Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róka-móka (2016-tól FÖL)

Könnytócsák gyermekszemmel

Egyre többet sírnak az istenek.
Hull a könnyük márciusi őszben.
Mi szárazon maradna, nincs olyan -
a fák vízben tocsognak, cipőtlen.

Szétszakadt már az avar-harisnya;
darabjai, mint levél-fodrocskák...
felröppennek a zaklatott szélben -
s alászállva a hintát foltozzák.

A játszótér csendes, most este van.
Aludni tért a virgonc gyerekhad -
dehogy zavart közéjük tócsa, sár,
... istenek bánata rájuk nem hat.

(2016.március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Labda vagyok, pöttyökkel

Vannak azért jó napok,
még ha nem is hónapok -
rövid órák, perc-hegyek;
ekkor mindent kedvelek.

Mint egy labda, pöttyökkel,
mikor dobják örömmel... -
úgy zsongok a föld felett,
mint kit mámor pörgetett.

Kár, hogy nem tart sokáig,
de hatása csodállik... -
akkor is, ha földet ért, s
már csak gurul ihletért.

(2016. február)

elherdalt-szinek.jpg

Elherdált színek

Korkorsóm kiürült, még több időt innék.
Cseppennek az évek (néha nem őszinték), 
csodálkozom nagyon, mire e rövidség...
Cudar perc-fegyőrök - enyém ne őrizzék!

Még több időt innék. Órákat, kortyokban.
A kimért napokkal rosszul gazdálkodtam.
Sokat néztem (léha), ahogy a tűz lobban
és hevertem mélán magamra hagyottan;

ám milyen jó volt ez, így pihent az elme;
közben elfeledte: gyorsan itt az este...
újabb éjmadár szállt, szárnyával verdesve.
Halovány bőrömön nyugvást lelt a teste.

Elszendergett rajtam, én pedig hallgattam.
Szuszogását óvtam, Hold-színtől lankadtan.
Gyermekét őrzi így anya, hűs hajnalban, s
szeretné félni őt mind tovább, gyakrabban.

Innen fakadhatott a csuprom hiánya...
(félig csukott szemmel sötétet vigyázva) 
s kilöttyent a leve korom-szivárványra;
talán ez lesz neked... Jövőd talizmánja.

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Éltető ébredő
(unokámnak)

Álom-manó, csöppnyi lélek, berepült az ablakon.
Tündérszárnyat hozott néked, édes kicsi angyalom -
repülj vele el messzire, vágyott gyermek-kertedbe,
ahol vár egy mesevilág, játszhatsz ottan kedvedre.

Mosolyog rád sok fura arc, képzelt, valós, félrémes, 
törpék, dínók, rénszarvasok, egyik sem ellenséges -
körülnézel szép szemeddel, elbűvöl a látomás....
maradnál, hisz... pitét sütnek, ami éppen áfonyás.

Ej, de nézd csak, száll a hajnal, világít a képével,
távolodik az a süti, ma már nem lesz készétel -
tüsszög aprót párnád csücske, birizgálja orrodat,
hétágra süt a napsugár, fénye reggelt osztogat.

Ám Ő eljön minden éjjel, szárnyat adni, s titkokat.

(2016. május - átdolgozás)

bal-utan.jpg

Bál után

Úgy jöttél mellettem, mint ki menni készül;
fogtad volna kezem, de nem tetted végül. -
Hatalmas sóhajtás szakadt fel melledből:
- Táncolj velem kérlek, testestől-lelkestől.

És táncoltunk másnap és harmadnap ismét;
(te, aki olvasol, ezt már el sem hinnéd...) -
margaréták nyíltak minden léptünk után,
szegfűket fújt a szél hajunk közé puhán.

Így láttam akkor én. Csodát szakajtottam.
És víz nélkül is élt, szívemből hantoltan. -
Elégnek gondoltam lélek-napsugaram,
azt, hogy itt bennem sütsz hétágra, untalan.

.....

Gyémánt-csillogásunk megtört nemsokára,
összes bálunk ott ring emlék-gondolába'. -
Sodródnak még kicsit a parthoz ütközve...
hullámtalan sorsunk a mélybe üldöz le.

(2016. február-március)

prod_576_16087_6-masolata.gif

A bohém ruhája

Isten tudja, miért lettem ilyen.
Ilyen írogatós, "költő" fajta.
Régen... alig-alig súgtam dalba
lélek-hangjegyekkel élet-hitem.

Lehet, azért lettem versfaragó,
mert elnehezült a szívmadaram.
Tollával takartam sírva magam,
s könnyóceán-vizén tenger a só.

Szétmarta ruháját, sajnálom én.
Vagy mit is beszélek? Örülhetek.
Üljetek köribém, szót keltetek. -
Pucér érzelmekből sző e bohém.

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Behunyt szemmel

Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek erdőt, ahol nagyra nő a szépség,
emberek is jönnek, hogy magukat tépjék.

Gyomtalan fű közé rejtik el a szívük,
(hol a tündöklő Nap álmában, ha kisüt) -
ne találhasson rá élő, sem holt fia,
nehogy lecsurogjon mázról a patina.

Utána nyugodtan, mint dolguk végezték,
elhiszik kevélyen: bennük a képesség -
mivel boldogulnak, érvényre juthatnak,
mert ki fejben erős, ő lehet dúsgazdag.

Indulnak vissza az ösvényen, sorjában;
megbotlik a szélső, nézik talán százan -
egy kéz sem nyúl felé, ami őt elkapja,
fejtől vérző sebbel fetreng a latyakba`.

Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek csapatot, ki szíve nélkül halad,
és hosszú még az út, amin új szív fakad.

(2013. október / 2016. május)

a-gyekenykosaras.jpg

A gyékénykosaras
 
füstszín gyékénykosarát karján átfonta
mintha az Idő rajta nem fogott volna -
rámnézett, míg egyenes járással haladt
szemünk összetapadt a hold fénye alatt
 
lépett puhán, átlátszó szatén köntösben
míg én könnypatakkal a kertet öntöztem -
repkedtek köröttem szivárvány madarak
szobrász ettől szebbet, álmában, ha farag
 
semmi sem volt biztos, csakis a lebegés
a súlytalan Lét, ahogy bennem heverész -
és hogy min mentem fel az Ég szalonjába?
tán futó mosoly űzött, egy nagyon drága 
 
derűs lények vártak, erre jól emlékszem
háttérként pazar éden, vászonfestményen -
ekkor lejtett mellém a füstszín kosaras
ó, tűnő szellemek!...hiszen én voltam az
 
(2013. április / 2016. április)

leleksutbol.jpg

Léleksutból

Mindenik reggelen meghalok kicsit.
Kedvem léleksutból nehezen szökik -
látom, álomkörmöm lerágva tövig;
karmolatlan csöndben ásítok nihilt.

Szemeim résnyire nyílnak a fényben,
pillámra a reggel mintáit hímzem -
várom, e kínon csak kicsit enyhítsen
éjemlék-énemben szendergő vétkem.

Húzódnak bennem a felkelés izmok,
mozdulatlan vagyok, bár szívem harsog -
friss-vöröset buggyan a fáradt dalnok...
pumpál szorgosan, míg lét-ért tapintok.

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

 

Nógató

Megállíthatatlan volt a lendület,
ami okozhatta csúfos vesztüket -
(csatatér az élet, későn ébredők;
sokaknak a bátrak sosem érthetők)

Kikerülhették a fontos nyomokat.
Apró ómen-gyermek sírva noszogat.
"Figyelj, figyelj kérlek - ordítja a csöpp -
kalandtalan ember, gyűl benned a csönd."

Átaludhatták a sorsuk garmadát,
mélán merenghettek ezer hajnalt át.
"Ébredezz hát álmos, kábult, talányos,
elfogyott az álom, lépj hát, varázsos."

Megállíthatatlan volt a lendület,
ami okozhatta csúfos vesztüket -
(káprázatban járók, későn ébredők;
a rózsaszín felhők még nem élhetők)

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Szuvenír a vállamon

Varrt egyszer a szerelem
nekünk folt-takarót... -
aprólékos öltéssel
hímezte, csodamód.

Felöltöttük magunkra
szenvedély-palástját...
darabjaim bársonya
örömmel talált rád.

Itt hagytad e pokrócot
grátiszként vállamon... 
kifakult, mint én magam,
s nincs mire váltanom.

Szemfedelem lesz végül,
halált átragyogva -
nézzük ezt mi magasból,
párban... csillagsorba'.

(2016. február)

tulparti-csendelet.jpg

Túlparti csendélet

Nincs már min búsulni,
elmúltak a ködök... -
miért hát mégis, hogy
könnyekkel küszködök?

Tán a Nap ereje...
abban támadt hiba -
gyengesége révén
dúl bennem galiba.

Kevés lett itt a fény,
nem látok magamban -
lelkem csak botladoz
feldúltan, zavartan.

Kifújt innen a szél
virtust és ragyogást -
széthordta messzire,
hol rájuk Vadon várt.

Átadta a nyárnak
a világ túlvégén... -
egy lány a tengerben
úsztatja a békém.

(2016. február)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Legbensőbb dallamok

Boldog beszélgetés, önfeledt szókígyó,
ti gombolyag-ágyas, lágy betűfonalak -
(Látod, mégis, mégis, nekünk sikerülhet!)
Éjjelben-nappalban magamban hordalak.

Szívjegyekkel írom édes dallamomat;
fenséges, felhőtlen, valódi énekem...
s az, akihez tőlem szökken át a nóta -
karomban alszik már derűsen, édesen.

.....
 
Örömnek ősapja, sugárzó Reménység,
sarkig nyitod kapud a koránkelőknek -
sajnos félig vakon és nagyot is hallón
torpanunk szélesre tárt ajtód előtt meg.
 
Elég néhány mosoly, szívélyes kézfogás
és döntő lépést szül a szent felismerés -
bemegyünk házadba tiszta üdvösséggel,
ahol minden részlet szerelemtől egész.
 
Jelenünkbe jött a hőn áhított élmény,
bekövetkezett hát, amiről álmodtunk -
csillagok szikráznak legbensőbb egünkön,
emlékeztetve, hogy mi lettünk a holdunk.

(átdolgozás: 2016. április)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Szikra-kerti örömök

Szerenádot ad lelkemnek dallam-piros ajkad
szeretve és áldva lett hát szerelem e honban -
csönd-betűid virágát mind a hajamba fontam
selyme közt az illat-szérum rutinosan baktat.

Bizserget a leheleted, számon biz' nem lankad
csókodtól a jeges szív is rőt-lánggal fellobban -
kívánom, hogy tested íze égessen meg jobban, s
húsunk, vérünk sülve-főve mámormáglyán halhat.

Gyöngéd kezed derekamon folyton arról faggat
mit tennék, ha nem ölelne mindig ilyen hosszan -
bőröm tüzén izzó válasz szőr-szikráktól robban 
engesztelhet perzselésén szempillámról harmat;

nézésünk már összeforrva misztikus varratnak.

(módosítás: 2016. április)

belvarosi-teli-tarlat.jpg

Belvárosi téli tárlat

Belepi a hó a tavalyi mocskot,
hull a kutyaszaros, csúszós betonra, s 
talpamhoz ragadva, némi szétfoszlott,
filterig szítt csikkel kerül szinkronba'.

Egyhangú a környék, unalmas a táj,
naponta ugyanaz a szürke festmény -
én vele lélegzem (szökött papagáj),
sokszínű tollaim bárgyún keresvén.

A parkban reszkető percekkel villog
a fényes kijelző... mindig ránézek -
s balra fordulva, mint szélütött billog
(erre örökké fúj) ... vászonra égek.

Levakarhatatlan lettem a képről,
táj-jellegzetesség, élet-kereszttel -
bár, elég egyszerű; nem aranyfénytől
sugárzik alakom; matt minden reggel.

Belefakultam a sápadt háttérbe,
a sarkon vár rám egy sárga villamos -
milyen érdekes! ha festőm cserélne,
lehetnék sárga én, míg az... színbajos.

(2016. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Magasan delel

Szívemre simul egy áldott, mély Érzés,
feszülten hallgatja ódon balladám -
és hangján beröppen lelkem ablakán...
az öröm-szellőből kitörő szélvész.

Odébb fújja a port, emlék meglebben,
döbbenten áll huzatban a gondolat -
lúdbőrét vedli a fázós csontozat....
boldogság-pirulám köztük elrejtem.

Érfalak hevén gyógyszerem terelem,
kéjkapszulák oldódnak fel vérembe' -
és törlik a matt színeket fényesre;
hétágra süt már bennem a szerelem.

(újragondolva: 2016. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Csak kegyesen

Máshol szeretnék lenni, bárhol;
ahol egy szem még elvarázsol -
ahol a gond a sutban nyugszik,
nem emlegetve sosem csuklik.

Zöld réten, ormon, rózsakertben,
mindegy nekem, csak újrakezdjem -
magam mögött a rosszat hagyjam,
nehéz a leckém, körmös csattan.

Korán küldtek el minden tételt,
oktatóm jó szót nem fecsérelt -
tanuld magad, ez volt az elve....
s balféknek bukás hű bérence.

Munkálkodom a döntő vizsgán,
agyam kifáradt, csorbult villám -
könyörgöm könnyű kérdést adjál,
vagy ha értékelsz... hazudhatnál.
 
(2016. január)

vandormokus-2..jpg

Vándormókus
(Otthontalan)

Minden odú foglalt, eladva az erdő;
körbenéz a mókus (világjárt tekergő) -
adjatok egy zugot, ahol megbújhatok,
annyira fúj a szél, fülem bojtja vacog.

Kukucskál a bagoly, kerekedik szeme;
tollát borzolgatva rémísztőt zengene -
nincs nálam menedék, huhogja magában,
úgy tudom máshol sem, azaz... általában.

Szegény kicsi pára, didereg a fagyban,
maradt volna távol, házában, álmatlan -
ott a nyár dajkálta, szivárvány ringatta,
daloltak a lombok, rá-rákacsintgatva.

Ám ez mind hiába, hisz honvágy kínozta,
ezért visszaindult, mit neki színpompa -
kalandor lelkéből a tempó kihagyott,
sorsa nem lesz eztán annyira hányatott. 

Sosem hitte volna, hogy rég elfeledték,
idegenné váltak az új naplementék -
és idegen ő is, tikkadt, nyúzott vándor...
csak a szél tereli, mint jólelkű pásztor.

Emlékek hadával most a bokorban hál...
szitálni kezd a hó, a gallyakkal paktál -
barátunk malteroz a hófehér habbal...
mire hajnal virrad, kész lesz a falakkal.

(2016. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Sosem volt makulátlan

Nincs levegő, bennrekedt a szusz; 
fojtogat a bizonytalan káosz - 
nyugalom szól a távolból vissza: 
fizess még a biztonság árához. 

Nincs már pénz se', koppan a semmi; 
sok elköltött lélek-garas helyén
csillog néhány lepattogzott szilánk - 
többségében szúrósan hitszegény.

Nincs levegő, bennrekedt a szusz;
belső kertben pusztulnak a rózsák -
szirmuk hullik emésztetlen múltra,
... hulladékként vér-körüket róják.

(2016. január)

itt-nincs-haboru.jpg

Itt nincs háború

Szerencsés nemzedék vagyunk talán, 
világ-csatákba (jaj!) nem kerültünk... -
nem virult orgonánk más talaján, s
nem kellett hódolva szégyenülnünk.

Ötvenet-hatvanat leélt ember...
aránylag békében, csendben ébredsz -
benned ha felrémlik  Az a rendszer,
vajon a könyvekből mennyit érthetsz?

.....

Filmeken nézed a borzalmakat...
folynak a betűkből véres sorok -
(szíveden repeszként fájdalmasak)
bensőd a sérülttel együtt zokog.

Ha vége, felöltöd szebbik ruhád,
kimész az utcára, tankok sehol -
üvegfal mögött az árcédulák...
felfelé, felfelé, mind mószerol.

Géppuska ropog a föld peremén,
messze van, nem hallik, bulira fel -
dübörgő zenében ülsz hevenyén...
szavad csak szétpukkadt lufi-panel.

.....

Szerencsés nemzedék vagyunk talán, 
(jaj!) világ harcában nem volt részünk -
de háborút vívunk ezen hazán...
mert folyatni hagyjuk lelki vérünk.

Ötvenet-hatvanat leélt ember...
ha benned a béke, még remélhetsz -
becsülni kellene végre egyszer,
hogy sortűzre bizony sosem ébredsz.

(2016. március)

maz.jpg

Máz

Csak a szépről kéne írni, a jóról, a hóról,
arról, ami most éppen nincs, bújik a bimbóból -
mert ha elég sok vizet kap, tán még kifejlődik,
főleg, ha a nap is süt rá, szelek sem mellőzik.

Csak a jóról kéne írni, szeretőkről, vágyról,
arról, hogy egy boldog ember mit lát a világból -
mert mikor azt elolvassák, tűz gyullad odabenn,
angyalszárnyú álmok vállán röpül a csoda lenn.

Csak a vágyról kéne írni, a tervekről, csókról,
arról, ami részegítő, s megvéd a valóktól -
mámorosan minden más lesz, vattacukor-édes,
mért kívánnánk a keserűt, ha a "méz" bőséges?

(2015. január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Pillantás

A Jelened egy pillanat, 
s Tegnapoddal... kimarad.

Elkapnád a fordulóban, 
hogy kicsikét pihenjen -
ne rohanjon mögéd érni, 
álljon veled kettesben.

Időt húzol, nem búcsúzol,
spórolt perc csak mozzanat -
töredék a nagy egészből...
mint olthatná szomjadat?

Szót érteni lehetetlen,
a "momentán" sürgető -
összes órád a küzdőtér,
meccs állása: tűrhető.

Azért mégis hátráltatnád,
hisz a Most az zsongító -
örök nyárban édelegve...
toll sem volna oly síró.

Voltba-látó pikírt szemek
háttal néznek maguknak -
megcsonkított pilláikkal...
Jövőt lesve fakulnak.

A Jelened egy pillanat,
s Tegnapoddal... kimarad.

(2016. január)

ha-majd-egyszer.jpg

Ha majd egyszer...

Hamis a nézés, hamis a mosoly, 
hamis dallam száll léttelen légben -
hamis ritmust fúj rá egy füstgomoly,
mikor rágyújtasz, hogy cigid égjen.

Hamis világban hamis emberek 
(talmi témájú, mesterkélt nyelvű
igéket hintve) mű-vért mentenek
az eljövendő, kontár-könnyelmű

jelmezt öröklő, nyakas-modoros
kor-nemzedéknek. Kéne valaki,
ki újból "gyúrna". Régi motoros,
az biztos tudna. Rátermett szaki,

kiben bízhatunk. Elkorcsosultunk.
Tiszta nyersanyag, "igaz" volna jó -
a férges hústól hamarabb hullunk.
Jöhet özönvíz vagy vég-csattanó,

csak értsük már meg, miből okuljunk.

(2015. december/január)

prod_576_16087_6-masolata.gif

Sírkerti kalkuláció

Olyanná lettem, mint kézen a hatodik ujj,
mint fejen a harmadik fül, ami nagyothall -
mint tarka bájbokrétában a csúf lódarázs:
csúnya, fölösleges, "tűnjöninnenazonnal".

Érek-e még valamit? hisz túléltem magam.
Igazság szerint négy éve halott lehetnék -
nézve a temetők szürke-tömb szövegeit...
Ó, vajon miért? a számok szemem keresték.

Gyors kalkuláció: közepest éltek sokan,
többen azonban hosszút, feltűnően hosszút -
s azok a pici létek... Isten tudja miképp?
Hantjuk elé leteszem a lélek-koszorút.

Van nekem ebből elég, boltban nem árulják,
csak affélét kapni, ami elfonnyad, szárad -
ám emlékezünk-e később ezen csöppekre...
kik épp, hogy ismerhettek virágokat, fákat?

Árva csavargóként ténfereg gondolatom.
Egyik felirattól csámborog a másikig... -
és örökmozgó agyam mérgez öntudatlan:
oszt, szoroz, kivon, a túlvilággal bratyizik.

Felfoghatom úgy, miszerint korom ajándék,
ötvenöt múltával a Sorsom mégse tört meg -
jeleit elküldte, hogy bajlódva számoljak...s
míg idejét javítja, képzelhessem bölcsnek.

(módosítva: 2016. február)

orokke-ugyanaz.jpg

Örökké ugyanaz
(Emberek, mesék, istenek)

Mindig a birtokvágy hajtotta az embert.
Még több földet, vallást, erőt, utat akart.
Közel a határhoz lépett határtalant... s 
tiszta lelkű pogányt tűzhittel keresztelt.

Halált rendelt, átkot, harmadnapra lángolt
ki ellenállt, s kár volt makacsságban élni.
Harácsoló gőgnek keze száz tenyérnyi -
koldusok éhéből módos bűnt barkácsolt.

Rőtszakállú bácsi mondogatta mindig:
"Minek is beszélek, sohasem tanultok.
Sorsotok veletek rosszkedvűen kullog.
Amíg öldökléssel juttok csak a "szirtig",

a bosszú mértékét istenek kicsinylik.
Haragjuk örvénylő felhőkben kavarog -
villámverés végén vért köphet ajkatok.
Lelketlen testetek sátánkertbe hintik."

Ím, a vak gonoszság ördög-árnyakon hal,
világégés hátán nincs megállj, kegyelem -
a Nap sem kel fel ott, a szétdúlt keleten...
gyehenna mocskában áldoz fájdalommal.

Mindig birtoklásért csatároz' az ember.
Sok-sok földet, vallást, nőt és férfit akar.
Pallér-elmét játszik, pedig tudattalan.. s
erőszak-kalandja jövőgyilkos fegyver.

(2015. december)

prod_576_16087_6-masolata.gif

A porral elvegyül

Pici lettem, oly csepp, mint egy bolha,
s ti, mintha tovább nőttetek volna -
magasak vagytok, terebélyesek...
közöttetek úgy érzem, elveszek.

Hangom fúlóban, gondolatom nincs,
ha voltam régen, az elásott kincs -
és sok föld került rám elevenen...
mibe az Érzést most belevetem.

Remélem kikel, ha nem ma, holnap,
a lényeg: énem, mely kapaszkodhat -
legyen támaszték lentről az égbe...
mielőtt sötét borul elmémre.

Hozzátok bújnék, kik rám nőttetek,
de vesztes lettem, ti meg győztesek -
s a győzőnek jár babér egyedül...
a legyőzött a porral elvegyül.

(2015. december)

ut-a-vegtelen-fele.jpg

Úton a végtelen felé

Méltatlanul bán' a Sors az öregekkel,
ellopja szemükből a fénynek csillagát -
homályos utakon poroszkál már a láb...
bukdácsolva bokáz a táncos reggellel.

Reszkető kezekkel kell fogni a bögrét,
kilöttyen a kávé, a kanál szambát jár -
micsoda butaság, a szék is hasmánt vár,
mert felborult éjjel... ráült az öröklét.

A szoba épp lehűlt, nincs, aki begyújtson,
megnőtt a távolság az udvar végéig...
régen közelebb volt (a vén így emlékszik),
mintha minden dolog ott lógna a csúcson.

Nehezebb mozdulni és körülményesebb,
súlyokat hord a test, míg a lét súlytalan -
lebeg benne a kor, mint mondatban alany,
akárhová tesszük, csak a szó népesebb.

Mily kelendő volna most a fürge küllem,
a hamvas barackbőr, ragyogó tekintet...
(ami még egy kontárt is bőven megihlet)
de száműzve lettek, másokra feszülten.

Méltatlanul bán' a Sors az öregekkel,
ellopja szemükből a fénynek csillagát -
tapintani az űrt, a végtelen határt...s
amott, a semminél, értük Halál seftel.

(2015. december)

roka-moka.jpg

Róka-móka
(Eső után)
 
Falevélen ringó cseppek...
összegyűlnek, szövetkeznek -
lesz belőlük cseppek cseppje,
szél vonója húzza egyre.

Elindulnak, mint folyondár,
(ha tehetnéd, becsorognál) 
egyik-másik optimistább...
ettől felhők könnye tisztább.

Odajutnak földrögökhöz...
testük velük tócsát ötvöz -
máris résnyi patak dagad,
ábrándja biz' messze szalad.

"Elérem majd az óceánt...s
álomekém hullámot szánt -
felpuffadok hatalmasra...
tükörkép néz önmagamba."

.....

Sajnos ekkor malőr esett.
Arra járt egy komisz róka.
Meghempergett a kis tóba.
Bundájára bukfencezett...
minden merész vágy-fiola.

(újragondolva 2015. december)