Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közeledő

Szabálytalan monológ

Ha a költészet csak látszólag
összefüggéstelen, értelmetlen
szavak halmaza, akkor én nem
akarok sohasem költő lenni.

Ha "nyerő" az, amikor idegen
kifejezésekkel formáljuk meg
mondandónk velejét, fejtörőket
faragva annak a (rajtunk kívül!) 

csekély számú kedves olvasónak,
aki még vonzódik a zsengékhez...
akkor (úgy gondolom) a szabatos,
nyílt, egyszerű stílus ott véget ér.

Ha a műveltségünk, látásmódunk
sokszínű mivoltát sikertelenül
tolmácsoljuk, mert túlspilázzuk,
az nem közönséget eredményez,

hanem elfordulást az irodalom
ezen nemes, mély és bensőséges
tartalmú, elméhez, szívhez szóló
varázsos, különleges világától.

Sohasem szeretnék költő lenni,
ha ahhoz olyan úton kéne menni,
olyan stílt követni, ami ellen
tiltakozik eszem...
belesatnyul lelkem.

(2016. május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Egy hétfőn

Csalán-dzsungel belsejében
lángol, izzik, szenved énem -
bodzabokrok hűsítik azt,
mégsem talál ehelyt vigaszt.

.....

Házam táján tenger dudva...
lábam mégis beljebb jutna -
kertek alatt  közelítek...
s itt a füvek nem szelídek.

Csípnek, vágnak, kiharapnak,
gőgös, harcos nagyhatalmak... -
döfnek, szúrnak nadrágon át,
csizmát győzve érnek bokát.

(Lakatlan ház ez a veszted,
udvarodon bodza reszket -
bodza reszket, csalán feszít,
portád engem megszégyenít.)

Átjutottam, térkép rajtam,
ajtóm nyitnám, a zár csattan -
szerencsémre nem törött el,
csak a nyelve gyöke nyögdel.

(Nagyvárosban, kisfaluban
a Sors véled tova-suhan -
tova-suhan, öreg leszel...
míg a Nap fenn mindig delel.)

.....

Legközelebb másról költök,
lesz addigra tán csütörtök -
s gyom-balhémat elfeledve,
emlék gyűjthet elme-lesre.

(2016. május)

terdelni-jottem.jpg

Térdelni jöttem

Templomodba jöttem térdelni a hitért,
a gyertyák leégtek, viaszcsíkon járunk -
koszorúk hervadnak, virágok se' nyílnak,
lelkünkben rekedt az összes imádságunk.

Templomodba jöttem térdelni a hitért,
add vissza azt nekünk, üresség él bennünk -
akkora az űr, hogy kong a szívdobbanás...
minden lüktetését hosszan kell keresnünk.

Templomodba jöttem térdelni a hitért,
az ember elfajzott, kegyetlen, pénzéhes -
felszántatja Veled az egész földgolyót...
és észre sem veszed, mily álszent, tévképes.

(2016. május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Sorbontók

Szavak futószáron körbe-körbe járnak,
vakbuzgón, jelzőtlen, alázatos fejjel... -
közülük néhány még éjjelente versel,
de legtöbbjük fáradt, a csodákra már vak.

Ma reggel egy csapat kilógott a sorból,
szétrágták kötelük, szabadon nyargalnak -
annyira boldogok, lehetnek tartalmak...
nem helyben topogók a hazátlan zsoldtól.

Mert mi haszna annak, ha kimérik utunk,
ha arra kell menni, amerre mutatják... -
(az élet így is, úgy is kaszás-mulatság)
ítélhessünk magunk: állunk-e vagy bukunk.

Csapódni azokhoz, kik tűz mellett ülnek, s
így kegyet remélni, elegáns, nem mondom -
és mennyivel könnyebb osztozni a koncon,
mint zsákmányért futni, mi ellenszegülhet.

Szavak futószáron körbe-körbe járnak,
egyre erőtlenebb, fásultabb a banda... -
felcsillanó szemmel nézik, kik rohanva,
kötelük szaggatva növesztenek szárnyat.

(2016. május-június)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Fesztelen esztelen
 
Akkurátus Manci túl-gondolkodott.
Szavak köntösébe begombolkozott -
egyet ide varrt fel, egyet amoda...
végül maga lett a: mondat-kaloda.
 
Akasztott fülére párban nagybetűt,
hajába ragadva csüngtek ragtetűk -
szeme kidülledt a súlyos elmétől, 
olykor fejébe szúrt néhány esszétőr.
 
Ahogy múlt az idő, más lett a leány.
Szerelmet hozott egy fiú, ki trehány -
vonzalmuk feloldott merev szellemet;
ajkukra jelzőt már a szív festeget.

Attól fogva Mancink lazán komponál,
agyában kevesebb tézist ondolál -
és rokkant igékkel szeret szerényen
az avult rímvízben fürdő szemérem.

(2016. május)

fuvallom.jpg

Fuvallom

Vadul fújja nótáját a nyáriszél, 
falevelek koncertje zúg éjjel - 
e pillanat áldottabb lett bárminél, 
vethet borút vihar, bút nem érlel. 

Átbuggyannak álmaim az éj-rostán,
ott szalad már velük is egy szellő -
fakó múltam tónustalan képfoszlány,
míg jelenem dús színnel hempergő.

Szempillámon üldögél a nyugalom,
nem bánja, ha ébren marad mára -
örömszirom ábrándjaim hullatom
a láng-skarlát pitymallat-oltárra.

Induljunk el új napunkkal, édesem,
táncoljuk a kettőnk vad tangóját -
ne félj, míg a csókjaidra éhezem...
szenvedélyem ápolja sajgó szád.

(2016. május - átdolgozás)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Spongyát rá?

Oly erős a vihar, tépkedi a fákat;
sistereg a dühe, el kéne már bújni -
keresni egy zugot, ahol nem nő bánat,
ahol a boldogság sohasem fakul ki.

Színét veszti minden, mi valaha égett
erős vérvörössel avagy méregzölddel -
súrolja az idő vas-szilánkos, sértett,
kitartó smirglivel, önfejű közönnyel.

.....

Mintha ez volna a legsürgetőbb dolga;
ó-örömöt nyesni, emléket koptatni -
boldog tekintettel hamar elszaladni,
érzelmet törölni, borítsa be spongya.

Tehetné másképpen: pihenhetne néha. 
Vidám pillanatot kegyesen feltartva -
nem engedni menni, akármeddig tart'na,
mi dönthessünk ebben, ne pedig a séma.

Ringathassunk soká szerelmet, ölelést,
egynémely éjszaka fél évig tarthasson -
amikor fejemet a válladra hajtom...
cserébe én inkább... adok emlékezést.

(2016. április-május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Márciusi öltöztető

Dühös vagyok kicsit erre a világra, 
miért nem borítja a fákat virágba? 
Barackágak sorát fürkészheti bárki;
testük sajnos kérges, a tél bőrét látni.

Inkább...

sziromruhát öltsön a bús gally magára, 
illatbort kortyoljon meztelen magánya - 
és majd a sok tar kar dicsőn lombosodva 
fonjon tavasz-fejdíszt zöldlevél-fátyolba'.

(2012./2016.)

prod_576_16087_6-masolata.gif

A távlatról

Összezsugorodott a holnap,
kicsivé lett, mint apró gyöngyszem -
tartottam tenyeremben könnyen,
s dúdoltam neki sárga holdat.

Szaladtam az ablakhoz lesni,
hogy feljött-e már az én csöppem -
de sajnos megbotlottam közben...
s gyöngyöm nem látja mától senki.

(2016. április-május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Elmorzsolva

Valamikor tengerit morzsoltunk,
miközben történetek keringtek -
beleszóltam, nagyapám leintett:
nono, kölök, csitt, ez a mi dolgunk.

Ültem sután, figyelve, szorgosan,
szakajtómban gyűlt a kukorica... -
lelkemben pedig a sok krónika,
felváltva nőtt kinn és benn a hozam.

Valamikor esténként sakkoztunk,
a konyhában, mert ott jó volt lenni -
"tatám" tanított bástyát bevenni, s
arra, hogy miért kéne sáncolnunk.

Míg anyám vacsorával bajlódott,
azalatt lejátszottunk hat csatát -
majd odaszólt felém: nézd, jön apád!
Rohantam, holott futóm behódolt.

Valamikor gyerek voltam én is,
rám nézve most, ez alig hihető -
lábam sem szalad, inkább bicegő;
négyszemközt a volt-fruska lenéniz.

(2016. április)

tollszemu-kekseg.jpeg

Tollszemű kékség

Mit láthat belőlünk fentről egy madár?
Nyüzsgő földhibákat madzagon járni -
onnan bő a világ és mi parányi,
nála szél-kerítést szántó láthatár.

Széttárt szárnya alá bevackol az ég,
s ő húzza magára, mint puha paplant -
de jó is ott neki! Játszhat ártatlant
a kéken pislogó tollszemű hajlék.

Huss! Fürge szellő fut, libben a firhang,
göndör-birka felleg kódorog rojtján -
lassan vánszorog e madaras portán,
pont megelőzi a tegnapi visszhang.

Elmekalandom már merész és kusza,
feledtem azt is, hogy mit néz a holló -
soraim patakja gátba torkolló...
agyam gyorsan lett a saját rébusza.

Ugorjak fölülre, látom, galamb száll;
(koncentrálj arra, mit szólni akartál!) 
vigyázz halandó, ha fennen haladnál....
tudod... a magasban csak a madár jár,

az, ami számít, az mind itt, alant vár.

(2016. április-május)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hely/telen

Egy idő után úgyis... feladja az ember.
Széllel szemben nehezen bír levegőt venni -
fásultan mondogatja: ennyi volt, hát, ennyi,
s rozsdafoltos tükrével cseveg el ezredszer.

Megérte-e küzdeni az életért annyit...?
Érdemes volt alkudni, ha túl nagy lett a tét? 
És mi vajon a "túl nagy" és mi a "csak azért"?
Percekből hányat adott, boldog pillanatnyit?

Ki dönti el idelenn, hogy ki az, aki sír...?
A bús ajak kacagna, de nincs már semmiért -
könnykenyérrel lakik jól és az is pont kimért,
fejadagként (só gyanánt) még nyeljed-elixír.

.....

Bőkezűen szórhatnád a kapott kincseket;
önzetlen szót, kézfogást, baráti biztatót -
támogatva példákkal a makacs hithagyót...
szétoszlana kétséged, ha lelnéd itt helyed.

(2016. április)

blabla.jpg

Blabla

Jó nagy balek vagyok,
mennyien átvertek!
És leginkább azok,
kik talán szerettek.

.....

Micsoda egy téma,
ez már feldobhatna!
Lennék inkább néma,
mit ér ennyi blabla?

Isten azt mondhatta:
(a hosszú sort nézve)
Állj ki lányom arra,
oldalról láss fénybe!

Megárthat a túl sok,
jobb a mértéktartás.
Magasak a csúcsok,
lenn a helyed, pajtás.

Bár, ott fellökhetnek,
meg-megtaposhatnak;
de kapsz nehéz terhet,
s félszemet, lúdtalpat.

Ha így is boldogulsz,
visszajöhetsz hozzám.
Fennkölten bevonulsz,
olyan... angyalformán.

.....

Jó nagy balek vagyok,
mennyien átvernek!
És leginkább azok,
kik talán... szeretnek.

(2016. április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Csillagokban, könnyeimben
 
Felnézve a csillagok szemébe... 
gyógyírt kenek szerelmem sebére -
ott lobogsz az ég tüzes alkonyán,
fénnyel szórod éjente félszobám.
 
Betöröd vad lovát a hajnalnak...
arcomon üdébb színnel baktathat -
rám-csókolod a nappalt biztatón,
majd dúdolod esténként altatóm.
 
Őrzöl engem hangtalan mesékkel...
kívánom, hogy hűséggel mesélj el -
(néma szád mélybelehel, lelkemig)
érzem, hogy a mosolyom elcsenik.
 
Könnylével szökdösnek a kacajok...
nedvükben oly sok emlék kavarog -
ölbe hullnak az okosabb cseppek,
maradjál kedvesem bennük veszteg.

(átdolgozás: 2016. április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Bizalombokor

Tüskés lélekbokrok vérrel festő ágán
imbolyog egy érzés elhagyatva, árván -
könnyöltött ruháját tövisek szaggatják,
szenvedés, mi nyűvi, topánjának talpát.

Csodára vár dacos, gyermekképű hittel,
acél-sugallatra, hogy még te is hidd el:
nem pusztulhat végleg a bizalomrózsa,
bimbót kell fakaszt'ni szeretlek-én pózba'.

(2016. március-április)

nemsokara.jpg

Nemsokára

itt hagyom az ölelést érzelmekbe kötve...
nem párat, számtalant és mindet külön kötve -
szótlan ajkam pecsétje zár minden csomagot,
így azokat egyenként lesz illő bontanod

itt hagyom az érintést gyöngédség-kosárban;
nem egyszerű vesszősben, lélekfűz kosárban -
s míg gondolatban tördelsz törékeny terhéből...
csihad éhed borzongva a "nincs már" testétől

itt hagyom a szellemem vándorfelhőt szőve...
követve figyel majd, mint mennyei nézőke -
felpillantva ámulhatsz nyájas kék-foltocskán;
(oda se neki) vedd úgy: rád mosolyog orcám

itt hagyok még verseket, sor-faragványokat...
(nehézkes, szétszórt, bensőm okádta tákolat) 
kidobhatod szemétbe, hisz senkinek sem kell;
bár, visszaszülethetek... hagyjál egy kötettel

(2016. március-április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Eltűnnek a hercegek
(Megkísértés)

Hercegem, hercegem, élted tavaszában,
sebzett szíved lovad nyerge alá tetted?
Vágtázol a mezőn, vágy, ösztön siettet,
szeretőd eközben hiányodtól szenved.

.....

Paták zaja dübben az árnyas út mentén,
nyughatatlan lovas négy patkója csattan -
költeni a csöndet rácsörtet egy vadkan...
tiltott itt a járás, merész vagy, s óvatlan.

Határszomszéd intett: kerüld a portáját!
("dicséretként" jussod: elmeölő méreg)
Varázzsal hintette rakoncátlan méned.
Ördög néz szeméből, veszettség-ígéret.

Tombol a vadsága, mint tornádó-átok;
hanyatt lökött lelked ettől ketté hasadt -
két emberré váltál, erősebb leszakadt,
másik duhajkodik, az, ki felül maradt.

.....

Hercegem, hercegem, élted tavaszában,
sebzett szíved lovad nyerge alá tetted?
Ott vár a szakadék, vess le minden terhet!
Kedvessel ne törődj! 
Hangom kell követned.

Végül... elfogynak a hercegek.

(2016. március-április)

telhetetlen-ido.jpg

Telhetetlen Idő
(Hallomásból ismert őseim emlékére)

Ugyan mit számíthat egy-egy emberöltő?
A Föld életében másodperceket sem. 
Írhat erről himnuszt kontár, mesterköltő,
a bizonyosságát tartsuk tiszteletben.

Ugyan hol a férfi, ki múlt század gyepén
hajtotta tehenét csordába hajnalban, s
hátraszólt az útról: asszony legyél serény,
este a komáék jönnek át hosszabban.

És perdült az máris, szaladt a kiskertbe,
előbb megkapálta gyors a borsót, babot -
majd a szobát vágta oly katonás rendbe',
hogy vendégük tisztán látta a holnapot.

Hátráltatta dolgát falatnyi leányka...
közel három éves, kék csíkos kötényben -
váltig ugrált, pörgött, mint aki felszállna,
nyughatatlan lénye nem hagyta őt tétlen.

.....

Hová lett a gazda, fehérnép, háztáji?
Hová a pillanat, pont az, az egyszeri?
Hol vannak nagyapám termő barackfái?
Telhetetlen Idő... mindenünk elnyeli.

(2016. március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Nyakékem

Kalárist fűzök fel Napnak csillámiból,
nyakamba akasztva kacagok az égre -
így őrizve lelkem őstüzét, ha égne...
aranyházra leltem mennyek szikráitól.

Nem adom ám vissza, örökékszert bérlek,
ragyog fáradt testem, élek ruha nélkül -
ebben alszom végül, ahol a föld mélyül;
esélye sem lesz lenn alvilági fénynek.

(2016. május - átirat)

a--nep-menu.jpg

A (nép)menü

Vergődöm (rabhal a szákban),
pikkelyem sem csillog mán(!) -
a csalétket de megbántam...
szétkapkodta mohón szám.

Emiatt most jól kifogtak...
csalin csuka lettem hát -
lezárult a szabad korszak,
harcsa költhet legendát.

Nagy bajszát míg pödörgeti,
engem tálra pakolnak -
fene akart így dögleni...

Díszebédként sasoljak,
miközben
szabadságról papolnak?

(2016. március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Hajnalszárny

Hajnalszárny érintett,
karmolva az éjjelt... -
kéjükben elpilledt
szerelmük pírt érlelt.

Eközben csendpárnán
mellém feküdt álmom -
nap-magzatot várván,
hogy az ránk találjon.

S megszületett reggel,
selymes-sárga hajjal... -
hatalmas tervekkel,
ábrándos sóhajjal.

.....

Hajnalszárny-pihéket
fújok le ágyamról -
nem tudom, mi végett
látom színaranyból.

(2016. március)

egy-returt-.jpg

Egy retúrt!

(Síneken, gyalog)

Nem tudok jó lenni, mindent elrontottam.
Bennem sátán táncol, gyakorol bomlottan.
Most lelkemmel ropja, ugyan mivé válok?
Főördög leszek majd; jobb, ha odébbállok.

(Sok állomásra beérve)

Vagy csak lázálom ez, képzelet-szülemény?
Azt sugallni felém, hogy énem holt remény?
Hogy olybá tűnhetek, mint ősöm; magyarán:
figyelni kell engem, mert lehetek... anyám?

Netán más hozta ki ezt az ellenszenvet?
Ez a mélyről törő... vajon milyen szerzet?
Van neki emléke? S hol a bölcsessége?
És mily' nagyhatalom bújhatott testébe?

Görcsös igyekezet nem mutathat utat...
ha nem látsz már engem, leült itt a tudat -
ücsörög agyamban és egyre csak kérdi:
lenne jegy amarra?... olyan... menettérti.

(2016. március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Közeledő
(Törésvonalak)

Megöregszel te is, rád-égnek az évek.
Látszik majd bőrödön minden tavaszfonal -
nyoma lesz a télnek, nyoma a zord ősznek,
barázdál arcodon méznap-szítta vonal.

.....

Ám nem is ez számít; másfajta érettség,
amely nem külsőben, inkább belül rejlik -
s nincs miért papolni, mikor a fül süket;
a beszéd lényege szó-közben szétfeslik.

Sajnálom az érzést, ami most hiányzik
és tölteném az űrt, ami közénk került -
csupa heg a lelkünk, lekapart varakkal,
nézd... öregebb, ifjabb: kortalan sebesült.

Azt hittem ismerlek, tévedtem volna tán?
(hitre templom való, mondaná az okos) -
És most írok, igen, mert ez a kenyerem,
bár kevésbé magvas, de eszem, bizonyos.

Fáj már a távolság, fájnak a túlmesszek,
muszáj az ölelés, szeretve, őszintén -
kölcsönös bizalom, kérdezős-felelős...
egyoldalú szavunk szálljon szellő ingén.

Ne ültessünk közönyt, ne öntözzük a bút,
ha rossz kertész vagyok, kapám csűrbe vetem.
Hogy tudnék te lenni és te miképpen én?
Ápoljunk oly földet, hol megértés terem.

.....

Megöregszel te is, rád-égnek az évek.
Látszik majd bőrödön minden tavaszfonal -
nyoma lesz a télnek, nyoma a zord ősznek,
barázdál arcodon méznap-szítta vonal.

(2016. március)