is bekövetkezik eme 
égbekiáltó bűn következményeként. Nincs is ennél nagyobb gondja
ennek a szerencsétlen országnak!
Alszom.  
 
(2012.02.01.)

margonal-2.-es-godollo-es-vegyes-014.jpg 

Még egyszer az írásról

Mihez is tudnám hasonlítani ezt a "művészi hajlamomat"? Félreértés ne essék, 
egyáltalán nem hiszem azt, hogy ezzel a jelzővel lehetne illetni. Ám...mégis 
írok-írdogálok és összehozok ilyen-olyan verseket, szerkesztgetek sorokat.
Önkifejezési kényszer? Talán. Grafománia? Talán. Kitűnni vágyás? Talán.
Nem hinném, hogy ezek volnának a mozgatórugók.
 
Nekem, személy szerint önmagamnak esik jól, ha képes vagyok (szerintem) 
normális sorokat összekalapálni a (szerintem) hellyel-közzel normális
elmélkedéseimből. Sikerélmény-félének titulálnám, mely feltölt, energiát
ad, jóérzéssel kísér és nem utolsósorban megelégedéssel. Nevezhetném
agy-edzésnek. Igen, körülbelül ez a leghatásosabb megközelítése a 
dolognak. Kordában és formában és karban tartja a fejemben kóricáló
tartalmat. Szükségem van rá, ezáltal érzem még azt, hogy képes vagyok
használni a bennem lévő ész-szerű eszemet. Persze beszélget az ember,
és kommunikál folyamatosan másokkal, de az sok esetben eléggé egyoldalú.
Érdekes, igaz? Hisz (többek szerint) az egyoldalú, ha nincs kihez szólni.
 
Magyarázom az én verziómat.
Szóval: ilyen helyzetekben (természetesen!) figyelni kell a partner jelzéseire,
mondandójára, arra, hogy nehogy túl-vagy alábecsüljem a képességeit a szavak,
mondatok összefüggéseinek vonatkozásában. Megjegyzem: szeretek dumálni, remekül
elvagyok (általában) különféle társaságokban, netán egyénekkel egyaránt.
Ám az megint más, amikor az ember minden külső hatás kiiktatásával ömleszti
a gondolatait, csakis azokra koncentráltan.
Nos, nálam szükség mutatkozik erre a "magány-pofázásra" is.
Akad, akiknél nem, azokkal sincs semmi probléma, nekik ez nem hiányzik.
Mint pl. nekem a fallabdázás, vagy sorolhatnám.
 
Mivel már előfordult, hogy rákérdeztek az írás-kényszeremre, ezért most így
bukott ki belőlem egy összefoglaló. Akik képeket festenek, azok sem kifejezetten
mindig és mindenkor a "köz" szolgálatára teszik, eladva/kiállítva termékeiket. 
A lelküket mossák át a festékek özönével.
 
Én a betűk garmadával, azokkal való játszásommal teszem hasonlóképp.
S hogy mostanában előrukkoltam velem itt-ott? Hiszem, hogy mégsem feltétlenül
csakis a fiókomba kéne elrejtőznöm. Ez a megállapításom abból a szerény
véleményemből leledzik, hogy hónapokon/éveken keresztül olvasgattam net-en
megjelenő cikkeket, verseket, amatőr alkotókat. Bocs.
 
Ennyi.
 
(2012.01.28.) 

testi-es-lelki-terror-nelkul...-nekik-is-jar-boldogsag-es-nyugalom.jpg

Mások napja
 
Ezt a napot sem szánták nekem. Eddig. Ezután azon
leszek, hogy az enyém legyen. Végre vízszintesben lassan. 
Csak ülök és mesélek. Avagy fekszem és mesélek.
Szóval: benn picinyét kiakasztott néhányónkat egy kevésbé
jólértesült egyén. Azt állította, hogy ezután az utcán sem 
szabad rágyújtani. Konkrétan: szerinte mindenütt tiltva van,
az egész légtérben, az egész országban. 
A végén már meg sem akartam győzni.
Belefáradtam...
Tényleg! Ha a sok "kisebbségnek", pl. homoszexuálisok,
prostituáltak, transzvesztiták, ebtulajdonosok, 
nem-ebtulajdonosok...stb. lehet érdekvédelmi szervezete,
akkor a dohányosoknak miért nincs? Vagy van? csak én
nem tudok róla? Kifejezetten úgy néz ránk jópár ember,
mintha épp akkor forgattuk volna meg a nagykést valakiben,
amikor rágyújtottunk. Én tényleg nem szívok sokat, de
mitől lennék én kevésbé jó munkaerő, vagy rosszabb ember
azáltal, hogy háromóránként sukkolok? Kikérem magamnak,
hogy ez alapján állapítsanak meg rólam mélyenszántó előítéleteket.
 
Más: folytatva ezt a szerencsétlen keddet... itthon egyből
kiszakadt a szemetes-zsák alul, amikor le akartam vinni.
Az összes tartalom a másik oldalon landolt. Előttem a
földön, a szőnyegen, a széken. Takarítás.
Porszívó csöve ( a hajlékony) megadta magát, eltörött
a gégéje. Szívtam, szívtam...semmi eredmény. Ránézek
tüzetesebben, mit ad isten! gége-szakadás. No, ezt
körbetekertük jóféle szigetelőszalaggal, utána helyesebb
lett, mint újkorában. Fehér sálat kapott a nyakára.
Majd kb. annyi időm maradt, hogy három percet ültem.
Óriási csörömpölésre riadtam befordultomból.
A macska felborította a virágot. 
A földön áll egy nagy cserépben és elég magas ahhoz, hogy
ez az állat veszett kedvében a tetejével vívjon harcot.
Ráugrott messziről...(gondolom, mivel szerencsére nem láttam)
Kezdődött minden elölről. Kivéve porszívó-reparálást.
Remélem reggelig már semmi különleges nem történik.
Elég a kalandokból.
 
(2012.01.24.)  

217531_598526515_big.gif

Megrendszabályozás
 
Döbbenetes. Meglepőnek aligha mondható, mulatságosnak meg főképp nem.
A mai napom dióhéjban:
Reggel teli a villamos (nem csak ma) mindenféle fura-hülye figurával.
Most úgy esett, hogy szinte az összes körülöttem landolt.
Az egyik tök-zártosztályra valóan viselkedett, magában káromkodott,
azután énekelt, azután böfögött, azután kezdte az egészet elölről.
A másik elém ült és olyan büdös volt, hogy alig bírtam ki, míg végre
leszállhattam. A harmadik mellettem mosolygott - legalább csöndben - 
egész úton telipofával. Leszálltam. Benn kismillió a létszám, meló
hegyén-hátán. Valaki közben közölte, hogy kipakolták a "hivatalos"
táblákat, hogy az intézmény egész területén ( az udvart is beleértve!)
tilos a dohányzás, pecsétek rajta, eccetera, eccetera. Összeszedték
a szemeteseket, csak egyetlen egy maradt...a papíroknak, neylon benne.
Ennek később még lesz jelentősége. 
Szóval: délelőtt az utcára mentem/mentünk egy cigit elszívni, ahol a 
csikket sehová sem lehet tenni (kuka híján), csakis lenyelni vagy 
eldobni a fűbe, földre...netán beágyazni a talajba, hogy ne legyen
feltűnő. Undorítóan megalázó és méltatlan, hiszen azt az öt percet
- kb. 3x5 percet töltöm egy nap ezzel a tevékenységgel. Kihagyom az
ebédelést, trécselés/pletykálkodás alig jellemző rám, tehát ennyi
sem jár, vegyük tudomásul. Valójában senki nem akarja a füstöt mások
orra alá fújni és szabad levegőn kérnénk két-három nm2-ert, eldugva,
lehetőleg fedett helyen. Ez eddig meg is volt, de ott ugye tilos.
Délután azonban - a fent említett szemetest - valaki kigyújtotta,
belehajítva az égő csikket. Utána egy műanyag pohár is ennek a
sorsára jutott, gondolom úgy volt vele az illető, hogy:
le vagytok tojva! égjetek! ezt gondolom a dolgokról.
Én is ezt gondolom picit, de azért mégsem így kéne reagálni.
 
No, hazaérvén...szembesülhettem a pár hete létesített gang-rács
újdonsült hatalmával. Két nagy szatyor a kezemben, vállamon a
táskám...s küzdök kinyitni a zárat. A szomszédasszony heppje volt,
hogy erre a szintre köll ilyen is. A jóisten megáldja a drágámat,
olyanná vált, mint a börtönőrök. Ha magam/magunk után nem fordítjuk 
rá a zárat, csak behúzzuk (akkoris becsukódik!), már jön kifelé és
ráfordítja kétszer a kulcsot. Őrület! Ezután következik a saját
ajtó, saját zár-rendszerrel. Úgy esem be, mint aki lefutotta a
félmaratont...lihegek és (olykor) szidom ezt a demokratikus világot.
Lassan még azt is megmondják (és ellenőrzik), hogy mikor eszünk,
mit eszünk, hányszor megyünk naponta wc-re és azt lehúzzuk-e 
tisztességesen...stb.stb.
 
Pihegtem kettőt, aztán vissza az OTP-be. Újból zárak, újból rácsuk.
A vasúton átvágva nekem közelebb az út, ezért kísérletet teszek az
átmenetelre. Naja! Ellenőr a kapunál, s ez bizony morcos, csakis
jeggyel ballaghatnék tovább. Most az egészet ki kell kerülnöm!
Hogyaza! Van, hogy átengednek - ha emberből faragták az illetőt.
 
Egyelőre ennyi elég mára. Itthon még rágyújthatok, szám-járhat,

nem rendszabályoznak, bár...elképzelhető, hogy az az idő is eljön. 

(2012.01.20.)

-josephine-wall--9..jpg 

Realizmus/szürrealizmus

Bejött az este a kupéba két idősebb pár. Olyan érdekes-különleges
hangulatot hoztak magukkal, amit ritkán tapasztal az ember.
Valahol együtt lehettek, talán temetésen, vagy egyéb vallási
összeröffenésen...a szavaikból ítélve. Bár nem ilyesmiről
beszélgettek, de néha utalás történt papra, felekezetre,
hasonlók. Egyébként egyáltalán nem keltették begyöpesedetten
hit-hű emberek benyomását. Tőlem 15-20 évvel lehettek idősebbek, 
ha jól ítéltem meg. De végülis ez tökmindegy. Olyan csicsergéssel
és vihánccal estek be, mint a kisiskolások. Ám nagyon udvarisan
mégis az volt az első kérdésük, hogy leülhetnek-e. 
Egyedül voltam, a vonat sem az enyém...természetesen.
Beszélgetésbe nem kapcsolódtam be, de ennek ellenére, muszáj
voltam figyelni őket. Szóba kerültek a régi idők, a régi
emberek, a régi történések, a régi életek.
Bájosan kedves és szomorúan megható történetek.
Áthajolva az akkorból a mába. És vissza. S mindez lenyűgöző
egyszerűséggel, abszolút naturalista módon, mégis egyfajta
fennkölt pátosszal. Örülök, hogy ez még befért a napba.
Mintha belémtoldtak volna néhány foltot oda, ahol kezdett
kikopni a lelkem. Köszönöm nekik!
 
Más: akkor mi van, ha én jelentek csődöt?
Háztartásilag, emberileg, úgy cuzame?
Vajon egyesével szóba állna velünk a valutaalap?
Ha elhatárolódnánk nagy-vezírünktől és kijelentenénk,
hogy nekünk (darabonkénti családoknak) az égvilágon
semmiféle világnézeti/politikai/országszemléleti/szabadságharcos
- és folytathatnánk a sort - közünk nincs hozzá.
Egész egyszerűen mi vagyunk a "nép" és különben is...mi vagyunk
a többség. Ebből kiindulva, pár millióan aláírnánk a petíciót,
miszerint ne a hatalmon levők hóna alá nyúljon, hanem egyből
a mi hónunk alá és így még arra is előteremtődne a rávaló,
hogy elhajtsuk ezt a sok amatőr, önjelölt, szószátyár, 
semmirekellő szemetet és helyükbe elfogadható fizetésért
hozzáértőket ültessünk.
 
Megint szürrealista hajlamom ütközött ki. 
 
(2012.01.15.)

butterfliesdarksky.jpg 

Lényeg, ami lényeg   

Tényleg minden nap történik az emberrel valami, 
amiért este elmondhatja, hogy valóban érdemes
volt reggel kedvetlenül és szontyolkodva felkelnie,
rendbetennie magát, elindulnia. Egyes egyedül azt
az egy óra hosszát kell kibekkelni, amíg bele nem
lendülünk a délelőttbe. Azt meg - tudván, hogy úgyis
jönnek az ilyen-olyan események -, le lehet könnyen
gyűrni, hisz...az egészhez képest rövid ideig tart, 
nálam legalábbis. Szólnak hozzád, kérnek tőled, te
kérsz, te szólsz...belefeledkezel a munkába, utána
kifeledkezel, teszel néhány kört, pár perc duma az
udvaron...már csak azt veszed észre, hogy dél van.
Sőt! el is múlt. Nemsokára újból kontaktba kerülsz,
kapsz valamit...lehet, hogy csak egy jó szót, de 
azért mindenképp érdemes volt felkelni!
Itthon pedig végre elengedheted magad. Ám ahhoz, hogy 
ezt értékelni tudd/tudjuk, szükség van a "kötöttebb"
időkre. Anélkül elveszik a lényeg, anélkül nem lesz
becs-e a lazulásnak.   
Röviden ennyi. 

1625_lepkek.gif

Morgunk, morgolódunk (Nesztek!)
 
Nos, én nem fogok OV. kormánya miatt leszokni a dohányzásról.
Sőt! ha nem dohányoznék, akkor most bizony rászoknék.
Milyen dolog az, hogy felnőtt embereket úgy kezelnek, 
ahogy még az óvodásokat sem. Annyi jogunk lesz lassan, 
mint egy krumplibogárnak a krumplivirágon.
Pusztuljunk, de előbb vásároljuk fel az összes bagót 
(ám ne szívjuk el!), aztán dobjuk be adóba a csekélyke 
fizetésünk teljes egészét (ki segítene ezen a szegény 
országon, ha nem a szegény honpolgárai?!), utána pedig
dőljünk bele a koporsónkba vagy az urnánkba, vagy ha már
arra sem fussa, akkor az árokba, és haljunk meg méltósággal.
Tehát, ne herdáljuk el a sok-sok nyugdíj-pénzt, amit - ha
életben maradnánk - netán elköltenénk. Hülyeségekre.
Kajára, áramra, fűtésre. Azaz...inkább egyikre, másikra.
Mindre úgysem futná.
Ilyen egy demokratikus létforma. Erre vágytunk. Nesztek!
 
Félreértés ne essék! még véletlenül sem gyújtanék rá
belső térben, avagy annak zugában, csakis abból indult
ez a kifakadás, hogy kinn sem lehet egy négyzetméter
félreeső sarok, szeglet, ami erre a célra szolgálna a 
munkahelyen, napközben. 
 
Utcán ácsorogni meg "körlet-elhagyásnak" számít.
 
(2012.01.12.)

hmmmm.jpg

Falrahányt borsók
 
Napjaim. Sodrásban. Megállnék. Nem lehet. Próbáltam. Hasztalan. 
Kerge nép. Hová futsz? Mi a fontos? Tudod még? 
Magába-szippant az élet-gép. 
Majd... kidob a végén és nevet önzésén.
------------------------------------------------------
 
Napjaim. Nos, az utóbbi egy hét kb. olyan benn, mintha
ráraktak volna egy présgépre, amit a gyalupad felügyel,
és néha-néha még az is tol-nyom egyet rajtam.
 
Oltári mennyiségű és minőségű a katyvasz!
 
Áttértünk az új számítógépes rendszerre, amit beígértek
már több, mint egy éve. Múlt hét szerda óta alig akad
ember, aki ne úgy járna az intézet udvarán, mint egy
zombi. Illenénk nagyon a Brad Pitt filmbe. Télleg! Még
sminkes sem igen kéne. Szomorú. Két alternatíva van:
ami összekutyulódott, s az, ami majd ezután fog. 
 
Bontogatom, bontogatom, bontogatja más is, kevés
sikerrel. A számítógépesek sorfalat dőlnek ki/be 
a dugájukba. Kínunkban röhögünk, vagy sem...egy
biztos: estére olyan a fejem, mint amibe beköltözött
minimum három kas méhecske. Zsong-zsibong-feszül.
Nagyjából éjjel 11 felé kezdek ellazulni és azt
érezni, hogy kiszállt belőlem (végre!) a napi "delírium".
 
Várhatóan kevés a remény a belátható időn belüli
restaurálásokra, amiket eszközölni illő volna ahhoz,
hogy ne járjak folyton úgy, mint Kőmíves Kelemen.
Amit írtam ma...az elszállt reggelre, amit írtam este
...az ott van valahol a seholsincs-bográcsba/n! 
 
Küzdelmes ez az élet kérem. Küzdünk is rendesen.
Hordjuk ezeket a szerencsétlen, átkozott köveket ehhez a
szerencsétlen-elátkozott állam-piramishoz, de majdnem
mindig a fejünkre esik az összes és kezdhetjük elölről.
 
Valaki említett olyat, hogy: ami nem megy, azt ne erőltessük.
Nos, nekünk hányhatja borsóját csicsásra festett falainkra. 
Észre sem vesszük. Megesszük.
 
(2011.11.14.)

2.jpg

Életvizet nekije!
 
Már jórégóta van nekem ez a: reggelifelkelés-sehogysem-megy mizériám.
Olyan nehézkesen és nyögve-nyelve és mátohán és keservesen szállok ki
az ágyból, hogy azt néha nem ártana filmre venni. S elrettentő példaként
mutogatni úton-útfélen, hogy: látjátok emberek! így néz ki az, aki 
utálja a hajnali/korareggeli botorkát.
Minden áldott napon - mire végre elindulok dolgozni - háromszor pörgök
meg a tengelyem körül és tucatszor fogadom meg, hogy este bizony 
lefekszem időben, és még véletlenül sem pusztítom agysejtjeim a 
laptop és a tv előtt, hanem iszkiri! legkésőbb 11-kor lámpaoltás.
Vajon mi lesz ebből, mikorra hazaérek? Nami?
Elvégezvén a tennivalókat itthon...egykisvasalás - egykispakolás -
egykistakarítás - egykismacskázás - egykismosás egykismiegymás után
lependerülök a gép elé és zombiként nyomok párat a tv-gombján, nehogy
berozsdásodjon...aztán - mit látok? namit? Az óramutató fejest ugrott
a másnapba! Bőven. S előre átkozom a reggelt, hogy mindjárt eljön
a félhét és indulnivalóm akad ismét... és újból álmos leszek és 
újból fogadkozom majd és...kezdődik az egész hóbelevanc előlről.
Régebben - még ifjoncnőci koromban - alkalmazkodóbb voltam a hajnalokhoz.
Egyik melómba pl. hajnali fél négykor ugrottam ki az ágyból.
A másiknál 12 avagy 24 óráztam. Olyan is adódott, hogy a gyerekektől
(közben) leminimalizálódott pihenéseket vittem véghez.
Meló-csemeték-otthonmeló-csemeték-tanulás...két óra alvás között 
etetés-meló-háromtól félötig szunya-csemeték-tanulás...stb. 
S ez így ment, míg a kurtafarkú elérte az üveghegyet és 
megmártózott a fiatalság vizében. 

Nos, az én testemnek sem ártana az a nedű!

(2011.10.23.) 

31ac79d1ae9d57e78b2dbc4736e53735.jpg

Látó világ 

Belecsöppentem a jósok-látók médiumok- világába.
("ha én ezt a klubban egyszer elmesélem...")
Valójában én nem akartam mindenáron megbolygatni
a rendszerüket, de kedvesem ragaszkodott ahhoz, hogy
utolsó lehetőségek egyikeként így űzzük ki belőlem
a gonoszt. Hmmm. Mivel lassan tényleg kipróbáltam
magamon a betegségemre létező beszedhető/kenegethető/
áztatható/ecsetelhető zagyvaságok tárházát, idesorolva
azokat az orvosat, akik ezzel foglalkoznak(!?)...
ráálltam a menetre.
 
Kellemesen csalódtam, hiszen többórás beszélgetés és
energiahullámok észlelése-átsugárzása közepette egy
igen kedves embert ismertem meg. Az már az én bajom, ha
nyitottságom az ilyesmire a nulla és az egyes skála
között mozog tizes szinten. Végülis...legalább azt
a felismerést elkövethettem magammal szemben, hogy 
távolságtartó az aurám a világomtól messzebb-eső
idealizmussal szemben. Befolyásolhatatlanságom - minden
különösebb erőlködés nélkül - masszívan kitart a 
saját posztján. Azaz: el nem hágy.
 
Ettől függetlenül világosodást észleltem atekintetben 
úgyszint, hogy még egy tisztánlátót is hajlamos vagyok 
gondolat-ébreszteni...engedvén a csábításnak: 
rámcsodálkozni hagyni. Ez persze erőt és kitartást
ad, csakúgy spontán. Szerinte közel áll hozzám a
tündérvilág és egyes szellemek. Sejtéseim (olykor)
beigazolódni tűnnek, ami kifejezetten előnyös ómen.
 
Noszóval: lényeg a lényeg...párommal talán többet
foglalkozott, mint velem. Ők ismerik egymást 
régebbről, annakidején összejártak. Sajnos, hogy
ennek a kapcsolatnak kedvesemen alig-alig van lenyomata.
Jóformán semmi. Pedig beleadhatott akkoriban rengeteg
energiát a hölgy, hiszen mesélt róla. Összefoglalva
olybá varázsolódik az egész, hogy fárasztó munkanap után
eltöltöttem egy estét valahol és megismertem egy másféle
látásmódot valaki által, ami nekem nem okozott
sem filozófiai, sem hitbeli, sem érzelmi katarzist.
Kellemes és tartalmas csevej-kategóriba rakhatom.
 
Most pediglen szaladgálok egy üveg vízzel, amibe
energia lett töltve, s igyekszem olyan helyet
találni neki, ahol Z. fiam nem bukkan rá és nem
issza meg egyhúzásra...hiszen akkor biztosan
berobbana a lakás, de még a kerület is, hiszen őbenne
alapból túlteng az ilyesmi.

1and4more_tonemapped.jpg 

Amikor újraszületek

Amikor majd újraszületek, akkor sokkal jobban fogok figyelni a jelekre.

A saját jeleimre.
S nem hagyom, hogy mások jelei nagymértékben befolyásolhassanak.
Amikor majd újraszületek, akkor nyitottabb szemmel fogok járni.
Hiszen csak úgy akarok újraszületni, ha emlékezhetek a másik életemre.
(ha ez nem lehetséges, akkor nem szeretnék)
Mert kizárólag akkor lesz értelme, ha felhasználhatom a tanulságot.
A tanulság kérdésében - egyenlőre - bizonytalan vagyok.
Apróbb botlások és tévelygések beleférnek.
De: ami számomra apró, az másoknak óriási...netán fordítva.
Most nem érdekelnek a többiek.
 
Amikor majd újraszületek, akkor sokkal jobban figyelek magamra.
Nem külsőleg, belsőleg.
Általában belül van a hiba.
A külső csak egy huzat.
Amikor majd újraszületek, akkor nem fogom engedni, hogy kihasználjanak.
Mert kihasználni nagyon sokféleképp lehet.
A nagyrészét észre sem veszed.
De akkor én észre fogom venni azt is, ami felett elsikkadtam előzőleg.
Nem azért hunytam szemet, mert nem tudtam róla! Nem azért.
Azért, mert... hagytam.
 
Amikor újraszületek, akkor borzasztóan fogok vigyázni az első harminc évemre.
Mert már tisztában leszek azzal, hogy amit akkor elszúrunk: az örök pecsét.
Behozhatatlan hátrány azokkal szemben, akik nem cseszték el: addig.
Amit később rontasz, az közelebb van a "másik végéhez".
Legközelebb az elejét szeretném jobban csinálni.
 
Amikor újraszületek, akkor utazni fogok. 
Világotlátni...különböző kultúrákat megtapasztalni...kalandozni...földönaludni...
...vadászni-halászni-madarászni...csakis azt, ami nekem jólesik. Mert már tudom. 
Tudom milyen az, amikor magunkat háttérbe-szorítjuk és a megfelelés vágya 
uralkodik rajtunk. Megfelelni másoknak, a külvilágnak, s utána kullogunk a sorban
valahol...mi/én/te/ő, egyesével... a külcsín-külbáj után.
 
Amikor majd újraszületek, akkor mindenképp meg akarom tanulni, hogy:
AZ AZ életem ne kétlábú szék legyen a négylábú helyett.
Ezt lesz a legfontosabb elsajátítanom.
 -------------------------------------------
 
Ez egy fikció. Ez egy szürrealista iromány. Ez egy lehetetlen írás. 
Ez egy eltévelyedett gondolat, mely megragadt a hipotalamusz csücskében.
Ebben én nem hiszek. :)